Punk Portál - 2024. március 29.





 

2003.01.04. - Nemart Záróbuli - IV. Kamikaze fesztivál


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. jan. 5. vasárnap - 21:00

A fellépők listáját látva már eleve nem vártam túl sokat az utolsó Kamikaze fesztiváltól, de a név kötelez, ha már az első hármon ott voltam, ezt se hagyhattam ki. Meg aztán ez volt a Nemart záróbuli is egyben.

DaYnához elég későn érkeztem, jó sok netpunker volt már ott, ittam egy sört, majd nemsokára el is indultunk. A HÉV megállóban már rohadt sokan voltak, a moszkvásoktól kezdve egy rakás punk gyerek. A Szabadkikötőnél annyian szálltak le, amennyien összesen nem szoktak lenni egy Nemart buliban. Már az kiborított, hogy vagy 30 ember mögé kellett beállni a sorba, hogy jegyet tudjak venni. Bent azért nem voltak olyan sokan eleinte, de aztán egyre csak jöttek az emberek. Állítólag több mint 700 fizetővendég volt. Persze jó, ha sokan vannak, de az nagyon zavart, hogy egy idő után képtelenség volt sört venni. Bizonyára számítottak rá, hogy sokan leszünk. Miért nem lehetett még 2 embert beállítani a pult mögé? Volt, aki 3/4 órát várt egy korsó meleg sörre. Közben el is fogyott minden pia, de hoztak még. A buli végére viszont minden elfogyott. Szörnyű volt ott ülni sör nélkül. A másik, ami nem csak engem zavart: nem volt ruhatár. Tudom, hogy punkos kabátban rohadni egész buli alatt, de nekem nem volt hozzá sok kedvem. Az is kérdés, hogy például egy DOA-t miért 70 ember néz meg, ha simán összejön 700 is egy ilyen bulira. A jegyárban sem volt túl nagy különbség. Rengeteg gyerek nyakában fityegett a fém A betű karika, jó sokan rohangáltak frissen nyomott anarchia pólóban, biztos vették a Headbangerben. Néhány HC-s ember is lejött, de úgy tűnik nem sikerült sokat lecsábítani a HC fellépőkkel.

A teremben még lógtak a plafonról a darkszilveszterről megmaradt fekete fátylak ezüst csillivilli cuccokkal. :) Ezeket elég gyorsan leszaggatták.

A kezdéseket teljesen pontosan tartották, ezért lekéstük a Semmi komoly-t. Érkezésünkkor kezdett a Lecsa-punk. Eléggé elegem volt már az egész suttyó punk társaságból, szóval nem sok kedvem volt megtekinteni a zenekarokat, belőlük se láttam sokat, úgyse szeretem a zenéjüket. Azért volt sok ismerős szám, amiket kintről hallottam.

A Reach Out király volt! Az biztos, hogy otthon meg nem hallgatnám, és talán csak azért tetszett, mert kilógtak a punk sorból. Fél órát kaptak, állítólag 12 percet játszottak. De leadták az egész koncertet. Fél perces durva HC számok voltak. A legjobb a basszeros, seggig érő hosszú metalos haj, rohadt gyors, profi basszus szólamok, és halál-metál hörgések a mikrofonba. :) A közönségben tombolás, circle pit. Szóval tényleg tetszett.

Ha jól tudom, a Snobs díszítette ki a klubot az utolsó estére, kiragasztották pár helyre a Dead Kennedys Kinky sex makes the world go 'round dalszövegét magyarul, a színpad két oldalára Bérurier Noir pólók. A koncert alatt zászlókat lengettek, a gitáros és a basszeros rendőrsapkában bohócorral játszott. A gitáros új, elvileg ő maradni is fog. Néhány számot kicsit elrontott, de azért jól nyomta. A számok nagyjából a szokásosak voltak, nem vagyok egy nagy Snobs fan, de azért elég jó volt.

