Punk Portál

A belgiumi Groezrock fesztivál valami olyasmi, mint a bécsi Deco tour szorozva hárommal. Háromszor annyi fellépő, háromszor annyi ember, háromszor akkora hangulat. Csak a távolság nem háromszoros. Mivel az idei évben a bécsi rendezvény elmarad és a belga felhozatal nagyon vonzónak bizonyult, egy öttagú csapat tagjaként nekivágtunk a nagy útnak.

Csütörtök este 8 órakor a Blahán találkoztunk négyen. Bepakoltuk a cuccainkat, majd Győrig meg sem álltunk, ahol felvettük ötödik társunkat. Mivel én pofátlankodtam be utoljára a járatba, vállaltam a hátsó-középső, legkényelmetlenebb ülést. Itt az alvás nehézkes, de azért próbálkoztam vele az út során. Az útlevélre az egész túra alatt kétszer volt szükség, a magyar-osztrák átkeléskor oda-vissza. Amúgy a "határ", mint fogalom teljes mértékben megszűnt az EU-n belül, örülhetnek az anarchisták. Még csak lassítani sem kell, egy tábla mutatja, hogy most épp Németországba vagy Hollandiába lép be az ember. A jó 1300 km-es táv 99%-ban autópályán vezetett, ráadásul éjszaka haladtunk, szóval sok látványos és izgalmas nem történt az úton. Benzinkutaknál álltunk meg kis időre itt-ott, nyomattuk a zenét és haladtunk előre. Váltásban, hárman vezettünk, nekem hajnal 2-től kb. 5-ig német autópálya-szakasz jutott, ami maradandó élmény, mivel életemben nem vezettem ennyit autópályán, főleg nem külföldön. Amúgy simán lehetett haladni, nem volt nagy forgalom.

A végcél előtt egy kicsivel eltévedtünk (holland és belga A2 is létezik), majd hamarosan a fesztivált jelző táblákat találtunk, ezeket követve jutottunk el Meerhout-ba, ami egy gyönyörű kis falu. Nehéz leírni hogy nézett ki, köze nincs a magyar viszonyokhoz. Szép kis barnatéglás házikók, virágos kertek, zöld fű, tisztaság, nyugalom. Gondolkoztunk is rajta, hogy lehet, hogy ez csak egy nyaralóterület. Mindenesetre eléggé megbolygathatja itt a helyi hangulatot néhányezer punk érkezése. A parkolót elsőre nem találtuk meg, ezért a helyi könyvtár mellett raktuk le az autót, és besétáltunk a kempinghez. A kemping egy fémkorlátokkal elkerített nagy rét "hatalmas" infrastruktúrával: kb. 15 Toi-Toi-jal és 4 (azaz négy) felállított vízcsappal. Egyetlen angol sátor állt érkezésünkkor. A bejáratnál álldogáló két barátságos belga gyerek elmagyarázta, hol lehet parkolni, szóval visszasétáltunk a kocsihoz, amit épp két helyi fickó tanulmányozott, nem tudtak rájönni, mit jelenthet a H betű. Felvilágosítottuk őket, majd azon gondolkoztunk, vajon milyen tippjeik lehettek. Hondurasban egyeztünk meg. A parkoló a kemping bejáratával szemben fémkorlátokkal elkerített terület. Itt most ne nagy aszfalt-térre gondoljunk, hanem egy tehénszarral bőven meghintett mezőre. A kocsi egész oldalán szétfröcskölt a tehénszar, mely matériával a további napok során gyakran találkoztunk, szaga átitatta az egész környéket. A szar témán jól szórakozva (sokszor szóba került a sokak által kedvelt téma) megmarkoltuk sátrainkat és kerestünk egy szimpatikus helyet a már lassan szállingózó kempingezők között. A cövekek leverésével az elég csapadékos időjárás miatt nem volt gond, tehénszar-mentes terepet találni viszont már nem volt annyira egyszerű.

Sátorverés után érdeklődtünk a jegyszerzési lehetőségekről (majd holnap), és a sörbeszerzésről. Megtudtuk, hogy a templom mellett van egy Spar, szóval neki is vágtunk egy kis sétának a faluba. Nagyon szép kerteket láthattunk néhány perces utunk során. A közért szinte ugyanúgy nézett ki, mint itthon bármelyik, csak pár termékben (pl. belga csokik) különbözött a hazaitól. Természetesen a sör-részleteget támadtuk le, ahol a legolcsóbb dobozosokból választottunk párat, plusz egy adag meggyes sört, amit mindenképp ki kellett próbálni. Nagy ésszel vettem két 0,75-ös bíztatóan kinéző de meglepően olcsó sört is. Kaptunk a vásárolt csokik mellé ajándék sapit, majd távozásunkkor már zárták is a boltot. Meglepő újdonsággént hatott a kólautómata mellett található kenyérautomata, melyből előre csomagolt kenyeret lehetett venni pénzbedobással.

