Punk Portál - 2024. március 28.





 

2004. XI. 5. Vörös Yuk - SOIA Release Party


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. nov. 8. hétfõ - 12:10

Ez a hétvége is elég jól sikerült... Pénteken a Vörös és Kék Yukban buliztunk a Sick Of It All Release Party-n, ami elvileg az új lemez megjelenését ünnepelte, valójában egyszerű HC buli volt 8 zenekarral 2 helyszínen. Mivel 9-ig ingyér lehetett bejutni, elég sok ember gyűlt össze a klubban. Nem mondanám, hogy minden fellépő érdekelt, de volt több kellemes meglepetés is.

Az elsőként játszó Sage például sokkal nagyobb bulit csinált, mint szokott. A basszeros kilépése miatt egy gitárossal játszottak, de legalább sokkal lendületesebb volt mindenki a bandában. Elég korrektül szólt ezen a napon minden a Kék Yukban, és már este 9-kor nagy hangulatot csináltak a battai srácok. Legalább 10-15 ember zúzott folyamatosan, és a zenekar is kitett magáért. Zsopával azt állapítottuk meg, hogy lehetne több dallamos ének a számokban.

A Vörösben a One Headed Man kezdett, őket egyszer már láttam a Kultiban, de sem akkor, sem most nem tetszettek, szóval nem igazán koncentráltam rájuk. Azért az ő koncertjük alatt sem volt üres a nézőtér.

Az ezt követő pár órát a Kékben töltöttem, meg fel-alá rohangálással. Lassan kezdem azt érezni, hogy kurvára nem érdekelnek a zenekarok, és csak dumálni járok le koncertekre. Ez nem tudom, kinek a hibája, az enyém, vagy a fellépőké...

A Buried By Time szokás szerint remek koncertet adott, bár elég kevesen nézték meg őket. Lassan megjelenhetne már a lemezük, az valószínűleg növelné a fejrázók számát. Megemlítendő, hogy a hosszúhajú gitárosból rövidhajú gitáros lett. :)

Blood Is Fire. Megint semmi újat nem tudok írni. Most elég sokszor játszottak Budapesten, de állítólag a pénteki volt idén az utolsó. Igazából ezért mentem le a Yukakba... Szokásos módon remek volt a hangulat, páran elég keményen nyomták a mosh-t. Ezen sem ártana elgondolkodni, hogy miért jó teljes erőből ütni-vágni a másikat. Esetleg lehetne kicsit több odafigyeléssel... A végén kaptam egy nagyot a pofámba, még mindig fáj...

Kinn üldögéltünk a Vörös Yukban, amikor felfigyeltem a Septic zenéjére, elég kemény metált játszottak, szóval bementem megnézni. Nagyon tetszett, de aztán kiderült, hogy valami feldolgozás szólt, a következő, saját CD-n is szereplő hörgő akármi viszont már nem igazán illett az ízlésvilágomba, szóval továbbálltam, és bekukkantottam a Kék Yukba.

És itt hallhattam az este igazi meglepetését, a kb. 15-20 embernek játszó Choose Your Path zenekart. Eddig csak névről ismertem, és nem is igazán hallottam semmi elismerőt róluk. Amikor odaértem, akkor viszont már bólogattak az emberek, hogy "ez igen". Nehéz lenne leírni, hogy mit játszottak, a legfontosabb az, hogy egyedi volt, és igencsak élvezhető! Mindenképp oda kell rájuk figyelni!

Nagyon korán vége lett a koncerteknek, minden kezdési időpontot betartottak. Így kb. 3-4 óránk volt DJ Jogsi és Lobi slágereit hallgatni. Remek érzés azt látni, ahogy a részeg HC arcok, punkok, ska-arcok, egy kifestett metálos lány, és Zsuzsa néni együtt rokiznak egy Hungária slágerre. :) Szokás szerint mindenféle pop-szar szólt, amiknek az a legnagyobb előnye, hogy mindenki ismeri. 4 körül meguntam az egészet, és elhúztam haza.

Pár mondatban összefoglalom a későbbi eseményeket is, melyek nem kapcsolódnak szorosan koncertekhez. Szombaton 4 óra alvás után keltem, majd vonatra pattantunk, és elutaztunk Százhalombattára a Honeyball zenekar klippforgatására. A helyi strandon, egy 2 méteres medence alján állt fel a zenekar, és kb. 100x eltátogták a Bocaccio c. számot. Néhányszor mi, a "közönség" is odaálltunk, és rajongtunk. Több zenekar is képviseltette magát, pl. a Tigris és a Testi Egyenleg is. Jó hangulatban telt az egész forgatás, én mindenesetre élveztem. Remélem, benne leszek a TV-ben! :)

Délután értünk haza, majd összegyűltünk jópáran, és elindultunk Kutya házibulijára, ami remekül sikerült, a részletekről a fórumon lehet tájékozódni...