2004. IX. 9. Székesfehérvár - Zenei napok

Írta: Szabi Feltöltötte: Dan Ekkor: 2004. szept. 11. szombat - 18:18

Délelőtt megtudtam, hogy a Csipariadónak harangoztak, így szabaddá vált a délutánom. Jól kitaláltam, hogy elmegyek Fehérvárra, Zenei Napokra a Honeyball-lal. Fél 3 után nekiálltunk bepakolni a kocsikba. Kb. 1 órás tetris-ezés után minden cuccot sikerült begyömöszölni az autókba. Aztán még mindenkinek akadt egy kis dolga, ezért külön-külön indultunk útnak. Fehérvár felé Norbival kielemeztük a rádiós ügyet, majd Agárd környékén kaptuk a telefont, hogy 15 perc múlva kezdés. Erre jól kitaláltuk, hogy bizony nem fogunk odaérni. Nem is értünk. A rendezvény valami sporttelepen volt. Voltak metálosok, punkok, alterosok, de láttunk családokat is. Balázsék egy műszaki cikkekre szakosodott üzletlánc által támogatott színpadon léptek fel. Miután pillanatok alatt feldobták a cuccot, bő 20 perces késéssel, Móni nélkül (akit munkája meggátolt a rendezvényen való részvételtől) kezdett a Honeyball. A Ganja smugglin’ volt a beállós nóta. Hamar ki is derült, hogy nem lesz éppen tökéletes. A csattogós stadionrock dobhangzás kissé irritáló volt, de azért a még tűrhető kategóriában elfért. Más gond nem nagyon volt. Főleg, hogy ismét jelen volt a színpadon a Szigetről ismert, két elbűvölő táncos leányzó. Szóval a színpadképre nem lehetett panasz. Még nézők is akadtak olyan 70-80-an. A Nincsen tavasz alatt volt egy kis csőd a kontroll miatt, de másodjára már az is simán lement. Mint ahogy lement szépen a többi nóta is, úgymint a Boccaccio (itt a szám végén található Móni szólam elég érdekesen hangzott Norbitól), a felturbózott Dzsázduit, és végezetül a Metélős. Igen, végezetül. Ugyanis ennyit játszhattak. Utána volt vagy fél óra szünet, aztán a Pokolgép kezdett rendezkedni. Nem igazán értettük, hogy azt a fél órát miért nem játszhatta végig a Honeyball. A gyors lerámolás és némi „Bacó Whiskey” után elindultunk körülnézni. Volt 3 színpad, sörsátrak, árusok, részegek…stb. Visszasétáltunk a kocsihoz. Ekkor kezdett a Pokolgép. El is szabadult a pokol rendesen. Itt már elég sokan voltak. A fekete bőrdzsekik érzéki násztáncot jártak a fémlegenda füstgépes produkciójára. Itt kezdett el ingadozni a feszültség. Ezzel viszont olyan lett a hangzás, mintha be lett volna effektezve az egész, egyfajta dubmetál stílusban. Joe-éknak valamiért nem tetszett. Mindenáron 220-as feszültséget akartak. Miután ez nem történt meg, félbehagyták az egészet. Nem szerették volna ha megvágja őket az áram. Aztán a technikusok ügyködtek valamit, mert a buli folytatódott olyan klasszikusokkal, mint az „Az a szép…” és a „Háború gyermeke”. Szóval életem első Pokolgép koncertje igazi vircsaft volt számomra. A végét nem vártuk meg, átnéztünk Kispálra, aztán visszamentem a kocsihoz, ahol Norbi és Tomasz pihent. Rádumáltak, hogy induljunk haza, és már indultunk is haza. Az úton nyugi volt. Mivel sem Balázs, sem Peti nem volt velünk, most nem volt hányás rendőri igazoltatás során.