Mire visszaértünk, pechünkre beindult a jegyszedés és a motozás. Megvettük az 5 Eurós kemping-karszalagot, majd a motozásnál ki is pakoltatták velünk az összes üveges sörünket. A hozott pálinkát áttoltuk műanyag flakonba, és természetesen megkóstoltattuk a szervezőkkel is. Kicsit meglepett arcot vágtak pár korty után, elég vegyes volt a fogadtatása. Cserébe elárulták, hogy az általam vásárolt túlságosan is olcsó sör amolyan "kölyök-sör", melynek 1,5%-os az alkoholtartalma, és vasárnapi családi ebéd alkalmával szokta fogyasztani az egész família. Jól kiröhögtek és a később érkezett helyieknek boldogan mesélték, hogy beszoptam. Meg se ittuk, otthagytuk majdnem az egészet mindkét üvegből. A meggyes sör viszont nagyon finom volt. A vásárolt másfél literes olasz bort becsempésztük a kerítésen keresztül. Nem volt könnyű, mivel pont mellettünk állították fel a helyi rendőrséget és tűzoltóságot. Jelen volt több lovasrendőr, kutyás rendőrök, később láttunk üdvhadsereg jellegű öreg egyenruhás papákat is. Szerintem túl sok dolguk nem akadt a fesztivál alatt. Szerencsére. Bent nekiálltunk a hozott kajáknak és dobozos söröknek. Utóbbiak jó szarok voltak, de a hatás azért megvolt, mivel semmit nem aludtunk egész nap...

Az idő továbbra sem javult, de azért el lehetett üldögélni a sátor előtt, néztük, ahogy érkeznek a népek. Angolok, belgák, hollandok, németek. Többnyire mindenkinek nagyon profi sátra volt, és látszott rajtuk, hogy sokkal pénzesebbek, mint mi. Mindenki tálcaszámra hordta magával a söröket, volt, aki nekiállt húst sütni a hozott grillkészleten. A legtöbben már délutánra elég készen voltak, pár részeget hánytatni is kellett. Egy belga gyerek jött oda ismerkedni, nem igazán akarta elhinni, hogy Magyarországról jöttünk. Invitált minket az aznap esti koncertre, mely Positive Mind névre hallgat, és idén hatodszor rendezték meg. (A Groezrock-ból ez volt a 14.) Csapatunk többi tagját nem igazán izgatta a dolog, szóval inkább elmentek városnézni, én viszont befizettem az 5 Eurót, kaptam szép piros karszalagot, és már pénteken megnézhettem, hol is lesz másnap a fesztivál. A kisebbik színpadon folytak a koncertek, az odavezető utat kordonnal határozták meg, lehetett tocsogni a méretes sárban. A sátor hatalmas, a színpad is jó nagy volt, kb. nyakig ért és bőven elfért rajta mindenki. Mivel aznap este más program nem igazán volt, a buli végére szinte teljesen megtelt az egész sátor, ez szerintem kb. 1000-1500 embert jelenthet, nem voltunk azért nagyon sűrűn. Ezen az estén figyelhettem meg először a másnap is működő piafogyasztási szabályokat. Pia-bónt kellett venni, amiért egy poharat és bele valami lét (többnyire sört) kaphatott az ember. A pohár vastagabb műanyag, jó 3 decis lehet, és a következő fogyasztásnál lehet becserélni, vagy a buli végén visszaváltani. Így egy darabot nem dobott el belőle senki. Jó ez a módszer, csak két hátránya van:
1. hova rakom koncert közben a poharat?
2. milyen szerencsétlen dolog 3 decis söröket inni?

