2004. V. 18. - Bécs, Planet Music - Less Than Jake, De Heideroosjes, AKAs

Írta: Szabi Feltöltötte: Dan Ekkor: 2004. máj. 20. csütörtök - 08:43

Délután 2-kor indultunk ki Bécsbe, a Planet Music nevezetű helyre az egyik kedvenc brigádom, a floridai Less Than Jake koncertjére. Ketten vágtunk neki az útnak az öcsémmel, Balázzsal (reklám helye: Honeyball gitáros). Hétfőn még úgy volt, hogy Norbi is jön (reklám helye: Honeyball bőgős), de aztán ő szokás szerint az utolsó pillanatban lemondta. Jól betáraztuk a kocsit, aztán nyomás. A határnál kaptunk egy kis ingyen műsort. A labanc határőr benézett a kocsiba, megnézte az iratokat, aztán szólt, hogy álljak félre, mert alaposabban átnézné a kocsit. Úgy gondoltam, jobb lesz, ha megengedem neki. Mivel az Astra kicsi ahhoz, hogy afgán menekülteket bújtassak benne, gondolom kábítószert (ugye ti nem éltek ilyenekkel, mert nagyon káros, és jól meghaltok tőle) keresett. Nem talált. Mehettünk tovább. A kocsiban természetesen Less Than Jake szólt. A schwechat-i finomítónál (lásd még: ufováros, felhőgyár…) elkezdtük böngészni a térképet, hogy merre is kéne menni, aztán meg is találtuk. Ugyanott kell letérni, ahol az Arena-hoz, csak ellenkező irányba. Így kiértünk a rakpartra, és azon végig. Az utolsó előtti hídnál lekanyarodtunk, és máris szembe jött velünk a Planet Music. Kb. 100 méterre találtunk parkolóhelyet, szóval minden fasza volt. A koncertig még volt 2 óránk, ezért beiktattunk egy kis „spácírent”. A Planet Music előtt összefutottunk a Less Than Jake két énekesével Chrissel és Rogerrel. Ez a találkozás mindenki számára emlékezetes maradt. Mi gazdagabbak lettünk egy élménnyel, ők meg egy Honeyball cd-vel.
Ezek után tényleg belevetettük magunkat Bécs külvárosába. Tulajdonképpen semmi érdekeset nem láttunk. Szinte ugyanaz a kép tárult elénk, mint az Arena esetében. Na mindegy, ha lassan is, de telt az idő. A Planet előtt is gyűlt a tömeg rendesen. Aztán Balázs még visszament a kocsihoz egy kis hazai sörért, ami nagy szerencse volt. A kocsi felé sétálva láttuk, amint egy parkolóőr éppen online teszi a papírt a szélvédőre. Mint megtudtuk, fizetős zóna volt. Aztán hála Balázs remek angol-kommunikációs technikájának, a gyerek megszánta a szerencsétlen és tudatlan magyarokat, akik bő 2 hete még a Balkánhoz tartoztak, és összetépte a cédulát, valamint (!!! És most figyelem!!!!) jó szórakozást kívánt.
Ilyen előjelekkel már bátran mentünk be a klubba. Ott megtudtuk, hogy a két előzenekar az AKA’s és a holland De Heideroosjes. A koncertteremhez egy lépcsőn jutottunk le. A hely kb. a gödöllői Trafó méretű volt. Megnéztük a merch pultokat, aztán már kezdett is az AKA’s.
Én most hallottam róluk először. Hááááát...szerintem szörnyű volt. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a Sex Pistols találkozott volna a Rolling Stonessal. Ilyen garage-rock szerű zajongás a rosszabbik fajtából. Minden nóta 4 perc feletti és unalmas, vontatott. Kötelességből megnéztem, de ennyi. Szerencsére még fél órát sem játszottak.
