Punk Portál - 2024. március 28.





 

2005. VI. 17-18. Wiesen, Budapest


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. jún. 19. vasárnap - 19:44

2005. VI. 17. Ausztria, Wiesen - Spring Vibration '05

Amikor először feltűnt Desmond Dekker neve valamelyik koncertlistán, egyből felkaptam a fejem. Aztán elmaradt az Arénás buli. Jött a következő hír: Dekker Wiesenben játszik! Éreztem, ez kihagyhatatlan lehetőség. Szégyen vagy nem, első találkozásom a - honlapja szerint - Ska Királyával egy Millencolin szám meghallgatásakor történt X éve. Az Israelites kilógott a Millencolin számai közül. Nem véletlenül. :)

A délutáni hőségben rohantam a busz után hogy utána a Keletiben Kutyával futhassunk a tizenötös vágányig. Néhány perc múlva már a vonaton izzadtam tovább. Tök jó, a régi elsőosztályú kocsikból másod lett, így kényelmesen terpeszkedhettünk a fotelokban, miközben zeneszakmai társalgást folytattunk. Gyorsan telt az idő, Mosonmagyaróváron már három kedves ismerős várt minket. Kis vadkapitalista bevásárlóközpontba tett kitérő után (Ettetek már Sportszelet jégkrémet?) robogtunk is Wiesen felé. Bár csak én söröztem, nagyon emelkedett volt a hangulat. Megbeszéltük, hogy a hely dugig lesz bikinis reggae-csajokkal, skinheadekkel, rude boy-okkal, és hatalmasat fogunk partyzni. Már csak a városkát kellett megtalálni, nem volt annyira egyszerű. Aztán meglett a helyes irányt jelző tábla, egy buszmegállón kiszúrtuk a buli plakátját, meg kellett állni az út szélén. Épp indultam pisálni, sofőrünk plakátot lopni, amikor megállt mögöttünk egy rendőrautó. Spontán segítségkérés: ugyan merre lehet Wiesen? Útbaigazítanak, majd elhajtanak. Huh. Vissza a kocsiba, kb. 300 méter múlva feltűnik a Wiesen tábla. :) Kicsit meglepve tapasztaltam, hogy teljesen máshogy néz ki a hely, mint pár éve. Az igazság az, hogy most az ellenkező irányból közelítettük meg, mint amikor utoljára itt jártam NOFX koncerten.

Egy kis fahídon áthajtva leparkoltunk a sátrazók járművei között. Megkezdtük a közönség elemzését. Terjengő fűszag, fetrengő totálkész emberek sátrak és tábortüzek körül. Bejutva ez semmit nem változott. Mindenki, de mindenki totál kész volt. Ténfergő beszívott esetleg bebaszott feketék és fehérek. Hol vannak a bikinis lányok? A skinheadek és rudeboy-ok? Sehol. A 2-3 évvel ezelőtti 2 Days a Week-hez képest szinte csak lézengtek az emberek, lehettünk max 1500-2000-en. Az persze más kérdés, hogy otthon hány embert vonzott volna egy ilyen buli. Fiatalok és öregek, az országos átlagot bőven meghaladja - nem meglepő módon - a fekete fiúk és lányok aránya. Ami feltűnt, hogy nagyon sok a fehér csaj fekete fiúval és persze a legjobban kinéző fekete csajszi is valami sármos szőke osztrákkal mászkál... Nagyon jellemző volt a népre a tökkész állapot. Sokan be se jöttek a fesztiválra, csak kint a kempingen téptek. Az egyik autónál három gyerek Michael Jackson-ra táncolt mint valami reggae slágerre.