Este 7-től játszottak a helyi bandák, melyeknek neve legtöbbször nem derült ki, így csak rövid összefoglalást írok. Az elsőre már nem emlékszem, milyen volt. A másodikként játszó The Maple Room a szórólapjuk szerint leginkább a Finch-re vagy a FATA-ra hasonlít. Nem volt rossz, be is indultak rá az emberek. Harmadikként valami igazi fosadék zenekar következett, nem tudom, hogy kerültek ide, valami kopasz fickó énekelgetett, a gitárosok "technikás" rock-ot játszottak. A negyedik zenekar valószínűleg az AddActionListener(this) lehetett, az ő nevük ismerősen csengett, mivel kiadtak egy splitet a Budapesten is megfordult belga metalcore Chimaera-val. Deszkáspunk jellegű zenét játszottak a fiatalnak már éppen nem nevezhető tagok, melybe néha ordibálós részek is vegyültek. Nekem tetszett. A színpad két oldalán lila fordított kereszteket formáló neoncsövek világítottak. Időközben megtaláltam a bulit ajánló belga gyereket, aki nagyon élvezte a koncertet. Sajnos ő sem tudta megmondani, kiket is látunk éppen, csak azt hangsúlyozta továbbra is, hogy a Congress-t majd mindenképp meg kell nézni. Korábban dumáltam egy alacsony gyerekkel, aki kérdezte, hányadszor vagyok itt, honnan jöttem, ilyesmik. Magyarország belőle is a "riszpekt"-et váltotta ki, majd többször mosolyogva sétált el mellettem. Nos, kiderült, ő a Congress énekese. Kis kopasz fickó, aki torkaszakadtából ordít a kemény hardcore zenére. Nem tudom, hogy az alkohol hatására, egyszerűen lelkesedésből, vagy valóban a zenekar nagy rajongói táborából kifolyólag, de nagyon szép mosh-t láthattunk, ment a karate meg a répaszedés, páran ugráltak is az elég magas színpadról. A színpad jobb oldalánál egy tolószékes gyerek ült, nagy X-ekkel a kezén, néha a táncba is beszállt. Ezt nevezem lelkesedésnek! Semmiféle security nem volt jelen az egész este folyamán, mégsem történt semmi balhé. Egy kisebb disztrót találtam, ahonnan két király lemezzel távoztam.

A Congress után még játszott valami dnb-vel (?) kevert zenét játszó banda, de őket már csak a sátorból hallottam, ahova két társam mellé feküdtem be harmadiknak. Ekkor már oszladozott a kemping bejáratánál sorbanállók tömege, állítólag egy idő után már annyian voltak, hogy jegy és ellenőrzés nélkül beengedtek mindenkit. A hatalmas tér meg is telt sátrakkal. Kellett már végre aludnom valamit, másnap reggel 7-re volt megbeszélve ébresztő. Bár kicsit hideg volt, és körülöttünk hajnalig ordibáltak a részeg állatok, elég könnyen elaludtam, és viszonylag kipihenten ébredtem.

És elérkezett a nagy nap, melyre már izgatottan vártunk! Hét előtt pár perccel fel is keltem, felvertem a többieket, átverekedtük magunkat pár tehénszaron az autóig, ahol pakolásztunk kicsit. Nálam az átöltözés a pólócseréből állt, ráadásul egy fogmosást is megejtettem a csapoknál, amikből alig csordogált valami víz. A bejáratnál már tolongtak az emberek, szóval kis reggeli után be is álltunk a sorba, 8 körül. Az első zenekar fél10-re volt kiírva, így elég nagy negatívumnak tartom, hogy 9-ig semmi nem mozdult, csak egy nagyobb csapat szervező/biztonsági ember vonult be a koncerthelyszínre. Kilenckor aztán nyílt a kapu, a nagy tömeg egy, azaz egy ablakon keresztül vehetett magának jegyet. Nagy volt persze a tolongás, mivel a legtöbb jegy már elkelt elővételben, akinek volt, nyugodtan be is sétálhatott a fesztivál területére. Nekünk banki átutalásos megoldásunk volt, amit be kellett váltani rendes jegyre. Szerencsére nyílt egy másik ablak is erre a célra, csak odajutni volt nehéz a hatalmas tömeg miatt. Odanyomultam, beváltottam az öt jegyet és (ezért most utálni fogtok) átvettem egy press-karszalagot is, amit intéztem magamnak. A saját jegyemen ezek után könnyedén túladtam, kerestem is rajta. A többiek beváltották a jegyüket, és indultunk befelé. A karszalag nagyon szép, hímzett textil, melyet egy összepréselt alumínium-karika rögzít. Igényesebb, mint a műanyag vagy a papír.

A kezdésig volt pár percünk, felmértük a terepet. Nem bonyolították túl a dolgot. Bal oldalt végig kajázó-piázó terület, jobb oldalt egy hatalmas merch-sátor, mellette a már előző napról ismert Back to Basics színpad, szemben a hatalmas nagyszínpad. A sátrak tényleg nagyon nagyok voltak, a szigeten ismerteknél sokkal nagyobbak. Középen pedig a rét, jelentős mennyiségű sárral.

A program nagyon szoros volt, semmi pihenőidőt nem hagytak. Így szinte esélytelen volt minden bandát látni, mindre emlékezni sem biztos, hogy fogok. Reggel fél 10-től hajnal fél 1-ig átfedésekkel, felváltva játszottak a zenekarok a két színpadon. Kaptunk programfüzetet mindenféle információkkal, a legfontosabb természetesen a kezdési időpontokat tartalmazó táblázat volt. Én "hazai", printelt verziót használtam. Bár a nagyszínpadon az elején volt kb. 5-10 perc csúszás, ezt korrigálták, innentől kezdve minden zenekar hajszál pontosan időben játszott. Máshogy nem is lehetett volna megoldani egy ekkora fesztivált.