Másodiknak jött a De Heideroosjes. Na ez már nekem is tetszett. CD-ről már hallottam őket, de ott nem igazán fogott meg. Amit viszont itt műveltek, az igazán remek volt. Pörgött végig az egész, elég jó számokat nyomtak. Volt nóta a 15 éves fennállásukról, volt egy appartheid ellenes, volt a punkzenekaroknál szokásos „szídjukegyüttbushtésakialeghangosabbazafaszacsávó”, ami már egy kicsit unalmas. Ezt leszámítva viszont tényleg jó kis party volt. Itt már majdnem megtelt az egész terem, megkezdődtek a hagyományőrző sördobáló versenyek Volt circle pit, rendben elnyomták a nagy slágert, a Time is ticking away-t, valamint volt egy Ramones feldolgozás is, az I wanna be sedated az elhunyt tagok emlékére. A számok közben pedig elég gyakran ismételgették, hogy mennyire örülnek, hogy itt vannak, és a Less Than Jake előtt játszanak. Aztán rövid elköszönés után el is hagyták a színpadot. Hosszabb átszerelés következett. A tömeg megindult a hollandok merch standjához kidurrantani néhány Eurót. Észrevettem, hogy a telt ház és az ezzel járó izzadtság-állandó ellenére a tánctéren egyáltalán nem volt meleg. Jól volt megcsinálva a szellőztetés, és szerencsére a dohányzást is megtiltották a teremben.
Kerestem középen egy fasza helyet, és vártam. Kb. fél óra múlva elhallgatott a zene, elsötétült a színpad, majd a fénnyel együtt megjelent a Less Than Jake, és elnyomták a Plastic cup politics-et majd máris belekezdtek az új album nyitó nótájába a Welcome to the New South-ba. A gitáros elég érdekesen nézett ki a Prodigyből ismert hajviseletben. A hangzás kezdetben egy kicsit sántított, de aztán magára talált a technikus gyerek, és onnantól nem volt probléma vele. És elkezdődött egy akkora koncert, hogy még most is a hatása alatt vagyok. Iszonyat megabrutál őrület volt!!! Harmadiknak jött a Help save the youth of america from exploding. Gyakorlatilag az egész terem ugrált. Ezt követően pedig felcsendültek a Johnny Quest thinks we’re sellouts nyitóakkordjai, amire teljesen megőrültem. Attól féltem, hogy annyi favorit nóta közül vajon melyiket fogják kihagyni, de szerencsére Johnny volt, és iszonyatosat szakított. Ezek után már nem memorizáltam úgy a nótákat, mert ki voltam magamból kelve. A színpadon is olyan show-t csináltak amire nem sok zenekar képes. Rohangáltak, ökörködtek, ami kell. Közben figyeltem, hogy a számok alatt a pantomimosokat megszégyenítő módon szemléltették a számok mondanivalóját. Grimaszok, mutogatások, metálvillázások, szóval minden volt, ami szem-szájnak ingere. A Dopeman alatt táncversenyt rendeztek a színpadon a közönség 1 lány-1 fiú tagjának. Eleinte, mivel Roger, a rasta bőgős kezében vizespalack volt, azt hittem, wet t-shirt lesz, de aztán csak ivott belőle. Mindegy, nem ez volt a lényeg. Egyfolytában jöttek a nóták, és óriási élmény volt érezni, hogy mekkora hangulata van az egésznek. Szinte a teljes közönség táncolt, ugrált, énekelt. A zenekar tagjai közül egyértelműen Roger és Chris vitte a fődíjat, de a két fúvós gyerek is kitett magáért. A pozanos krapek néha besegített dobolni, néha bőgőzni, néha énekelni. A számok meg csak jöttek és jöttek, olyanok mint a Short fuse burning vagy az Escape from the A-bomb house. Az új album slágerének, a The science of selling yourself short-nak a reggae-s lazulásának hangjai ismét erőt adtak fáradó lábaimba. Aztán a metálvillás All my best friend are metalheads alatt már megint azt vettem észre, hogy boldogan és önfeledten villázok én is. Sajnos az idő közben telt és mondták, hogy az utolsó nóta következik, ami nem is lehetett más, mint a Look what happened. A szám alatt, miközben evribádi denszing end szinging volt, tűzijáték szerű papírfecniket lőttek a közönség fölé, ami igazi karneváli hangulatot adott az egésznek. Miután vége lett, szépen levonultak. Ekkor jött a ván mór szong, ami nem is váratott magára sokat. Visszajöttek, és pár szám erejéig folytatták az őrületet. Asszem a Gainesville rock city volt a legutolsó nóta. Most nem mentem előre „kincseket szörcsingelni”. Ki voltam száradva, és csak a folyadék képe lebegett a szemem előtt. A hazafelé vezető utat szintén egyszerűen meg lehetett találni, minden ki volt táblázva. Negyed 3-ra itthon is voltunk. Mindent összevetve életem egyik legnagyobb élménye volt ez a buli.