2005. IV. 30. Kultiplex - Leukémia

Írta: Kobera Feltöltötte: Dan Ekkor: 2005. máj. 3. kedd - 18:47

Múlt hét szombaton súlyos megfázásomnak fittyet hányva úgy gondoltam, hogy vétek lenne kihagyni a Leukémia ”reunion” buliját. Így aztán a gyors névnapozással és megelőlegezett anyák napi köszöntéssel egybekötött családlátogatásból hazatérve elszürcsöltem egy teát, majd a Kultiplex felé vettem az irányt. Ekkor persze még meg sem fordult a fejemben, hogy erről én majd beszámolót fogok írni, de mivel Kósa Dani Belgiumban csápolt valami hülye fesztiválon, más meg úgy néz ki nem nagyon akar, így kénytelen vagyok én írni erről az eseményről, melynek jelentősége bátran állíthatom jócskán meghaladta még a Megasztár döntőjét is.
Na de haladjunk szépen sorban. Kilenc előtt nem sokkal érkeztem és meglepve tapasztaltam, hogy a kilencre kiírt kezdés ellenére alig vannak emberek. Megvettem a belépőt, mely mellé egy mutatós Leukémia kitűző is járt. Noha nem vagyok egy nagy jelvény gyűjtő, azért jól esett ez a gesztus, még ha el is könyveltem magamban, hogy ez a jobb sorsra érdemes kitűző bizony a fiók mélyén fogja végezni, hisz másnaptól úgyis minden hülyegyerek ebben fog feszíteni. Némileg azért megnyugtatott a tudat, hogy a fél órával később érkező Kissnorbi barátom már nem kapott.
Az előzenekarokról sajnos nem tudok sokat mondani. A Slice and Dice alatt túl sokáig időztünk a kerthelyiségben. (Kb. ekkor történt az az eset, hogy a pultnál két kis vilmoskörtét kértünk, mire a csapos értetlen arccal visszakérdezett, hogy: ”rostosat?” Úgyhogy végül is ”vadkörte-pálinkát” ittunk.) A szándék azért megvolt, el is indultunk a terembe, de időközben elég sokan lettünk, úgyhogy ez nem is volt olyan egyszerű. A teremből épp egy film szövege hallatszott ki (ha jól tévedek, akkor a Ravasz, az agy...-ból volt a részlet, de az is lehet, hogy a Blöffből), még gondoltam is magamban, hogy mi ez a hülyeség, a koncert előtt vetítést tartanak? Mivel a Kulti köztudottan tarisznyás hely, meg se lepődtem volna. De nem, ez csak ilyen számok közti közjáték volt, úgyhogy az ”akkor ássuk el...” kezdetű, meglehetősen trágár mondat után a húrok közé is csaptak a srácok. Mi addig szépen megálltunk hátul, végignéztük a számot, aminek a végén Csiszi megköszönte, közölte, hogy ők voltak a Slice and Dice és vége is volt. Nem mondhatnám, hogy túl jól időzítettünk. Egy szám után nem lenne túl rendes dolog véleményt formálni, de mivel én cseppet sem vagyok rendes, így azért leírnám a véleményemet. Az első, ami azonnal feltűnik, az az, hogy nagyon profin van megcsinálva a zene, viszont szerintem túlzottan hajaz a Leukémiára. De mint mondtam, csak egy számot láttam, lehet, hogy a többi teljesen más. A szövegből sajnos nem lehetett érteni semmit, úgyhogy még azt sem tudom, hogy magyarul, vagy angolul van-e, bár Csiszi eddigi szövegeit ismerve gondolom (és remélem), hogy magyarul. Ja, és még egy dolog: a gitár és a basszusgitár is fej nélküli volt, és mivel úgy tudom, hogy ez az imidzs része, ezt muszáj volt megemlítenem, nehogy megsértődjenek az arcok.
A Polly is Dead koncertjéből semmit sem láttam, mivel sem a nevük sem a zenéjük nem tetszik, úgyhogy inkább Motörhead klipekről beszélgettünk. Közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy a csúcs az a jelenet, mikor a Killed By Death végén Lemmy motorral kijön a sírból, felültet maga mögé egy lotyót és elhajt. Közben volt idő arra is, hogy szemrevételezzem kicsit a közönséget is. Azt kellett észrevennem, hogy a magam 28 évével én bizony jócskán javítottam az átlagéletkoron. Ez mondjuk cseppet sem volt ellenemre. Voltak persze fiatal érdeklődök is, akik eljöttek megnézni a ”legendát”, meg persze olyan arcok is akiket inkább csak a társasági élet, illetve a koncert kihagyhatatlan jellegéből adódó képzeletbeli jelenléti ív vonzott.
És végül csak eljött amire vártam, színpadon a Leukémia. És egy olyan élményt nyújtottak, amire nem sokan képesek (talán a ”senki más nem képes” helyesebb megfogalmazás lenne). A képlet egyszerű: Leukémia = ERő. Komplex és kegyetlen. Oké, oké, tudom, hogy Sedative Bang így meg úgy, tényleg le a kalappal előttük, tisztelem is a munkásságukat, meg minden, de nekem akkor is az AMD és a Leukémia jelentette a magyar hardcore kezdeteit. Mikor utoljára láttam a Leukémiát, úgy 96-97 körül az akkor éppen a Fáklya klubban tanyázó Total Carban, éppen az instrumentális időszakukat élték. Azért reménykedtem, hogy ezúttal egy ”éneklős” koncertet kapunk. Ez a kezdő, Hidak alatt még egész jól működött is, a későbbiekben viszont már kevésbé. Azért nem volt teljesen instrumentális a buli, ahol volt kedvük, ott énekeltek, ahol nem, ott csak a zene szorította sarokba a közönséget. Persze ez az apróság senkit sem zavart, főleg, hogy mindig akadt a környéken egy-két karaoke bárokban edződött rajongó, aki teli torokkal üvöltötte a szövegeket. Az első sorokat uralták a félmeztelen, sörhasú harmincasok, akikből mi hátulról leginkább csak a tömegre vetődő mázsa feletti testeket láttuk, de gondolom (és mint ahogy a fotókon is látszik) mikor épp nem egymásra ugráltak, ment azért az aerobic is, ahogy kell. A letaglózó előadásnak még az olyan illusztris vendégek sem tudtak ellenállni, mint az előttem hevesen bólogató Uj Péter, aki szerencsére lófarokba kötötte hosszú haját, így bólogatás közben nem hajazott bele a sörömbe. Végül Cséb vendégszereplésével adták meg a kegyelemdöfést, aki ha már így alakult, a ráadásra is maradt. Ahogy azt a Kamion című számban a színpadról is megjósolták: ”Majd megérted, kisgeci, hogy mit jelentenek a gördülő tömegek!” Megértettük, megmutatták. Remélem a Leukémia is úgy jár, mint az a bizonyos kamion, és ”lendületétől gyalul tovább”.