Pár mondat az emberekről: vegyesen jöttek punkok, hardcore gyerekek, elég kevés volt a tömegből kilógó tarajos, vagy agyonpiercingezett őrült. A legtöbben simán zenekaros pólókban vonultak fel. És persze voltak csinos lányok is, ha nem is túl sűrűn. Az első nap találkoztam egy Bridge to Solace pólós gyerekkel, váltottam is vele pár szót, a turnén vette a ruházatot, megállapításuk szerint a BTS lemezen fasza, de élőben nem túl jók. Szabbiék pedig egy Alvin és a mókusok (!) pólós gyereket szúrtak ki a tömegben, ő még a 90-es években egy jól sikerült szigetes koncert után vette a ruhaneműt.

A nagyszínpad első fellépője a helyi deszkáspunk SFP volt. Első projektünk pedig az előző nap sajnos nem megejtett felesleges anyagok ürítése lett volna, ha kiengedtek volna a fesztivál területéről. A nagyarányú beáramlás miatt erre egyelőre nem volt lehetőség, így 20 centért a helyszínen felállított alkalmasságot teszteltem, szerencsére sikerrel, az első használónak járó tisztasággal szembesültem. Csak a kapott igen kis mennyiségű klozettpapír nem volt túl bíztató, de beosztottam. :)

A sikeren felbuzdulva indultam vissza a nagyszínpadhoz, ahol az SFP nyomatta a deszkáspunkot. A helyieknek tetszett, nekem nem különösebben. Érdekes attrakció volt egy nagy felfújt ember formájú lufi, amit bedobtak a közönségnek, továbbá a színpadon táncoló két csajszi.

A Smoke or Fire-nek ez volt a legelső európai koncertje, a Fat-hez kerüléssel elégge beindult a szekerük. Pokolgép úr korábbi beszámolójára támaszkodva elmondhatom, elég lelkesen nyomták, bár nekem is úgy tűnt, az énekesnek bármelyik pillanatban elmehet a hangja. A színpadon néha koncertek előtt feltűnő dagi fickó mondjuk Only Crime néven konferálta be őket, de a California's Burning c. slágert azonnal felismertem és beazonosítottam a zenekart. Mindenképp értékelendő koncertet adtak.

A B2B színpad első fellépője a Malkovich volt, egy rózsaszín síruhában jelent meg az énekes, fejpánttal. Másra nem is igazán emlékszem sajnos.

A nagyszínpadon játszott a Capdown, amit az odaúton ismertem meg. Érdekes punkot, ska-t, reggae-t vegyítő zenét játszottak, nekem eléggé tetszett.

B2B, The Setup. Sajnos egybefolynak az emlékeim, de azt hiszem, itt indult be igazán először a mosh. Helyi hardcore banda, lehetett rá szépen karatézni.

Az Only Crime-ba épp csak belenéztem, majd inkább elindultam az időközben megnyílt merch-sátorba. Sajnos túlságosan is nagy volt a kínálat. Rengeteg disztró pakolta ki a nemritkán több száz lemezből álló kínálatát, emellett persze lehetett kapni ezernyi kitűzőt, felvarrót, pólót, fanzine-t, DVD-t, CD-t, stb. A fellépő zenekarok standjaiból elég sok hiányzott, valószínűleg csak bizonyos időszakokban voltak nyitva. Én igyekeztem lapozgatni a lemezeket, amilyen gyorsan csak tudtam. Kinéztem pár dolgot, de egyelőre nem vettem semmit. Az egyik sarokban nagy volt az öröm, később tudtam meg, hogy egy TV csatorna különböző feladatokért cserébe osztotta a CD-ket, pólókat, pl. meztelenül kellett körberohanni az egész sátrat.

A kisszínpadon a Maroon-t semmiképp nem akartam kihagyni, mivel itthon rendszeresen látom különböző emberek pólóján a nevüket. Általában igaz volt a Belgiumban látott összes zenekarra, hogy annyira örültem, hogy ott vagyok, annyira elkapott a fesztivál-feeling, hogy a (később megemlítendő) nyáladék bandákon kívül az összes koncertet élveztem. A Maroon metalcore-t játszott a javából, és a többi metálosabb fellépőhöz hasonlóan többnyire nem is a színpadot, hanem a közönséget néztem. Hatalmas mosh-hegyek jellemezték a koncertet.