Következett az az egy zenekar, ami valójában érdekelt, de sajnos bennük is csalódnom kellett. A Bloody Mary egy osztrák csajpunk zenekar. Minden tag lány, a basszeros meg az egyik gitáros elég jól nézett ki. A zene viszont nem igazán tetszett. Nem is voltak túl profik, de ettől még lehetett volna jó. Az énekes megtanult pár szót magyarul, azokat próbálta elmondani. ("Egy-kettő-három", "baszni", meg ilyenek.) Volt hangszercsere, az énekes gitározott, a gitáros basszerozott. Keksz beszélt velük, elvileg küldenek mp3-akat, majd felrakjuk valahova.

A HC zenekarok másik képviselője a Speak Up! volt, ez már nem tetszett annyira. Lehet, hogy már láttam őket, most egyáltalán nem hatott meg, de én úgyse értek a hardcore-hoz.

A Maltschick's Molodoi tagjai szép tarajokkal léptek fel, de ennél több jót nem tudok róluk írni, nekem egyáltalán nem tetszett a suttyó 'Ploited punk, amit játszottak. Az énekes ráadásul nem is játszott a basszgitáron minden számban, szóval voltak gitár-ének-dob számok is. Nem láttam belőlük sokat, szóval lehet, hogy voltak jó számaik is, de arról lemaradtam.

A Barackca koncert igazi régi Kamikaze feeling volt. A terem tele, óriási pogo, tombolás. Rámtört a nosztalgia. :) Időközben szétrúgták a fiú WC-t, és valahonnan elárasztották az egész előteret vízzel. Nagyon szép volt. János azzal kezdte a koncertet, hogy attól nem leszel anarchista, hogy ilyeneket csinálsz. Ezzel nagyon egyetértettem, a többi propaganda szöveget viszont már nem szívesen hallgattam. Kár, hogy csak egy pár régi szám volt, azok még tetszettek is annakidején. Azért volt a Felhőtlen nyári égbolt kezdetű, és a végén a Kamikaze, amit már nagyon vártam. Azért kicsit más volt az az első Kamikaze, amiről ez a szám szól. Mondjuk szerintem mai szemmel már az se tetszene.

Végül jött a felmentősereg, a HT megmentette az estét, nagyon jó koncertet nyomtak. Sajnos ugyanazokat játszották, amiket mostanában mindig, de azok nagyját legalább szeretem. A buzis dalokra felmentek Bazsóék a színpadra, de miután szétbasztak valamit, McCheap csúnyán lekergette őket. Kiengesztelésül Bazsó elénekelhette az Anarchiás számot. Végül tök részegen megköszönte a Nemart klubnak, hogy bármikor részegen fetrenghetett a hányásában, és nem baszták ki. Igazi punk hely volt. Hát igen... A végére a HT játszott egy meglepi feldolgozást. Nem tudom, mi volt, de kurva jó volt a hangulat, Huszár Janiék hoztak egy rakás pezsgőt, ráfröcskölték a tömegre, és mindenki elkezdett felmászni a színpadra. Nagyon jó volt minden, amíg annyian nem lettek, hogy már nem tudott játszani a zenekar. A szám közepén abbahagyták. Jani mondta be a zárszót. "Ennek a koncertnek is úgy lett vége, mint a klubnak."

Teljesen stimmelt a dolog, odakinn már vagy 2 cm mélyen állt a víz. Léket kapott a hajó, (aki nem járt a Nemart-ban: belülről hajó design-ja volt az egész helynek) mindenki menekült. Az első buszra felszállni reménytelennek tűnt, szóval maradtunk még, és nem csináltunk semmit, mivel sajnos nem volt már semmilyen alkohol. 4-kor kibasztak mindenkit, mentünk egy kört az éjszakaival, aztán irány haza.

Nagy kár, hogy bezárják a klubot. Kicsit szomorúan távoztam.