2005. III. 25. Süss Fel Nap - PASO

Írta: Kutya Feltöltötte: Dan Ekkor: 2005. ápr. 6. szerda - 21:53

Mivel megint péntek este volt, és bulizhatnékom, és a Semmi Komoly Kistárcsán játszott, ahova BKV-val nem szívesen mentem volna, így inkább a Süsi felé vettem az irányt, ahol PASO, és Hollywoodoo koncert volt.
Kilenc után érkeztem persze, mint tapasztalt koncertre járó, gondoltam úgyis késik a buli. Jól gondoltam. Valamennyivel tizenegy előtt kezdett az első zenekar, azaz a Holywoodoo.
Először láttam őket – persze fesztiválokon sokszor beléjük botlottam, csak nem érdekelt -, szóval azt kell, hogy mondjam hihetetlen profi zenészek, a dobos néha olyan street rock témákat is beadott, hogy Jancsival (Böiler) csak elégedetten konstatálhattuk: „bameg, ez jó”. A színpadi kép is igen jóra sikeredett, hiszen az egyik gitárosuk előző nap eltörte a lábát, egy fotelből tolta végig a koncertet, a zenekar tagjai pedig együttérzésüket kifejezve mind-mind készítettek maguknak valami sérülést. A másik gitárost egy fejlövés díszítette, a basszeros alkarján is egy nagy kötés díszelgett, az énekesnek szintén a fején volt valami kötés, és a pólóján, mellbimbók magasságába a már Nikki Belucci (gyengébbek és lányok kedvéért: pornószínésznő, manapság DJ-nek képzeli magát) által behozott bimbire ragasztott x alakú ragtapasz kompozíció éktelenkedett. Gyönyörű volt. A zenéről... Ez sem lesz az a zenekar, amit valaha is otthon beraknék a lemezjátszómba, de el kell ismernem, hogy hatalmas bulikat tudnak csinálni, és a mai magyar pop-rock paletta egy elég biztató zenekara. Zenéjük számomra egy kicsit se volt egyedi, mindig valami jelző ugrott be barátaimmal beszélgetve, ez kispálos, ez quimby-s, és még sorolhatnám.
A koncert közepén körübelül megkétszereződött a közönség, bár az újak nagy része nem a zenére, hanem inkább a személyi igazolványainkra volt kíváncsi. Persze, zene állj, villany föl, és most nagyon keményen megmutatjuk, hogy ti meg mit buliztok, amikor mi dolgozunk. Mindenkin végigmentek, egytől egyig, és elkérték a személyijét, felírták az adatait. Persze ilyenkor a normális honpolgárban felmerül a kérdés: Miért? A válasz egyszerű: Statisztika!
Persze, én meg a Dalai Láma reinkarnációja vagyok. Volt már, hogy razzia volt, de úgy érzem ez több volt a soknál, vámosok, utcai rendőrök, készenlétiek, meg mit tudom én még miféle jófej emberek. Persze egyik rendőr sráccal elkezdtünk dumálni, a srác olyannyira egyetértett velünk, hogy el is ment onnan még mielőtt felettesei meglátják, hogy velünk röhög, és bólogat mindenre.
Folytatódhatott a koncert. Végre megtudtuk az igazi sztorit a lábtörésről. Egy rendőr törte el, mert nem volt személyi a srácnál. Nem tudom, nekem valószínűbb lett volna az előzőekben elhangzott "ebolás lett és lerohadt" verzió. A "kosarazás közben eltörött" nagyon gyenge volt, ezt gondolkodásra se méltattam.
Kicsit hosszas átszerelés után következett a PASO. Amit nagyon szeretek a zenekarban, hogy nem tökölnek a beállással, mindenki elkezd játszani, aztán majd beállítja a hangmérnök, vagy sem. Általában sikerül nekik. A közönséget a koncert elején vettem szemügyre. Lehet, hogy én egy elitista balfék vagyok, sőt biztos, de nekem ez még mindig nem tetszik, hogy ilyen arcok is járnak ska bulikra. Nekem a skarol még mindig a telt házas 2-tone koncertek jutnak eszembe (amit sajnos mi csak videóról láthatunk), ahol betört orrú gyerekek ugráltak együtt a zenekarral a színpadon, üvöltötték a szövegeket, és tudták miről is szól ez az egész, hiszen nap mint nap találkoztak azokkal a dolgokkal, amikről a szövegek szólnak. Hát, ha ma körbenézek egy „ska” bulin, főleg biciklisfutárokat, hippiket, divatos „rudeboyokat” látok, akik talán még a Skatalities-t se ismerik. Itt tartunk ma. Persze foghatjuk arra, hogy közkedvelt a zenekar. De ez kell nekünk? Nem hiszem.
Amikor véletlen rá mertem szólni 3 srácra, hogy ugyanmár, ne itt pogózzatok, akkor azt a választ kaptam, hogy álljak hátrébb, persze ahogy szoktam, csendesen hátrébb álltam. Napersze. :)
A PASO szokásos műsort játszott. Persze a rendőrös dalok, mind a feltűnt értelméségi egyenruhásoknak lettek küldve. Volt itt közönségénekeltetés is a „Police in Helicopter”-re. Valszeg vagy féltek a rendőröktől, vagy csak nem voltak dalospacsirta kedvükbe az arcok, de elég halkra sikerült.
Régebben mindig sírtunk, hogy jaj de nagyon hiányzik Vera. Ma már nem nagyon vesszük észre, hogy ugyanmár, ebben a zenekarban volt egy női hang is.
Egész jó bulit csináltak a srácok, ám ők se titkolták, hogy ez nem az ő közönségük. Hát ezt remélem is!
Azért előfordultak bakik is, mindegy, ezen a bulin belefért.
A barátom koncert közepén körbenézett. Rámnézett, és azt mondta, nem bírja tovább a közönséget, inkább átmegy a szemközti kocsmába. Mit mondjak, megértettem! :D
Maradtam végig, aztán lepakolás után elkövettem Lipivel és KRSA-val egy interjút, amit hamarosan be is gépelek.