Sokat nem hallgathattam a metálból, sietni kellett az első igazán érdekes zenekar koncertjére a másik színpadhoz, érkezett a Strike Anywhere. Nagyon meglepődtem. Míg Bécsben jó 50 ember mozgott rá, itthon 100-200-at tudtak klubbulin megmozgatni, itt a hatalmas sátorban ezrek keze emelkedett a levegőbe minden slágerre, ordították a szöveget, és a pogóból is kénytelen voltam gyorsan hátrébbvonulni. Ahogy azt a továbbiakban mindenhol leírhatom majd, a slágerek szóltak, ahol tudtam a szöveget, énekeltem, ahol nem, ott halandzsáztam, ahogy a torkomon kifért. Remek buli volt, a zenekar lelkesen nyomta. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy érezték magukat egy ekkora színpadon.

A Modern Life is War-ba épp csak belenéztem, mivel nemrég láttam őket Pesten, inkább valamilyen folyadék beszerzésébe kezdtem, mivel eddigre már izzadtam eleget, lassan kezdett a nap is kisütni. A backstage tűnt a legjobb megoldásnak, ahol a Szigethez hasonlóan külön pult volt, ahol ráadásul a visszaválthatós poharakkal sem kellett szenvedni. Kb. 3 deci langyos ásványvízért 1,5 Eurót fizettem, így rájöttem, a továbbiakban alternatív megoldást kell keresnem.

Ideiglenesen viszont elégnek bizonyult ennyi víz, indultam is a nagyszínpadhoz, ahol újabb személyes kedvencem játszott, a Tsunami Bomb. Azt sejtettem, hogy őket már nem sokan fogják ismerni, szemmel látható volt a különbség. Benyomultam az első sorokba, hátha megint rámnéz Agent M. :) Jöttek is, M szerencsére nem hízott, talán fogyott is, nagyon csinos volt. Az egyik gitáros asszem új, a régi klipben legalábbis még egy másik fickó szerepelt. A közönség soraiban jó 20-30-an ismerhették a számokat, viszont így is rengetegen voltunk, mozgás is volt, ami többnyire kimerült a "tök mindegy, mi szól, szörfözzünk" gyerekek és a "köcsög popzene, basszuk szét a bulijukat" HC-s arcok lökdösődésében. Utóbbiak sokszor gúnyolódva áriáztak is a zenére. Az egyik számba egy vendégénekes is beszállt, talán az egyik merch-ös emberük, de ebben nem vagyok biztos. Sajnos egyre inkább rá kell jönnöm, hogy Agent M kinézetén és pár régi fogós számon kívül a Tsunami Bomb egy jelentéktelen popzenekar. Ennek ellenére még egy darabig maradok rajongó, énekeltem is végig a számokat, és mozogtam is, amikor bírtam. Agent M-ből a "howyadoin"-on és egy zenekari felsoroláson ("ugye mennyire örültök, hogy itt a Rise Against meg a Strike Anywhere?") kívül semmi értelmes nem jött ki a számok között. Megemlítette, hogy nem tudtak merch-öt hozni, sajnálják, meg küldött számot a lányoknak, aztán ennyi. Mosolygott, lenyomták sorban a számokat és kész. Túlságosan hiteltelen az egész. Külön szövegíró, megmenedzselt banda, érdektelen szövegek, a régi harcos-szintetizátoros számok helyett sok új lagymatag szerzemény. Kezdek kiábrándulni. :( Azért összességében tetszett a koncert, a végén a slágerre (Take The Reins asszem) jó sokan táncoltak. /A véleményem az elkészült interjú után sokat változott, remélhetőleg hamarosan kikerül az is.../

Valamiért biztos voltam benne, hogy az Alexisonfire következik, és estig már nem sok időm lesz kajálni, kirohantam hát a kempingbe (már kiengedtek) magamba tölteni pár liter vizet, és gyorsan befalni a maradék zsemléket. Egy kis hazai erőspaprikától könnyezve jöttem csak rá, hogy azért ismerős minden sátorból kiszűrődő szám, mert ez bizony a From Autumn to Ashes. Rohantam is vissza, sikerült az utolsó akkordokra odaérnem. :( Na mindegy, majd legközelebb. Mindenesetre kívülről hallgatva sem volt rossz.

