2004. XII. 4. Music Factory

Írta: Dan Feltöltötte: Dan Ekkor: 2004. dec. 5. vasárnap - 15:43

Egy órácskával elszámítottam magam, így szélsebesen száguldottunk a Music Factory felé. A kapuban már ismerős arcok fogadtak, az első olasz banda pedig épp kezdett, szóval felsiettem a lépcsőn. Egész szép tömeg volt már fenn. Az Any Good Reason nevű olasz zenekar játszott elsőként. Régóta foglalkoztat, mi a különbség a punk-hc és a hc-punk között. Szerintem van! Az én értelmezésem szerint a hc-punk a kemény, durva punk zenét jelenti, mint pl. a Lecsapunk, a punk-hc viszont a két stílus keverékét. Olyan hardcore zene, amiben még jól érezhetők a punk elemek. Na, ilyen volt az Any Good Reason. Király pörgős, punkos szerzeményeket játszottak egymás után. A velük érkezett olaszok lelkesen tomboltak az első sorban, jó hangulatot keltve.

Nem szeretek késve érkezni, így a zenekar koncertje közben kellett felmérnem a terepet. Két merch pult volt, az egyiken az Inerdzia, a másikon a másik két olasz banda pakolt ki. Az Inerdzia új lemezének borítóján egy a gödöllői bulijukon készült Keksz-fotó található, az, amelyiken egy fiatal gyerek a színpadon fekszik a hányásában. Vicces. :) Megvettem az Inerdzia/LAK split-et, ami 500-ra limitált, és szép színe van. A zene viszont annyira nem nagy szám. Az Any Good Reason 250Ft-ért kínálta a 4 számos promo CD-jét, amihez egy kitűzőt is adtak. A közönség összetétele elég furcsa volt. Sok totál ismeretlen szakadék punk érkezett teljes menetfelszerelésben, 'Ploited póló, taraj, stb. Pár oldschool arc, és a Nesze baráti társasága. Én ez utóbbi kaszthoz tartozónak tartom magam.

A második olasz banda az Ouzo volt. Az AGR-nél gyorsabb zenét játszottak, sokkal inkább a kali-punk felé hajlott a stílus. Azért megmaradtak a keményebb vonalnál. Az énekes hangja szerintem elég szar volt, amikor énekelni próbált. Az ordítással viszont nem volt gond. Itt már pár punk gyerek beállt pogózni az olaszok közé, elég viccesen néztek ki. Nekem az első banda sokkal jobban tetszett.

Aztán jött a Nesze, az új dobossal, Ricsivel. Geci szarul, de legalább kurva hangosan szólt minden. De ilyenkor mindegy, mi szól, a fejemben úgyis megy a zene, és ordítom a szövegeket. Egész sokan ismerték a számokat, mások meg csak úgy zúztak a zenére koncentrálás nélkül, akár a számok közötti szünetekben is. Néha lelkes rajongóként én is beszálltam táncolni egy kicsit. A legkellemetlenebb érzés akkor fogott el, amikor bebasztam a kezem a plafonba. :) Vigyázni kell ilyen helyeken, mert könnyen ledarálhatja a figyelmetlen rajongó az ujjairól a bőrt. (A félreértéseket elkerülendő: nem mindenhol ilyen alacsony a plafon, csak bizonyos helyeken...) Volt pár régebbi szám, Szándék feldolgozás, több elhibázott próbálkozás és egy új szerzemény, amit most nyomtak másodszor. Jó volt, de semmi extra. A Sham 69 feldolgozást az olasz arcoknak küldték, erre legalább tényleg sokan beindultak. Ráadást nem kaptunk.

Az zavar a legjobban a Music Factory-ban, hogy nem lehet kommunikálni a többi megjelenttel. Vagy a zenekar, vagy a háttérzene üvölt, nincs hova leülni 1 sör vagy szóda mellé és váltani pár mondatot. Szóval csak álltam, és vigyorogtam a haverokra. Az Inerdzia elejét vártuk csak meg. Régebben tetszett, most már nem. 1-2 slágert ismertem, azok nem voltak rosszak, de aztán inkább elindultunk egy mostanában felkapott punk-kocsma felé, aminek most nem írom ide a nevét. Jó kis hely, de nem kell, hogy Te is odaszokjál...