Lemezajánló II. - A birodalom visszavág

Írta: -Vargyai- Feltöltötte: Dan Ekkor: 2004. ápr. 16. péntek - 00:56

Hejj!

Újra itt az ízlésrendőrség, hogy egy kis kultúrabombát robbantson. Lesz itt: Indulatok Boston-ból, Sztárcsapat, Szettyó rock and roll, rack-es squat lakók, Power Puff Noise és az első punk csaj, aki zenélt. És hogy ne csak én arrassam le a babérokat: köszönöm azoknak, akik elém tolták ezeket a lemezeket, vagy bármilyen adalékkal szolgáltak a krititákhoz.
- Vargyai -


Ramallah - But A Wimper
Ilyen az, ha egy másodhegedűs előre lép. Igen, ez is egy olyan "egyszemélyes" zenekar, de ez semmit nem von le az értékéből. Könnyű dolga is volt WhiteTrash Rob-nak, mivel a Blood For Blood-ban is ő írta a zenét, így csak a szövegekkel kellett megbírkóznia. És hogy azok hogy sikerültek? Persze, hogy 5-ös! Egyszerűek, de mégis minden szó magában hordozza a súlyosságot. Azért vannak sorok (Kill Your father, Kill Your Mother), ahol csak nézek, hogy most mi van? A témák pedig: Szép emberek utálása, barátságok vége, családon belüli erőszak, kisebb önutálat. Érdekesség, hogy Jake Bannon énekelte fel a dallamos részeket, így növelve a zenekar rajongói táborát. A zene igazodik a szövegekhez, és a hangzás is hihetetlenül el lett találva. Valószínűleg páran besorolják egy Bridge Nine féle sablon AN kópiának, esetleg a 100. Terror-nak, de aki bízik bennem, az elhiheti, hogy itt többről van szó.
www.whitetrashrob.com
www.bridge9.com


Some Girls - All My Friends Are Going Death
Itt egy igazi sztárzenekar. Rob Moran (Unbroken/Over My Dead Body/és hozzá tartozik a Joy Division/The Smiths népszerűsítése a hardcore színtéren belül, és különböző öltözködési formák bevezetése), Wes Einsold (American Nightmare/Give Up The Ghost), Justin Pearson, aki a Locust-ban és a Swing Kids-ben dobolt, pluszba jön Jacob Bannon (Converge) kisebb háttér vokálokkal. Ez amolyan első év összefoglalása lemez, ami tartalmazza az eddig kiadott 2 EP-t, pár új számot, és egy Stooges feldolgozást. Hááát, őszintén szólva ez is egy olyan banda, amit csak a tagokért lehet szeretni. Az első EP még tetszett, egyszerű volt, de mégis tartalmas. A másodikat egyszer tudtam meghallgatni, és az itt szereplő új számok sem valami nagy eresztések. Leginkább talán olyanok, mintha egy harmadrangú Locust kópiát hallgatnék, amiben azért vannak fogós részek, de azért a 2 másodpercért nem éri meg. A tagok múltjához képest nálam nagyon alul teljesítettek. Azért hogy ne csak szapulja őket: Aki szereti a káoszosabb félperces zenéket, annak valószínűleg be fog jönni, de akinél ez a lemez bármilyen top listán elöl helyezkedik el, ott azért van egy kis ízlésficam.
www.deathwishinc.com

Jedi Five - Relentless
Becsapós egy lemez az biztos. Az első 2 szám elégé eltér az összes többitől, így aki az elején elvérzik, nagyon bánhatja. Viszont a harmadik számtól csak hibátlan darabok sorakoznak fel. Ennek a lemeznek hangulata van, mintha egy esős estén elmenekülve a külvilágtól egy szettyó motelban bámulsz ki az ablakon, miközben whisky-t iszol, és benyaltál még pár nyugatót is mellé. Talán mintha a Hot Water Music szomorúbb darabjait megfűszereztük volna egy kis suttyó rock and roll érzéssel. Nem talál fel semmi újat, nincs benne semmi különleges de mégis nagy bájjal és hibátlanul adja elő azt, amit kell. Jópofa a vokál megoldás is, amit néha egy iszonyatosan paraszt csávó produkál. De mit is pazarolom rájuk a szót, ezt hallani kell, aki szeret engem, az őket is fogja!
www.hellbentrecords.com

V/A - Tribute To Choking Victim
Szeretem a Choking Victim-et és a Leftöver Crack-et. Egyik legjobb koncert, amin voltam, az a tavalyi bulijuk volt. Biztos vagyok benne, hogy pár év múlva megkapják a legendás jelzőt, mert valjuk be, zenéjük elég nagy újdonságot jelentett sokunknak, és a szövegeik is az egyik legprovokatívabbak, amiket az elmúlt években írtak. Ez az elismerés pár év múlva teljesen jó lesz, de annak nagy értelmét nem látom, hogy még amikor fel sem oszlottak(már igen), kiadnak egy Tribute lemezt. Kb. olyan ciki, mint az AFI tribute! /És akkor mi van a Bad Religion, NOFX, Green Day tribute lemezekkel?-Dan/ Az itt szereplő zenekarokról életemben nem hallottam semmit (kiv. a Team Spider és a Foamers). A hangzás kurva szar, de tényleg néha már az az érzésem, hogy próbateremben vették fel egy deck-kel. Felejtsétek azt is el, hogy bárki mind zeneileg, mind énekhangilag visszaadja az eredetit. Talán ha 2 hiteles előadót találtam, a Team Spider-t (Corporate Trash), akiknek Stza a producerük, és tudnak valamennyire zenélni, és a Foamers (In My Grave), akik kb. hasonló paraméterekkel rendelkeznek. Teljesen szar, nem ajánlom senkinek, és a rajta szereplő zenekarokat hülyére kéne verni.