A FATA idő előtt abbahagyta a koncertet (ezért is késtem le), így pont át lehetett érni a Rise Against kezdésére a nagyszínpadhoz. Bizonyára sejtettek valamit. A Rise Against ugyanis Belgiumban iszonyatosan népszerű. Míg Bécsben pár éve néhányszázan ugráltak rá (köztük sok magyar), itt a sokezres sátor dugig megtelt, az éneklő tömeg hangja simán elnyomta a nem éppen gyenge hangosítást, és az este során most először jött elő az igazi pop-taps. Mindenki a feje fölé emelt kézzel ritmikusan tapsolt, mint valami popkoncerten. Ez itt rendszeresen előfordult a későbbiek során. Igazából nincs ezzel semmi baj, csak kicsit szokatlan volt. Az ördögvillázás viszont nem igazán ment. A Rise Against most harmadszor játszott a Groezrock-on, így valószínűleg tudták, mire számítsanak. Szóltak a slágerek, és kurva jó volt.

Újabb szünetet tartottam, ha már miattuk lemaradtam a FATA-ról, büntetésből nem néztem meg az Alexisonfire-t. Bementem inkább a vásárlósátorba, vettem pár pólót megbízásból, és lapoztam a lemezeket. Sikerült egy jelentősebb összeget elkúrnom. Gondoltam, berakom a sátorba a szerzeményeket, de épp ott üldögélt mellette egy éppen ébredező részeg gyerek, szóval nem mertem otthagyni. Egyébként jellemző volt, hogy sokan a fesztivál alatt a kempingben lézengtek, vagy éppen tök részegen aludtak. Megtehetik. Ehhez képest nekem nem volt egy nyugodt percem, rohantam, hogy minél több zenekart lássak, minél több merch cuccot átnézhessek, a fesztivál minden pillanatát ki kellett használnom.

A vásárlás és pakolászás miatt a BoySetsFire-ből se láttam túl sokat, de nem izgattam magam, úgyis látom őket újra nemsokára. Lemezes zsákkal a kezemben hallgattam végig a záró nótákat. Nagyon szimpatikus volt az énekes megjegyzése, miszerint idejön a sok amerikai zenekar, szidja Bush-t ezerrel Európában, közben a helyieknek köze nincs az egészhez. Mindenkinek a helyi problémákkal kéne foglalkoznia, ott próbálni valamit változtatni a helyzeten. Gyér tapsot kapott, ellentétben a Bush-t szidó bandák megjegyzését követő hatalmas ovációval. Már sajnos nem emlékszem, melyik zenekar énekese jegyezte meg (talán a Rise Against-é?), hogy reméli, hogy bár a fesztivál sokaknak csak abból áll, hogy eljönnek, pogóznak egyet egy rakás bandára, vásárolnak pár pólót, aztán hazamennek, talán el is gondolkoznak egy-két dolgon, amikről a zenekarok énekeltek. Ezt elég fontos üzenetnek tartom, magamra nézve is, mivel a fellépők nagyjának szövegeiről fogalmam nincs. Le kell ülni és végigolvasni őket!

Szerencsére találkoztam társaimmal, kaptam kocsikulcsot, így mehettem kicuccolni, így viszont a Street Dogs-ból sem láttam szinte semmit. Kár, mert tetszett volna. A Street Dogs a Dropkick Murphys régi énekesének streetpunk bandája. Egyértelműen jobb hangja van, mint az újnak. A többiek szerint jól nyomták.

Mondjuk sokat ők se láthattak belőle, mert a nagyszínpadra érkezett a fellépők közül talán a legnagyobb legenda, a 7 Seconds. Hihetetlen, de szinte csak lézengtek az emberek a színpad előtt. Egy jó nagy téren táncolhattak a rajongók, a néha kialakult kisebb circle pit közelébe sem ért a különböző koncerteken látott sokszáz emberből álló körökhöz. Bár a hangzás sem volt valami jó, a 7 Seconds természetesen hozta a formáját. Továbbra sem vagyok törzsrajongó, így sok számot nem nagyon ismertem fel (ezt ráfogom a szokottnál gyengébb hangzásra), de például Kevin Seconds pár mondatos konferálása számomra többet ért a sok idióta "hogy érzitek magatokat srácok", "ugye mennyire jó volt az XY banda", stb. megjegyzéseinél. Látszott, hogy őszinte, teljesen spontán jön, nem akar világot váltani, nem akar vicces lenni, egyszerűen és barátságosan intézett hozzánk néhány mondatot. A közönség közé is lejött volna, de sajnos már túl öregnek érezte magát a méretes színpadról leugráshoz. Felkerült a második pipa egy olyan legendás zenekar neve mellé, amit nem hittem, hogy egyszer is láthatok.

A Hopesfall a Tsunami Bombbal turnézik, gondolom így kerültek a fesztiválra. Ők voltak a már említett "nyáladék" stílus első képviselői. Nem igazán élveztem a koncertet. Kell a fasznak az érzelem egy 7 Seconds koncert után.

