2005. márczius 12. Aurora - Wigwam

Írta: Nojémi Feltöltötte: gandalf Ekkor: 2005. már. 13. vasárnap - 18:22

A nem éppen kellemes időjárási viszonyok ellenére mégis úgy döntöttem, hogy meglátogatom a Wigwam nevezetű szórakozóhelyet, hiszen kedvenc magyar bandám, az Aurora lépett fel ott. Tudtam, hogy a buli csak 11-kor kezdődik, ezért viszonylag későn, fél 10 körül csaptam fel fejemre cowboy kalapomat, és indultam el itthonról.
A Kálvin téren még egyszerű is volt megtalálnom a 47-es villamos megállóját. Ekkor következett a nap legnehezebb feladata.14 szakasz helyett tizenötöt mentem, pedig direkt számoltam is! Soha életemben nem jártam ezen a környéken, és tekintettel arra, hogy társaság nélkül bóklásztam, idegeneket kértem meg, hogy ugyan mᒠigazítsanak útba. A projekt sikerült, még koncert előtt érkeztem, tehát időben.
Köszöntöttem a zenekar tagjait, majd előre megfontolt szándékkal megleptem magam egy üveg ásványvízzel. Ezt a trükköt Dan főszerkesztő úrtól lestem el. Kétség kívül minden igazi igazi színtérarc így csinálja.

Kissé csalódott voltam, mert nem volt teltház. Ez valószínűleg a szomorú időjárás és a Megasztár-döntő számlájára írható, vagy csak a Wigwam van túl távol a többi szórakozóhelyhez képest.
A közönség átlagéletkorát nem állt módomban felmérni, amúgy is hülyeségnek tartom a statisztikát. Láttam 13 éves kislányokat és kisfiúkat, 40 feletti rockereket, konszolidált külsejű, egyetemistáknak látszó fiatalokat is. Levontam a következtetést, miszerint az Aurora rajongótábora vegyes. :)

A koncert pontosan kezdődött. Vigiék az Ágyból a filmet című zeneszámmal indítottak, amely az A rezervátum mélyén c. album nyitódala. Sokszor hallottam már élőben ezt a számot, de most valahogy szebben szólt, mint általában. A viszonylag új dal után a Hello mister következett, visszavarázsolva a régi időket.
Az egyik közönségkedvenc dal is felcsendült, az Előre kurvák, gengszerek. Lehet, hogy az égiek szóltak bele az előadásba, tudván, hogy nem a kedvencem a dal, ugyanis pár másodpercnyi technikai szünet következett. Mégsem könyörültek meg rajtam, újból elkezdték a már-már Aurora-himnusszá vált nótát.
Továbbra is a múltban kalandozva az Egy kis anarchia következett. Vidáman észleltem Marcit a pogózók táborában. Ahhoz képest, hogy alig 2 éve még a szó szoros értelmében köpködte Vigiéket, most egész jól érezte magát.

Külön örömömre szolgált az, hogy a Keserű cukorról is játszottak két szerzeményt (Hidegzuhany, Dupla 0). Nem azért, mert kedvenceim közé sorolom az albumot, hanem mert számomra újdonság volt ezeket élőben hallani. Sajnos a közönség nagy része e dalokkal nem tudott mit kezdeni. Más tábor előtt lehet, hogy ezek lettek volna az est fénypontjai. Másik ínyencség a szintén ritkán játszott Félig a falban volt, amit máskor is szeretnék hallani.
Az új albumról (Meddig tart?) a Rossz vége lesz, a Bábkormány és a címadó dal szólt, s hogy még színesebbé tegyék a repertoárt, olyan zeneszámok is helyet kaptak a koncerten, mint a ’88 telén, a Nincs karácsony, az Ez a város, a Kifacsart citrom vagy a Kiégett reflektor.

Visszatapsolás után a Viszlát Ivánnak örülhetett a nagyérdemű. A zenekar történetének egyik legsikeresebb számát hosszú évek után tavaly kezdték el újra játszani, nem kis meglepetésre. Ezután újabb populárisabb dalok következtek, majd a Bella ciao-val tett pontot a már élő legendának számító csapat az est végére.

Tökéletesen szóltak a hangszerek, nem kétséges, hogy a profizmus szólalt meg minden egyes akkordban. Hihetetlen lendületet produkáltak a tagok.
Viginek volt talán némi intonációs hibája, de az már nem javul meg. :) A dalválasztások remekül sikerültek. Volt lúdbőr is dögivel, a koncert néhol spirituális magaslatokba csapott át. Éreztem a felém csapódó energiabombákat, s ha becsuktam a szemem, akkor megnyílt egy másik dimenzió. Komolyra fordítva a szót: nem csalódtam az Aurorában, remélem pár évig még nyomulnak, várok még néhány új lemezt is, és továbbra sem nyugszom bele abba, hogy a Feltámadás albumról semmit sem játszanak.

Elbúcsúztam a zenekartól, majd a többi ismerőstől is, aztán fagyoskodtam a 3É megállójában, visszafelé szerencsére nem kellett számolnom a megállókat, mert a végállomásra igyekeztem.
A Ferenc körúttól pedig gyalogosan közelítettem meg ideiglenes otthonomat. Ismét átadtam magam a Szigony-enteriőrnek. Az est egyetlen negatívuma, hogy egy eltévedt traktorral sem találkoztam. Most pedig Mando Diao-t hallgatva szeretnék mély álomba szenderülni. Csókolom.

Ui.:
A már elég sok helyre eljutott zenekar az itthoni konczerteken kívül utoljára Norvégiában lépett a világot jelentő deszkákra, nem tudom, hogy hogyan fogadta őket az ottani közönség, de mindenképp büszke vagyok rájuk annak ellenére, hogy van néhány ember, aki nem ismeri el a munkásságukat.
Aki szeretett volna jönni most, de nem tudott, az figyelje a konczertlistát a www.aurora.hu -n, mert hamarosan újra játszanak Budapesten.