Leftöver Crack - Fuck World Trade
Ez a Leftöver Crack búcsúanyaga. A Rock and Roll senkit sem kímél, hát még ha egy foglaltházban laksz, és crackfüggő vagy. Ráadásul ezt a lemezt már tavaly nyár elején felvették, csak senki nem akkarta kiadni. Na látjátok, ez a botránykeltés, ez a punk! Azért az ügyesebbek mégis beszerezték különböző fájlletöltő/cserélő programokkal. Semmit sem változtak a nagylemez óta, ugyanúgy hozzák a punkrock/hardcore/crust/ska/metal egyvelegüket, talán kicsit kevesebb ska részel, de ennek én csak örülök. Ami viszont kicsit szomorú, hogy nem nagyon törték magukat, hogy új számokat írjanak. Itt az Infested a Choking Victim demóról, a Gang Control a Morning Glory-tól (Ez Ezra 1 személyes projectje volt.), és a Jesus Has a Place For Me/Rock the 40 oz (amit az Epitaph nyomása miatt nem rakhattak fel a nagylemezre). Így marad nekünk egy kislemeznyi új szám, amik azért kárpótolnak mindenért. Szerezzétek be, hallgassátok! Shoot The Kids at School!
www.leftovercrack.com

The Sick Lipstick - Sting, Sting, Sting
Ezt a lemezt egy jó csaj ajánlotta nekem, így az érzelmi terrornak engedve meghallgattam. Bevezetőnek annyi infót kaptam, hogy olyan, mint az Arab On, Radar csak itt nő énekel. Hát megijedtem, mert én sosem vettem észre az AOR mögött rejlő művészetet/üzenetet/poént, nekem ez csak össze vissza zaj volt. Így lehet, pont ezért pozitívan kellett csalódnom, amikor először meghallotam a Sick Lipstick zenéjét. Még dallamok is vannak, és a női ének inkább aranyos, mint ijesztő. Szerencsére a csaj nem akar gonoszan üvöltözni, de néha kicsit már idegesítő ez a Power Puff Girls szerű rajzfilm hang. Érdekesség, hogy nincs basszeros, inkább egy szintiből facsarnak ki betegebbnél betegebb hangokat. Ha ez egy kislemez lenne, akkor néhanapján hallgatnám, de nekem ez 12 számon keresztül agytépő. Aki viszont szereti az effajta bandákat, vagy valami érdekeset akar hallani, az tegyen vele egy próbát!
www.thesicklipstick.com


Mclusky - Mclusky Do Dallas
Ez a lemez nem lehet rossz. Hogy is lehetne, hiszen Steve Albini producer/zeneszerző zseni közreműködésével vették fel. A Mclusky zenéjében erősen érződik a Pixies hatás, és erre még rápakolnak egy punk/hardcore zenekarhoz méltó lendületet és dögös grúvot. Lüktet az egész lemez, teli van disszonanciával, nomeg kicsit szomorkás, kicsit vicces szövegekkel. Érdkesség: feltűnt, hogy a What We've Learned elején a basszus rész kísértetiesen hasonlít a Sonic Youth - Youth Against Facism elejére, ami nálam csak még egy jó pont. Igazából most gondban vagyok, mert hiába szeretem ezt a lemezt nagyon, nem találok megfelelő szavakat rá, hogy leírjam. Legjobb lesz, ha mindenki leszedi, azt elkezdi rá riszálni a seggét!
www.mclusky.com


The Adverts - Crossing the red Sea With the Adverts
Talán Gaye Advert volt az első csaj, aki mint zenész, és nem gruppie mutatkozott be a színtéren. Azért még a mikrofonig nem merészkedett, így csak a basszust adta (hasonlóan megannyi legendás csajhoz), és bár a zenekar neve hozzá fűződik, mégis T.V Smith volt a központi figura. Ők is igazán '77-ben robbantak be a köztudatba, és leginkább a Buzzcoks-szal vonhatunk párhuzamot a melódikus ének, no meg a dallamos zenéjük miatt. A Crossing the Red Sea... volt az első albumuk, amit 78-ban adtak ki. Amikor először hallottam, csak néztem, hogy hogy lehetett ilyen zenét akkoriban csinálni. A zene amolyan hagyományos punk, de mégis eredeti, és még a mai bandák közt is kiemelkedő. A szövegek remekül megfogalmazzák az unatkozó angol punk fiatalság hétköznapjait. Nincsenek öncélú "faszrázás a téren/öljünk meg mindenkit/pusztítsunk el mindent" kirohanások, inkább időt álló, mint forradalmian arcul csapó. Könnyen emészhető lemez, talán a lassabb számokkal kell többet barátkozni. Végülis ez csak egy jó punk lemez, de kinek kéne több?