A Flogging Molly-t korábban a Deco tour-on hallottam, a bejutásra várva. Kissé meglepett, hogy a legeslegnagyobb tombolás rájuk volt. A "mulatós" skót-punk zenekarra megőrültek az emberek. A nagy sátor dugig megtelt, és mindenki ugrált, énekelt. Én szinte a bejáratnál álltam, de még ott is többnyire lökdösődtek az emberek. Végülis nem rossz, amit csinálnak, de én akkor inkább maradnék a Real McKenzies-nél. Állandó hangszer volt a harmonika, láttam akusztikus gitárt és benjo-t is, mielőtt elhagytam a sátrat. Duda viszont nem volt. Már a kempingből hallottam olyan szerzeményt, amit például a McKenzies is játszik. Bizonyára valamilyen népdalról lehet szó. Meglepő módon a többiek mind a sátornál pihentek, a hazaiak körében nem volt túl sikeres a banda produkciója.

Ringworm-re viszont visszasiettünk a kisszínpadra. Bár csak névről ismertem a zenekart, sejtettem, mire számíthatok. Igazi metálkoncertet kaptunk az arcunkba Faith No More és Metallica pólós fickóktól. A táncoló közönség néha felszántotta az egész táncteret, a nyugodt nézőknek úgy kellett menekülniük. A zene nekem már kissé túlzottan is metál volt, de azért elbólogattam rá.

Aztán pedig siettünk Mad Caddies-re. Biztos gáz, de nekem egyértelműen a Mad Caddies volt a fesztivál legnagyobb élménye. Láttam már őket vagy 3-4-szer, de itt aztán tényleg önfeledten táncoltam és ordítottam végig. Viszonylag messze álltunk a színpadtól, eleinte meglepően kevesen voltak, de aztán szépen megtelt a levegős tánctér. Én maradtam a helyemen, ahol még nyugodtan el lehetett táncikálni. A legutóbbi koncerttől (és a live albumtól) kissé eltértek, elővettek több régi számot is, és elhagyták az összemixelt, hosszú reggae-betétet. Azért hallhattunk sok szerzeményt a Just One More-ról is, amit személy szerint nagyon kedvelek, és elhangzott egy új szám is, amit most játszottak élőben először. Szabbival látványosan végigénekeltünk. :) Egész jól ment. A "főzenekarok" már egy órát kaptak, a Mad Caddies nem töltötte ki teljesen, de végülis 12 órányi koncert után ennyi elég is volt. Fél 10-kor kezdett el sötétedni, a koncert elején a sátorból kitekintve szép naplementét láthattunk. Tehát erősen érződött, hogy jóval északabbra vagyunk.

Coheed and Cambria. Igazából nem merek rosszat írni róluk, mert Burger megöl, de nekem akkor sem tetszett, erősen a nyálas kategóriába esnek. Odafele hallgattuk meg a lemezüket, nem igazán hittem, hogy fickó énekel benne, azt még kevésbé, hogy egy nagydarab hosszúhajú. Miután beverekedtük magunkat a sátorba (nem volt könnyű, kintről is nézték sokan), láthattam, hogy tényleg nem valami kis vékony gyerek kornyikál. Mozgás nem volt, de tapsoltak lelkesen a rajongók. Sok új számot is játszottak, jóideje írják már az új lemezt. gYiK szerint (aki rajongó) mind jó volt.

Ezzel le is zárult a kisszínpad programja, nekem pedig sajnos maradt egy kis időm elbaszni még egy kis pénzt egy lemezre. Kivittem a sátorhoz, majd elhatároztam, hogy annyira nem vagyok Hatebreed rajongó, hogy ki ne próbáljam a helyi vega-burgert. Átverekedtem magam pár kurva nagy sártócsán, majd kértem egy burgert. Tartom az 5 Euróst, erre értetlenül néznek rám. A kaja is jegyre ment. Irány vissza a jegykiadóhoz, ahol ki volt írva, hogy vega burger 4. Jóvan mondom, egyszer élünk. Jegykiadó bácsi felvilágosított, hogy egy ticket fél Euro, és fingja nincs mennyi egy vegaburger, mondjam, mennyi kell. Mondtam, legyen 4 Euro. A burger persze 4 jegybe került, nem 4 Euróba. Mindegy, befaltam (a "hús" jó volt benne, de a zsemle nem igazán), közben néztem, hogy a megjelent helyiek, bácsik-nénik, kisgyerekek mennyire élvezik a fesztivált. Gondolom kiosztottak a szervezők pár jegyet a nép megnyugtatására. Apuci vitte is be a kiskölyköket vigyorogva Hatebreed-re. Én beváltottam a maradék 4 jegyemet is, betoltam a kaját, majd megközelítettem a sátrat. Igaz, nem túl bonyolultak a Hatebreed szövegei, azért meglepő volt, hogy az egész sátor énekelte őket, az elejétől a végéig. Szinte nem is láttam a színpadot, olyan messze álltam, de mellettem is emelkedtek a kezek a levegőbe, ordították a szövegeket. Hatebreed-en is voltam már kétszer, rajongó kicsit sem vagyok, mégis élveztem a koncertet. Pár számot én is ismertem. A talán leglátványosabb tömegmegmozdulást itt láthattam. A megszokott circle pit-ek után az énekes dupla circle pit-re szólította fel a népet, a sátort tartó első két oszlop körül. Hihetetlen, de egy pillanat alatt átrendeződött a teljes tánctér, és sokszázan indultak neki a két oszlop körül a színpadtól jó 40 méterre. Ilyet se láttam még.

