Zdob Shi Zdub: 450 Sheep

Írta: gandalf Feltöltötte: gandalf Ekkor: 2004. aug. 20. péntek - 21:25

Zenéről írni olyan, mint festészetről táncolni, legalábbis ehhez hasonlót mondott egyszer egy rocksztár. Nos ahogy elkezdtem hallgatni a cédét, pontosan megértettem, miről beszél.
Hallgatom már tehát egy ideje a Zdob Shi Zdub utoljára megjelent, 450 Sheep (450 de Oi) című albumát, s bizony ki kell jelentenem, felelőtlenül beSKAtulyáztam a bandát egy koncert alapján. Amikor először láttam őket, ezek az elemek maradtak meg, ám a zenekar sokkal összetettebb zenét játszik. Ebben a zenében persze jelen vannak a fúvósok is, azonban jellegében minden szám különbözik a többitől. Olyan ez a zene, mintha a mai „divatos” nu metal irányzatokat akarná feldobni a banda egy kis életszagú trombitával (hogy prózai szinesztéziával éljünk ;)), illetve mintha egy hardcore banda zenéjébe véletlenül egy keverőpult, esetleg egy rapbetét kerülne. Ha ezek után a cikk olvasójának elképzelése sincs arról, hogy milyen is lehet ez a zene, akkor jól mutattam be. ;)

Történet

A Zdob Shi Zdub (magyarul: Üsd a dobot) 10 éve kezdte a pályafutását, három alapítója, Roman Jagupov, az énekes, Mihai Gincu, a basszeros, és Anatol Pugach, a dobos a chisinaui Sportfőiskola hallgatójaként haverkodott össze. Népszerűségük azóta tőlünk keletre töretlen: az első albumukból 400 ezer darab, a másodikból 600 ezernél és több, a nemrég megjelent 450 Sheep (és román nyelvű kiadása: 450 de Oi) pedig már szintén nagy siker.
A banda közben pedig bejárta Európát, nálunk először – a román, az ukrán és az orosz zenepiac egyik legjelentősebb résztvevőjeként – 2000.-ben tűnt fel a Szigeten. Egyébként a srácok szinte állandóan úton vannak, és mindenhol elképesztően energikusan játszanak. Nehéz ezt kijelenteni mostanában igazán sikeres európai zenekarról, de szerintem ők szeretnek koncertezni...