Tény, hogy a nyári Ladánybene táborokat én is tökrészegen szoktam végigélvezni, lehet valami a jól ismert viccben... Így pár sör után nem is élveztem annyira az előzenekarok produkcióját. Kiigazodni is nehéz ezekben a nevekben, szóval csak tippelni tudok igazából, ki kicsoda volt. Az biztos, hogy Sizzla fellépése elmaradt. Sizzla arról híres, hogy hirdeti a rasta vallás igéit, miszerint lenézi a fehéreket és a - legyünk PC-k - melegeket. Szegénynek cserébe lemondták az összes francia koncertdátumát, ezért most az egész turnéját újra kell szervezni. Az igazat megvallva a többi zenekar sem kímélt minket, nyomták nekünk a vallási propagandát végig. A buli délután 3 körül kezdődött, mi 8-9 körül kapcsolódtunk be a programba. Tehát valami ilyet láttunk: Empress Ayeola/ Spectacular/ Cali P / & Rikitik. Hogy ki kicsoda, fogalmam nincs, mindenesetre érkezésünk után épp levonult valaki, és jöttek a csajok! Két katonai cuccba öltözött néni, az egyik csontsovány, a másik nem éppen. :) Ahogy egyikünk megjegyezte, biztos az egyik elzabált mindent a másik elől. Haha. Szóval a vékony volt a főnök, a dagi a háttérvokálos. Harcias kommentárokkal vegyített reggae slágereket hallhattunk, jó volt. Igazság szerint a reggae alfajaiban annyira nem merültem még el, szóval részletezni nem tudom. A kommentárok, amiket hiányolok napjaink punk/hardcore bulijairól, az itt teljes mértékben megvoltak, csak nem sokat értettünk az patois nyelven megfogalmazott szövegből. Azt azért megtudtuk, hogy rastafarise, meg hogy az új pápa egy náci, amúgy meg szeretet és béke kell. Annak örültem, hogy az "I and I" kifejezést értettem, még valami korábbi oktatóanyagban olvastam, hogy "us"-t jelent. (Itt egy szótár: http://niceup.com/patois.txt)

Levonult a zenekar egy idő után. Itt persze nem félórás koncertekre kell gondolni, a két óra az a minimum, nem siet senki. Felmértük a terepet. Nem sokat változott legutóbbi ittjártam óta, az esemény alkalmából a boltokat reggae zenékkel, pólókkal és egyéb merch cuccokkal töltötték fel, de hivatalos Desmond Dekker pultot egész este nem sikerült találnunk. Kár. A pia pofátlanul drága volt. 3-4 Euro alatt még egy pohár vizet se kap az ember, van viszont Red Bull sörrel 5-ért. Az osztrákok tömték magukba a cuccokat, mi inkább kimentünk a kocsiba és fogyasztottuk a hazait.

A következő produkció neve: Apache Indian/ Musical Youth / & The Reggae Revolution. A zenekartagok hangoltak, csak néztük azt az iszonyat profi technikát, amit felvonultattak a színpadon. Természetesen minden "úgy szólt, hogy beszarsz", a fények profik, kamerások minden sarkon, a színpad felett kivetítők. Az biztos, hogy a Reggae Revolution (fantáziadús név, mi?) volt a háttérzenekar, akik először magukban adtak elő pár számot. Főleg reggae ment, de elhangzott egy pörgősebb ska szerzemény is, ami nagyon tetszett. Az énekes néha harsonát fújt, a szaxofonos szólózott, a másod-dobos mindenféle életemben nem látott hangszereket ütögetett. A beszívott közönség meg táncolt. Különösen irritáltak a mezítlábas hippicsajok, fúj! Hátravonultunk a hatalmas nyílt sátor végébe, és lefeküdtünk a többiek közé a tökéletesre nyírt gyepre. Időközben volt Musical Youth, aki talán egy másik énekes, majd érkezett a híres neves Apache Indian, aki valami félvér fickó, és elég jó hangja volt. A backup zenekar persze végig ugyanaz maradt. Élveztem a koncertet, de már megint elaludtam. Ez persze remek alkalom volt a többieknek kompromittáló fotókat készíteni rólam.

Desmond DekkerNem húzom tovább, újabb szunyókálás után érkezett a lényeg, pillanatok alatt kinyílt a szemem és semmilyen álmosságot nem éreztem. A felállás: fehér ősz gitáros, fejnélküli hathúroson pengető basszeros, a cintányorok mögé bújó dobos, fiatal szintis. Felcsendül az első szám, hirtelen megtelik a nagy színpad előtti tér. A második szerzemény első hangjaira pedig bevonul személyesen Desmond Dekker és a földig érő dreadlockokat viselő háttérénekese. Hevesen dobog a szívem, egy igazi legendával állok szemben. Közvetlenül a színpad előtt lötyögünk a kutatásaim szerint 64 éves fater lábai alatt. A múltkor azt írtam, hogy mennyire király, hogy a Green Day tizenakárhány év után is élvezettel játszik. Akkor mit mondjak Dekkerről? Desmond bácsi csillogó ingben, fényes övvel vonaglik a színpadon, simogatja magát, pofákat vág, és olyan hangon énekel, mint 30 éve. Tökéletes. Vigyorog, kommunikál a közönséggel, a lábát ütögető öreg faterral pacsizik. Desmond DekkerA közönség 99%-ához hasonlóan nagyon kevés számot ismerek, mégis élvezettel táncolok a korai ska slágerekre. Sajnos elég sok a közönségénekeltetés, de nekik még ezt is megbocsátom. Nem semmi élmény, amikor Dekker elkezd raggázni az egyik számban. És megint azt érzem, amit a Comets koncerten, hogy bizonyos helyzetekben el lehet térni a szabályoktól. A Comets-en majdnem dedikáltattam egy fotót, itt pedig késztetést érzek, hogy én is nyújtsam a kezem, hogy pacsizhassak egyet a ska királyával. Aztán persze mégsem teszem meg. A számok közé ismertebb elemeket is kevernek, mint pl. a Jamaican Ska-t, de többnyire saját szerzemények szólnak. A You Can Get It If You Really Want kimarad, de van Shanty Town. Aztán Dekker elbúcsúzik, a zenekar belekezd az Israelites-be, elénekli az első sort, és levonul. Mindenki ordít. Kis időhúzás után Dekker visszatér és előadja leghíresebb szerzeményét, melyet jó 10 percesre húznak.