Bár a szórólapon a legnagyobb betűkkel a Lagwagon szerepelt, kicsit sem volt akkora a rajongás, mint Rise Against-re vagy Flogging Molly-ra. A Mad Caddies-en kitapasztalt balközép helyet foglaltam el újra, innen volt lehetőségem követni a koncertet anélkül, hogy széttaposnának. Szerencsére nemrég meghallgattam a Live in a Dive lemezt, így bepótoltam a hiányosságaimat. Igazából nem ismerek túl sok Lagwagon lemezt, de így szinte az összes számot ismertem. Természetesen rengeteg sláger hangzott el. A múltkori Deco-s fellépéssel ellentétben itt nem a halál unott figurát adták elő, inkább vicceskedtek, kicsit a NOFX élő fellépéseihez hasonlóan, de velük ellentétben én úgy éreztem, hogy eléggé lenézően bántak a közönséggel. Kb. az jött le, hogy itt van ez a párezer hülyegyerek, kegyesek vagyunk és lenyomunk nekik pár slágert, mi, a sztárok, ráadásul jófejek is vagyunk. Ennek ellenére élvezhető volt a koncert, sokkal jobb, mint a legutóbbi bécsi. Az összes zenekar közül ők egyedül tértek vissza ráadásra, ami az Alien8 volt. Teljesen spontán módon (nem is igazán értem, ki szervezte meg) a tömeg kettévált, és egy melocore bulikon teljesen szokatlan hatalmas wall of death zárta a bulit, nagy élmény volt.

Hajnali fél1-kor ténferegtem ki a fesztivál területéről, ez 14 óra szinte konstans koncertlátogatást jelent. Ilyen maratoni bulikhoz még én sem vagyok hozzászokva. Áttocsogtunk az időközben megszerelt csapok által okozott hatalmas sártengeren, és nekiálltunk összepakolni a sátrunkat. Elköszöntünk az egyik kempinges szervezőgyerektől, majd remek hangulatban, kissé fáradtan pakolásztunk be a kocsiba. Hajnal 2 után pár perccel neki is vágtunk az útnak, Szabbi lenyomta egyedül az egészet, jó 14 órát vezetett egyhuzamban, 0 alvással. A többi utasnak azért volt lehetősége az út során pihenni. Csak tankolni kellett néhányszor megállni, ez Belgiumban például elég problémás volt, mivel a kutakon éjszaka csak bankkártyával lehetett fizetni, személyzet egyáltalán nem volt. Az ultraszopást a budapesti május 1-i rendezvények okozták, ahol halál fáradtan még néhány útlezárással is megküzdhettünk...

Konklúzió? Azt hiszem, a fentiekben összeírt jó 7 és fél oldalnyi duma eléggé érzékelteti, mennyire jól éreztem magam, egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtam. Leginkább azt igazolta az egész kaland, hogy Európán belül bárhova érdemes kiautózni néhány nagyobb zenekarért, a gyűjtögetett pénz elbaszására pedig ennél jobb lehetőség nincs. (A színes lemeznél is sokkal többet ér egy koncertélmény.:) Mostantól gondolkozás nélkül indulok neki egy német vagy olasz koncertnek is, ha találok hozzá útitársakat.

Groezrock jövőre: 2006. IV. 29.
http://www.groezrock.be/

Fotók:
http://www.pbase.com/rudydedoncker/groezrock_2005
http://mouton.fotopic.net/c542330.html
http://www.pbase.com/xramzix/groezrock_2005
http://membres.lycos.fr/netfestivalradios6/groez/
http://www.janruymen.fotopic.net/c523707.html

Beszámolók:
http://www.geocities.com/out_of_step_hc/groezrock2005.html
http://www.metalrage.com/articles/230
http://www.shootmeagain.com/?section=reports&read=33
http://www.fetzordie.com/version4/liverevs/live_revs60.htm

2005. IV. 29-30. Belgium, Meerhout - Groezrock fesztivál 2005.