Punk Portál - 2024. március 29.





 

2005. VI. 26. Felvonulási tér - Jimmy Cliff


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. jún. 26. vasárnap - 23:36

Tömegtől való félelmünkben az Oktogonra beszéltünk meg találkozót 5-re. Kicsit korábban érkeztem, ezért fagyizás mellett döntöttem, de a kedvenc oktogonos fagyizóm zárva volt, így kénytelen voltam a mellette levő gagyiban venni. Nem is volt olyan jó. Azért kiengesztelésképpen a Hősök tere felé vezető úton vettünk jégkrémet is, finom volt.

Most voltam először Kapcsolat koncerten, szóval nem ismertem a járást. Osztották az ingyenes kisdobozos light kólát, aminek a dobozai szabályosan beterítették az egész környéket. Kíváncsi lennék, milyen környezetszennyezési adót vetnek ki az ilyen cégekre a tonnányi fémdoboz termeléséért. Biztos vagyok benne, hogy nem szelektíven szedik ezeket össze. Pár háztömböt meg kellett kerülnünk, hogy a színpad elé érhessünk. Itt ért minket a meglepetés, a pórnép jó 150-200 méterre állhatott meg legközelebb a színpadtól, innen látni lehetett három nagy kivetítőt meg egy Toi Toi sort, ami kb. eltakarta a színpadot. Kissé fel is háborodtam. Itt álldogáltunk egy darabig és gondolkoztunk, hogy juthatnánk a színpadhoz közelebb található VIP részlegbe, amikor az előttünk eddig elzárt területre elkezdték beengedni a népet. Kaptunk B szektoros pecsétet és benyomultunk. Nem volt világos, mi alapján döntik el, ki hova mehet be. Mindenesetre így már legalább 100 méterre megközelítettük a színpadot, innen már kis hangyákat ki lehetett szúrni a távolban. A két műsorvezetőtől a hányinger kerülgetett (Lilu meg valami idióta fickó), továbbá mindent elárasztott a reklám. T-Mobile meg hasonlók. A kivetítőn is nyomatták a TV reklámokat, amiket csodálva néztem, mivel évek óta szinte egyet se láttam.

Elsőként mindenféle megasztárok léptek színpadra, akik igazából 2 mondatnál többet nem érdemelnek. Pillanatnyi megmenedzselt sztárság, majd szépen eltűnnek a jól megérdemelt süllyesztőben. Nem is értem, mi abban a nagy szám, hogy pár gyerek magnóból szóló popslágerekre kornyikál néhol igen hamisan. Egyedül a Torres gyerek Buju Banton száma volt élvezhető, persze ez is csak az eredeti miatt. Igen jól szórakoztam, amikor az egész hangcucc elszállt valamelyik csajszi száma közben, meg a szerencsétlenkedésen a Csillagdal előadása előtt. Amatőrök...

Jimmy Cliff legenda, ugyanúgy, mint Desmond Dekker. Szóval szerencsés vagyok, hogy két ekkora nevet láthattam pár napon belül. A The Harder They Come film megtekintése után kötelező volt ellátogatnom tehát erre a vadkapitalista rendezvényre. A szerencsétlen magyarokat profi zenészek váltották a színpadon, trombitás, szaxofonos, gitárosok, a dobos mellett most is volt külön ütős részleg. Továbbá vokálos lány (talán az egyetlen fehérbőrű), aki a koncert közben olyan ragga részeket nyomott el, hogy csak ámultunk. A bevezető szám után érkezett Jimmy Cliff bácsi, aki a maga szerény 57 évével nagyon fiatalosan nyomta végig a koncertet egyenpólóba öltözött társaival. Egyből a Harder They Come-mal kezdtek /tegnap tudtam meg, hogy valójában a You Can Get It Really Want volt az első szám, a Harder They Come nem is volt!! :) Bocs.../, a körülöttem állóknak valószínűleg feltűnt, hogy a bunkó kamionossapkás hülyegyerek, aki eddig mindent fikázott, teljes beleéléssel ordítja a szöveget és táncol. Persze rajtunk kívül senki nem is hallott még eddig a számról. Talán az első sorokban álló jamaikai sapkás gyerek lehetett még képben, őt rendszeresen mutatták a kivetítőn, ahogy élvezi a koncertet. A továbbiakban lassabb reggae számok, popsláger feldolgozások (vagy inkább a popslágerek voltak eredetileg reggae szerzemények?), és egy igazi ska dal is elhangzott. Kis közönségénekeltetés és mozgatás is belefért. Jimmy egy számban gitározott, egy másikban dobolt, néha szólt a közönséghez, egy háborúellenes szám előtt Bush és Blair is kapott a pofájába. Kb. egy órán keresztül szórakoztatta a népet, majd szó nélkül lett vége. Bár nem sok számot ismertem, tetszett a koncert.

A főattrakciót természetesen nem vártuk meg, visszasétáltunk az Oktogonra.