Kár a tapsért, nincs ráadás. Tény, hogy nem tudtam annyira élvezni a koncertet, mint egy olyan zenekarnál, ahol végig ordítom a szövegeket, de akkor is egy élő legendát láthattam, valószínűleg először és utoljára.

A kocsmarésznél két tökrészeg magyar gyerekkel találkozunk, egyikük elbeszélget velünk. Elmeséli, hogy a felesége szerint a szopatás megcsalásnak számít, hogy milyen szar volt a Rita Marley koncert, és hogy milyen ingyenes bejutási lehetőségeket tapasztaltak ki a első, '86-os wieseni látogatásuk óta eltelt évek alatt.

Hazafelé végig alszom a kocsiban, majd a vonaton. Reggel 8 után valamivel már dőlhetek is le aludni egy újabb remek élmény után.

Képek hamarosan a Keksz.net-en!


2005. VI. 18. Budapest, Trafó - Children of Fall, annabarbi búcsú

Nem volt már kedvem itthon rohadni, szóval lementem a kiírt kezdésre. A jegyszedők a vendéglista túloldalára rajzolt pályán malmoztak az ajándék annabarbi kitűzőkkel. :) Lent még semmi nem volt, a Sammy Sosa hangolgatott, így inkább visszamentem a kertbe, ahol sokszázért ihattam volna valamit, ehelyett inkább az utolsó LLL-be merültem bele. Ajánlom mindenkinek, érdekes cikkek vannak benne.

Aztán érkezett pár ismerős és lementünk. Szépen gyűlt a nép, jó sokan lettünk. Séta a közértbe, vettem valami tonikot, fogyasztottam, majd megnéztem a Sammy Sosa-t. Megmutatták, hogy kell a nyál zenét keményen játszani. Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy ez az emo-core? Mindenesetre elég jó volt. Lassan valami hanganyagot is ideje lenne beszereznem. A mondanivalót nem sikerült elcsípnem.

Az este legizgalmasabb részét a rengeteg trendi csaj okozta. Kár, hogy én nem vagyok elég trendi.

Másodikként játszott a svéd Children of Fall, akik két éve már jártak itt, de nem hiszem, hogy akkor láttam őket. Állítólag emopunkcore-t játszanak, ez keményebb de "érzelmes" punkhardcore-t jelent. Farmergatya, tornacipő, lelkes előadásmód, izgága énekes. Jó volt, de nem hatott az újdonság erejével a koncert. Főleg a most megjelent album számait játszották, de elhangzott pár régi sláger is, amiket pár törzsrajongó is ismert. Az első sorban álltam, de mögöttem szinte megtelt a terem. Nagyon szimpatikus volt az énekes számok közötti kommentárja, a koncertet azzal zárta, hogy szívesen elbeszélgetnek bárkivel, akit érdekel, hogy mit miért csinálnak, miről szólnak a számok, keresse meg őket.

Végül annabarbi. Az igazat megvallva soha nem voltam rajongó, de mindig sajnálatos, ha feloszlik egy egyre népszerűbb zenekar. A Három EP-t hallgattam párszor, volt szám, amit ismertem, szóval az valószínűleg erről szólt. Nem volt rossz koncert, de egy idő után már eléggé untam, így távoztam is.

Még kicsit gyenge vagyok az ilyen emocionális bulikhoz, de azért jól éreztem magam.