Punk Portál - 2024. március 28.





 

2004. IV. 10. Vörös Yuk, Győr


Írta: Dan&Madafaka
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. ápr. 11. vasárnap - 23:31

Dan:

Mivel nem volt jobb dolgom, tegnap megint a Vörös Yuk felé vettem az irányt. Pontban 9-re estem be, így még elcsíptem a free belépőt. Persze sokan kihasználták a lehetőséget, szépen megtelt a hely a fellépőlista ellenére. Számomra az egyetlen értékelhető zenekar a Blood is Fire volt.

Az első bandából láttam pár hangot, de kicsit sem tetszett a dolog, valami nu-metal szerű (vagy nem) dolgot nyomtak menő raszta hajú srácok. Ez után inkább társasági életet éltem, és megittam 1-2 sört.

A Blood Is Fire viszont remek volt. Minden szólt, mint állat, nem volt technikai probléma, viszonylag sok számot játszottak. Az új EP mellett még fel nem vett újakat nyomtak, és a régiről is elővettek párat. Eleinte egy helyben állt mindenki, de aztán beindult valamiféle mozgás. Gyorsan nagy kör alakult ki, ez után csak páran maradtunk, és többnyire elbaromkodtuk a komoly mosh-t, fetrengtünk, ilyesmi. Nagyon jól szórakoztam, király volt a zene is, a hangulat is. Mivel jól viselkedtünk, eljátszották nekünk a Dark Day-t is. Igazán megtisztelő. :) Azt kell mondjam, a Blood is Fire az egyik kedvenc magyar metalcore zenekarom. Fasza volt.

Innentől kezdve már nem érdekelt semmi, de azért még pár hangot hallottam a Fosch koncertjéből is. Nevüknek megfelelő volt, amit alkottak.

A bulinak persze még korántsem volt vége. A selector Fellegi Ádám volt, szegény Sas csak fogta a fejét egész este. :) Főleg metalcore ment, de megint volt pop-betét, amikor már én is kicsit rosszul voltam. Pink, Britney Spears, Aguilera, Ganxta Zolee, meg ilyen fosok mentek. Persze ezekre tomboltak a legtöbben. És az milyen, amikor a Selector a saját zenekarait nyomatja? Volt Newborn, BTS is. Ehh. :)

Szokás szerint sok idióta maradt a klubban hajnalig, mindenki tiszta őrült volt, a seggrészeg HC-elit is jól szórakozott, neveket nem írok. :) Csocsózás, alsógatyarángatás, fetrengés, Guns'n'Roses, fetrengés, sör, sör... Szóval a szokásos. :) Ennyi.

Madafaka:

Nagyszombat van, de nem érdekel a téma. Sok lehetőség merült fel, hogy hogyan menjünk Győrbe ám végül a legegyszerűbb maradt. Nem mondom, hogy győztesként került ki, mivel a végére nem is volt más alternatíva. Toma kocsijával mentünk hárman, ennélfogva Toma nem ivott. Nemúgy én. A harmadik személy meg Karherina volt (ő német), aki induláskor megkérdezte, hogy jártam-e már Győrben, mire én határozott nemmel feleltem, aztán a stadiont meglátva beugrott, hogy tavaly voltam. Fél 3 magasságában indultunk, egy óra alatt le is döcögtünk. Csupán egyszer kellett megállni, hogy brunyáljak, ekkor sört is vettem. Az igazság, hogy sörvételezés céljából álltunk meg, csak én összekötöttem a kellemest a hasznossal. Bár a fene tudja, hogy jelen pillanatban melyik volt melyik. Azért érkeztünk ilyen korán, hogy elüssük az időt, ezért bementünk az élményparkba lubickolni. Hát volt itt minden. Csúszda, termálfürdő, hidromasszázs, fiatal lányok (rátok nézek és semmit nem látok (PUF)), minden, mi szem szájnak ingere. Egy élmény volt. Az óra állása ekkorra fél hétre mutatott, megaztán jó dolog enni fürdőzés után, valamint egyébként is, úgyhogy kerestünk valami puccos éttermet. Én olcsót akartam, de Toma megkért rá, hogy ne cigánykodjak (a félreértések elkerülése végett ez egyáltalán nem rasszista kijelentés, mint inkább egy bejáratott szófordulat). Én eldöntöttem, hogy valami Holstein bordát (asszem így hívják, jó rég ettem), eszek, de hasonló nevűvel se találkoztam. Toma mindenáron bablevest akart enni és ő olyan, aki mindvégig kitart az elvei mellett, ezáltal mindenképp kiesett a közösködésből. Elkezdtem dilemmázni, hogy együnk valami kétszemélyest a leányzóval, de míg a fogaskerekek ezen gondolatkör körül forogtak, elcsípve pár szófoszlányt kikövetkeztettem, hogy Katherina minden bizonnyal vegetáriánus, mely állításom igaznak bizonyult. Erről el is beszélgettem vele, hogy miért is az. Mint kiderült, pusztán állatbaráti okokból vált azzá, amit toleráltam, és jóízűen megettem a rablóhúst. Időközben már rendkívül folyékonyan beszéltem angolul, a németet csak egy svancluccsen eleresztéséig erőltettem, mire megkaptam ennek a spanyol megfelelőjét, de már elfelejtettem, pedig igazán fontos lett volna, ha netalán egyszer kiutazok Spanyolhonba, bár nincs tervbe. Toma szerint az angol tudásom meglehetősen förtelmes, és mint megjegyezte, semmit nem ért abból amit beszélek, de semmi probléma, nem is vele beszéltem. De azért a lényegesebb dolgokat lefordítottam. A tanuljunk könnyen, gyorsan angolul kurzus végeztével elindultunk vissza a kocsihoz. Ekkor az egyik ház kapujában különös látvány fogadott egy birodalmi rohamosztagos képében, aki Nike sporttcipőt viselt. Úgy tűnt, hogy egy jedi volt vele. Megilletődve haladtunk tovább. A Rómer házhoz meglehetősen körülményesen jutottunk el, mivel rossz irányba indultunk. Én navigáltam, de mentségemre legyen, hogy sötét volt a kocsiban, és nem láttam a térképet, meg már kezdtem kiesni a beszámítható állapotú személy prixisből, de ezt igyekeztem palástolni.