A zene

Mivel a szövegekről csak annyit tudok mondani, amit mindenki kikövetkeztethetett már egy kis józan paraszti ésszel: népi ihletésűek. Nem szeretem, ha egy kritika abból áll, ha a kritikus „végigmegy” a számlistán, ám úgy érzem, most mégis erre kényszerülök, mivel a számok annyira különböznek egymástól, hogy csak így adhatok egy átfogó képet arról, hogy mi is a rákenndroll moldáv módra.
Miután túléltük az intro 35 másodpercében helyet kapó moldáv gyerekkórust, szerencsére belecsapnak a húrokba a srácok, a Goviadina or Sarba lui Cacurica egy jó kis pörgős dal, nem véletlenül, hiszen alapját a sirba tánc adja. A dal nem a lemez legnagyobb dobása, olyasmi, mintha egy System of a Down szám bevezetőjét hallgatnánk végig.
A harmadik szám a Ruta-ruta dallamvilága szintén a fent említett banda stílusára emlékeztet, azonban a dalt egy trombita színesíti (amit a Limp Bizkites rapbetétek butítanak vissza). A negyedik dal, a Ciobanas (a birkapásztor) ugyanez, SOAD nélkül ;). Legalábbis ugyanez lenne, ha a szám közepén – egy őrült, román nyelvű versbetét után – nem csapna át furulyával illetve dudával alátámasztott zúzásba (a hangszerekre figyeljünk oda, nem mindennapi ugyanis a kínálat)
Az ötödik nóta a Zdob Shi Zdub igazi slágere az Everybody in the Casa Mare. A fél román (spanyol), fél angol szöveg jelentését nem nehéz kitalálni. A dal egy kicsit lazább, folkosabb, mint az előzőek, s számomra ez a dal bizonyította be, hogy a Zdob tényleg dolgozott együtt Emir Kusturicával, ha más nem, legalábbis az a gajdolós énekhang egyértelműen arra utal.
Ééééés elérkeztünk a címadó dalhoz, a 450 de Oi-hoz, kapunk még egy kis „pátro szúút” a kislánykórustól, mint az album elején. A dalban dominálnak a fent már említett limpbizkites rappek, ám szerencsére a hangszerelés ehhez ad egy olyan kelet-európai ízt, ami miatt lehetetlen lenne koppintással vállalni a moldávokat. A dal jó, bár lassúsága és hosszúsága miatt nem lett a kedvencem.
A hetedik szám, a DJ Vasile viszont már az. Kétség kívül ez a legnagyobb dobás a 450 birkán, jó kis bulinóta, természetesen az elmaradhatatlan furulyás aláfestés, időnként asszonykórussal súlyosbítva, de ez egyáltalán nem válik a dal kárára, amikor először hallottuk a DJ Vasile-t (egyébként amikor visszatapsolták őket, ebből adtak egy ráadást), egyre gondoltunk: „ilyenre még úgysem pogóztam.”
A kakukk, azaz a Cuculetul egy szintén kicsit systemes beütésű dal, ám ez sem viszi igazán az albumot.
Az extrém lagzi, azaz a Nunta Extremala, a kilences dal tartalmazza talán a legtöbb trombitát, ezzel valami skaszerű alapot adva a nótának, amelyet a már megszokott rappek (mintha a koncerten tudtak volna énekelni...) és a macskajaj-feeling ellensúlyoz. Jó szám.
A kis kakukkról, a Cucusor-ról már ugyanez nehezebben mondható el, bár nem is rossz dal, a második felében egy kis „wewillrockyou” queen-dobogás, nem tudom, miért hiszik azt a mai zenészek, hogy ez feltétlenül szükséges egy – ebben az esetben egyébként – egyáltalán klasszikus értelemben véve nem sablonos nótában.
Záróelemként még egy feszty-körképes aláfestőzene sablonnal súlyosbított elejű (2 és fél perc - remélem nem gondolják komolyan!), visszatérő motívum a ciobanul szó emlegetése, a csobán magyarul pásztort jelent, gondolom onnan kaptuk ezt a szót is. Nem gyors a dal, de nem is baj, hiszen az album van annyira tömény és erőt próbáló, mint egy hajnali aratás (amelyen egyébként a puhány városi cikkíró csak egyszer vett eddig részt)
Bónuszként kapunk még egy élőfelvételt és egy videót a Casa Maréból, egészségünkre. Eddig tartott 450 birka és 6 zenész erejéből.

Összességében

A Zdob Shi Zdub egy üde színfolt Kelet-Európa rockzenei egén. Amit a magyar bandák mindenképpen tanulhatnának tőlük (ugyanúgy, mint az egyébként sokkal fantáziátlanabb Bésh-ó-dromtól), az az, hogy igenis lehet úgy újat alkotni még, hogy az sikeres és jó legyen, illetve ha az ember bevált klisékhez nyúl is, azok is felhasználhatóak úgy, hogy új szülessen.
Egyetértek azon gondolattal is, hogy a Zdob Si Zdubnak turnéznia kell, élőben ugyanis fényévekkel felülmúlják az albumon nyújtott teljesítményüket. Mivel viszont hazánkban viszonylag kevés a Zdob koncert, érdemes beszerezni a hanghordozót mindenkinek, aki nyitott a kicsit más stílusú zenére, vagy aki úgy érzi, hogy neki már nem lehet újat mutatni.
Nehéz lenne a többi – a portálon elemzett – albumhoz hasonlítani 450 Sheep-et, mert egy kifejezés illene rá igazán: minden eleme ismerős, de összességében mégis más.