Kernel Panic - Without blue

Írta: gandalf Feltöltötte: gandalf Ekkor: 2005. már. 1. kedd - 20:05

Ahogy elnézem mostanában a Megasztár zsűrit, egyre tudatosabbá válik bennem két tény: egy jó kritikus nemcsak arra kell törekednie, hogy egy-egy zenész produkciójának jellemzése során ne csináljon magából teljesen hülyét, mint teszik azt a fent említettek. Az is fontos, hogy a kritikus akkor is törekedjen az objektivitásra, ha számára oly' rokonszenves emberek előadását mérlegeli. Ezért is nehéz írnom Kernel Panic demójáról, a Without Blueról.

Amikor csütörtökön Ócsi megajándékozott a cédével (gondolván, hogy én mégiscsak tudok angolul és értem a szövegeket ;), az első benyomásom rögtön az volt, hogy ez igen, le a kalappal a borítótervező előtt. Kobera Gábor munkája nagyon szép és igényes, és tökéletes összhangban van az album címe, a szövegek mondanivalója és a borító színvilága. Ugyan a mangaszerű leánykával nem nagyon tudtam mit kezdeni, az együttes tagjai közül legjobban Kalózra hasonlít (bár most, hogy jobban megnéztem Pantet.... ;)), úgyhogy lehet, hogy ő, de az is lehet, hogy nem. ;)

A dalok (sorrendben: Your life, your answer; On my way; Turn over; Dead matter; My last hangover) szövegei angolul íródtak, és egytől egyig saját szerzemények. Látszik rajtuk, hogy alaposan átgondolt, jó szövegek. A dalok üzenete pozitív, hiszen a csalódás utáni újrakezdésről, az életdöntések felvállalásáról szólnak. Ezzel eddig nem sok punk banda próbálkozott meg, tehát mindenképpen jár érte egy szóbeli vállveregetés, noha a kritikus sem feltételezte volna a Kernelről, hogy beállnak a streetpunk gondolatkört (Legyen mán anarchia, mert akkor tarhálás nélkül is lesz ingyen cigim) népszerűsítő bugyuta bandák szerencsére egyre szűkebb körébe.

A banda (ha valaki esetleg nem tudná:) a volt Ex-Costa és a volt dAMN együttesek tagjaiból áll, tehát nem kezdő zenészekkel állunk szemben. Mindenesetre érződik, hogy a srácok (Kalóz is :) végre nem megfelelni akarnak, hanem „örömzenélést” folytatnak. Ez koncerteken tökéletesen át is jön, Kali ötször akkora színpadot is körbeugrálna párszázszor, mint ami általában adott szokott lenni. Sajnos úgy érzem, ez az EP-t hallgatva inkább agresszivitásnak tűnhet a tapasztalatlan hallgató számára. Nincs az embernek olyan Kernel Panic élménye, mint egy-egy fellépés lelkes közönségének részeként.

Elképzelhetőnek tartom, hogy az együttes már letett a stílus kalipunk-rajongókkal (mint pl. Furkó ;) való megszerettetéséről, ám aki csak az EP-t hallja, az sem valószínű, hogy magáénak érzi ezt az együttest. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a koncerteken kapott energiabombának még csak apró részét sem kapjuk meg. A másik ok szoros összefüggésben van az elsővel. Hiszen ha egy hangzóanyag rosszul szól, az azért van, mert az együttes tagjai vagy nem töltöttek elég időt a stúdióban, vagy nem keverték azt jól (gy.k.:a felvételt, nem a stúdiót,) esetleg olyan tehetségtelenek, hogy legfeljebb betont kapálni lennének jók valami elmeszanatórium csöndes dühöngőjébe. Úgy érzem ez utóbbit a KP esetében kizárhatjuk, tehát az első kettővel van a gáz.

Feketén-fehéren: Kalóz éneke helyenként hamiskás (ezért kellett volna felvenni még párszor), a dob túlságosan „direkt” a többihez képest, az ének pedig erőtlen és halk (ezért nem ártott volna jobban keverni). Körülbelül ennyi kellene ahhoz, hogy úgy szóljon az album, ahogy kell. Feltétlenül támogatandó az, ahogy ez a társaság újat próbál alkotni egy már-már haldoklónak tekintett műfajban. Első lépésnek nem rossz a Without blue. Fontos azonban a fejlődés, és én bízom abban, hogy a Kernel Panic képes megmutatni, hogy ennél többet tud nyújtani.