2005. VI. 13. A38 - Boysetsfire

Írta: kal0z Feltöltötte: kal0z Ekkor: 2005. jún. 15. szerda - 22:12

Még szerencse, hogy az embernek az életében csak egyszer van magyarból szóbeli érettségije (jó esetben). Az pedig még nagyobb szerencse, hogy a vizsga napján este olyan koncert van, ami kétévente csak egyszer (azaz Boysetsfire). Ezúttal azonban nem a Kultiban, hanem az Artemovszk 38 jégtörő (de legalábbis jégálló) hajót süllyesztette el majdnem a két amerikai zenekar és a közönség. Viszonylag későn sikerült csak a Hajóhoz érnem, de már a Zöld "Szarrokk" Pardon mellől látszottak az arcok a pontonhídon és a hajó bejáratánál. Miután megkerültem a Központi Tépőhelyet (ZP), megkezdtem magányos utamat az oroszlán barlangjába a hácékoncertre, de előbb megfogdostam Acélos Balázs Kossuth-szakállát.

A Velvet Stabet sajna lekéstem, mert mire a terembe értem, már a The Idoru játszott, és, mint később kiderült, vagy nagyon keveset játszottak, vag én értem oda a végére. Bemondták, hogy lehet kapni mindenféle merchet, de a lánypóló elfogyott, na vajon miért :-)
Rájöttem arra, amit már korábban sejtettem, hogy a The Idoru kurvajó. Egy olyan számot se hallottam, amit ismernék (összvissz hármat ismerek...), azonban a koncert hatására eltökéltem, hogy pótolom a hiányosságot, amint lehet.

Idoru után elkezdtek szerelni az amerikai Amen roadjai. Az Amenről annyit tudtam, hogy "valami metál". Arra gondoltam, ez is amolyan "hööörrrrr tikká-tikká" atommhárdkórmetál, de egyrészt kellemesen csalódtam, másrészt remekül szórakoztam. Ugyanis gitárzúgás közepette felvonultak a színpadra a zenekar tagjai, utolsónak az énekes és belekezdtek kaotikus és politizáló zenéjükbe. Az énekes ekkor felugrott a dobra, és nagyjából a dobos ölében kötött ki, de úgy, hogy közben maga körül mindent felborított. A dob borult, ahogy egy dob csak borulhat, a dobos azonban játszott tovább a ride cinen és az állótomot használva a felborult pergő helyett (amiről cafatokban lógtak a sodronyok). A dobos körül ott serénykedtek a roadok, próbálták helyzetbe hozni a dobot és a mikrofonokat. Ezzapááánk :-)
Azt hittem ott helyben vége szakad a koncertnek, de szerencsére nem így történt. Azon filóztam, hogy az énekes gyerek mit tolhatott a koncert előtt, de az biztos, hogy valami nagyon durva cumó lehetett. A srác továbbra is ugrált, dobálta magát, fetrengett és általában a mikrofonkábelbe gabalyodva húzta maga után a mikrofonállványt is. Egy road srác szinte csak az énekessel törődött: amikor az megpróbálta megtoszni a monitorhangfalakat, a közönség felől tartotta őket, hogy le ne essenek. Az énekes a színpad egyik szélén talált egy tűzoltókészüléket, én meg drukkoltam hogy akkor most porban vagy habban fogunk-e fürdeni. (Szerencsére sikerült jó előre beállnom, közvetlenül a tesztoszterontúltengéses karatézó legények mellé.) De az énekes elejtette tűzoltókészüléket a színpad elé, amit a szám után xBencex a hatótávolságán kívülre helyezett. Mindenesetre locsolt bennünket mindennel, ásávnyvízzel, sőt bedobott a közönségbe egy rágógumi-és hányásízű energiaitallal teli dobozt is. A zene gyors volt, dallamtalan és kaotikus, azonban a számok között effektíve volt különbség, ami már jópont. A felkonfok során csepegtették a politikai mondanivalót ("vegyetek a cédéinkből meg a pólóinkból, meg a többi kapitalista szarból"), az amerikai árucikkek és természetesen Dzsordzs Buss ellen is lett agitálva. Időközben figyeltem a basszerost és az egyik gitárost. Mindkettőjük hangszere véres volt, ahogy a kezük is. A bőgős ráadásul végig egy szebb időket látott régi Fenderen játszott, ami a húrjai kivételével nagyon jól bírta a strapát.

Az Amen produkciója után a színpad széléhez húzódtam, hogy jó helyem legyen az est főzenekara, a Boysetsfire alatt. Sajnos a két évvel ezelőtti Kultiplexes buliról lemaradtam, és most jöttem rá, hogy nem lett volna szabad kihagynom. Színpad elsötétül, bevonulózene, és megjelennek a BSF tagjai és belekezdenek az After The Eulogy című számba. Természetesen beindult a hatalmas mosh, ugráltak az arcok a színpadról, lábak a levegőben, ahogy az kell. Az énekes bemondta, hogy beteg, szemmel láthatóan valami teát iszogatott a koncert alatt is, de vagy lázas volt, vagy fel volt turbózva a tea valamivel, mert egyre zavarosabb lett a tekintete. Váltogatták a kiabálós és a dallamos számokat, de sajna nem ismertem mindegyik dalt. Állítólag a Kultis bulin (Sandy szerint) sokkal több volt a dallamos szám. Úgy tűnt, hogy keveset játszottak, és a végén nem is játszottak ráadást sem, gondolom az énekes miatt. Ez a Boysetsfire-féle hárdkór szerintem a legfaszább, mert változatos és nemcsak ordibálásból áll, mert azt mindenki tud. De olyan számokat írni, és előadni őket, mint mondjuk a Handful Of Redemption... Egyszóval, ismét egy óriási koncertélményben lehetett része annak, aki lemászott a Hajóra. És semmi többet nem tudok elmondani, kéremkapcsoljaki.