Aztán megérkeztünk. Alapvetően azt mondanám, hogy vecsési fíling, de mivel ez pincehelység, ennélfogva teljesen más. 190 volt a csapolt sör, ami koncert alatt felugrott 250-re. Kezdetben kevesen lézengtek. Ennek fő oka, hogy a hátsó részt elszeparálták, és az moziként üzemelt. Az esti program az Apokalipszis most volt, de már a végét járta. Ha ezt tudom, előbb jövök, mert az utolsó egy órát még nem néztem meg. Nade sebaj. Amit még tudni kell a helyről, hogy sok asztal van, meg szék. Tánctér gyanánt két asztalt elvittek elölről. Nem lett nagy, de mint kiderült éppen elég. Lepacsiztam a Vér és Arany jelenlévő tagjaival, majd várakozó álláspontra helyezkedtem. Megjött a Club Tequila crew háromnegyede, így teljessé vált a csapat. Katinak megint új koncerthaja volt. Amolyan raszta. Jól állt neki ez is. Fotó tudtommal nincs. Legalábbis én nem láttam, hogy villogtak volna a vakuk, mondjuk nem is néztem. Véleményt nyilvánítottam az éneklési technikáját illetőleg, valamint jótanácsokkal láttam el (mert én annyira jól mozgok ebben a témakörben is), amiket meg is fogadott, bár kezdetben azt hittem, szereztem egy haragost.. De lehet, ennek a fő oka a sör volt.

Nem tudom, mennyi volt az idő, de ez nem is fontos. Kezdtek. Pusztán azért írom ide még egyszer, hogy kik, mert Dan másképp nem tud mit kivastagítani. Club Tequila. A közönség eddigre eléggé meggyarapodott, ám ücsörgőre, beszélgetősre vette a figurát. Ezért mondom én, hogy Vecsés. Én a tánctéren jól elvoltam, olykor egymagamba, olykor Witt kisasszonnyal, vagy a Greenday feldolgozás alatt épp Katival (merthogy ebben nem győzöm hangsúlyozni, Tamás énekel). A koncert végeztével Toma azt mondta, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy szesz nélkül lép fel, mert így rengeteget hibázik. Erre az volt a válaszom, hogy egyébként is, csak ha ittas akkor nem veszi észre. Én mondjuk egy hibát se fedeztem fel. A saját számok is jól szóltak, habár mint mondottam volt, az őrjöngés ma este elmaradt. A Not enough végeztével felszólítottam Katit, hogy ugyan mondja már be, hogy ez a szám letölthető a honlapjukról, aminek a címe http://clubtequila.fw.hu amit meg is tett. Az utolsó előtti számnál azt mondták, hogy vége, de én visszatapsoltam őket. Aztán tényleg vége lett. Volt egy epés megjegyzésem a győri lakosok számára, amire nem érkezett semmi reakció a részükről. Pusztán Kati jegyezte meg, hogy vigyázzak, mit beszélek, hisz Győrben vagyunk, de én tudtam ezt. Azért is mondtam. Mint kiderült, szokatlan volt számára, hogy elég szürke a tömeg, úgyhogy Tamás kitalálta, hogy pózerkedésből még tovább kell képezni.

A Vér és aranyat illetőleg leginkább azt tudnám elmondani, hogy megtelt a tánctér, de nagyon. Az egyik gitáros két mankóval érkezett. Meg is jegyezték neki, hogy egyre jobban hasonlít Gyulabára. Mosolyogtam. Ennélfogva ő ülve játszott, de így is ugyanolyan jó volt. A koncertből nem sokat láttam, mert Katherinával beszélgettem. Vagy inkább fárasztottam lenne a helyesebb kifejezés, de jól bírta. Közel 7 órába telt, hogy rájöjjek annak idején, akiről Toma beszélt, hogy lehet jön egy német csaj hozzám albérletbe, az ő. Ez, meg a vegeteriánusság kitalálása úgy vélem feljogosít arra, hogy ezentúl csak Poirotnak szólíttassam magam. Bementem megnézni, mi megy bent, majd leültem egy asztalhoz, és mély álomba szenderültem. Egyszercsak arra riadok, hogy Katherina (hejdejó lett volna, ha megkérdem, hogyan lehet becézni, mert elég szar így állandóan kiírogatni a nevét, mert hosszú) mondja nekem, hogy haza akar menni, nem megyünk-e, mer álmos. Nem voltam egészen friss, úgyhogy mondtam, menjünk. Tovább fokozta az értetlenségem, mikor Toma a kezembe nyomta a kocsikulcsot. Aztán az autónál kiderült, hogy mégse vezetek, csak alszunk tovább. Olyan 10-15 perc múlva jött Toma is, és indultunk haza.

Az úton végig ébren voltam. Toma is. Csak a kisasszony aludt hátul. Valszeg orrsövényferdülése van, de nem volt elviselhetetlen. Persze az is lehet, hogy csak egy szimpla orrdugulás volt az ok.

Hazaértemkor ment nyíltan a nyali fali. Először azt hittem, hogy csak két lány van a porondon, de aztán szinte a semmiből előbukkant a harmadik is.