2004. III. 25. Bécs, Wienstation - Da Hawnay Troof

Írta: mansiz Feltöltötte: Dan Ekkor: 2004. már. 28. vasárnap - 16:33

Az útnak Pándi „fucktothemusic” Balázzsal vágtam neki. A népligeti nemzetközi pénztárba szerencsésen beestünk buszindulás előtt 5 perccel. A határon tájékoztatás nélkül eltelő, 1 órás várakozás után búcsút intettünk - a kiruccanását 2 határőr kíséretében felfüggesztő- egyik útitársunknak. Megtudtam az „Ufó-város” újabb nevét: „Felhőgyár”. A késés miatt iparkodni kellett a „városnézéssel” - Rattlesnake, kajálás - amit megnehezítettünk azzal, hogy pár megállóval később szálltunk le a metróról. Erre persze csak akkor jöttünk rá, mikor enyhe tavaszi öltözékben dacoltunk a szúrós esőcseppekkel és az orkán-szerű széllel. (Sex-shop látogatása már bele se fért a programba.) Végül a Yummy-ban megtudtunk minden információt az esti koncerttel kapcsolatban. Pénzváltás a Westbahnhof-nál, irány a Wienstation. Nyitás előtt értünk oda, így csonttá fagyva a szomszédos Chelsea-be menekültünk. Itt csak a pultos volt rajtunk kívül. „Kellemes”, női, német nyelvű szerelmes pop szólt a hangfalakból, tompa, fáradt-sárga lámpák világítottak. Nem sok híja volt annak, hogy elaludjunk.
Fél 8kor átsétáltunk a Wienstationba, ahol még mindig nem volt semmi történés. Egy fickó pakolászott elég ráérősen. Mi azért bementünk. Az egész hely nem volt nagyobb a Vörös Yuk jegyszedőpult-ruhatár-mosdó részénél, 2 fala üveg, szóval ott álltunk 1 kirakatban. A „bár” egy kisebb süllyesztett rész 2 hűtővel. Kínálat: sör, bor, szóda. 3 ülőalkalmatosság akadt a helyiségben, kettőt gyorsan elfoglaltunk, nem mintha lett volna rá más pályázó... Próbáltuk megfejteni, mi célt szolgálhat ez a hely egyébként. (Nem sikerült.) Néha elrobogott felettünk a metró. Egyetlen bíztató jelet sem kaptunk az este kimenetelét illetően.
Mikor már kínunkban sem tudtunk min röhögni, táskákkal megpakolva, mosolyogva belépett az üvegajtón Chris „Vice Cooler” Touchton. Elég rég nem örültem így embernek...
Pár perc múlva Allison „Baby Donut” Wolfe is belibbent, így boldogan fellélegezve nyugtáztuk, az este meg van mentve. Meglepően normális ruhákban érkeztek. Semmi idétlen, semmi rikító. (Ezt néha szokás leírni: Chris-en Against Me! póló volt.) Nem voltak megrökönyödve a hely minimál felszereltségén; Allison leült a földre, elkezdett sminkelni. Később az ujjongva fogadott pizzát is ott fogyasztotta. El-eltűntek kis időre, apránként készülődtek, fokozatosan került elő a rózsaszín tornacipő, csíkos térdzokni, baba-kék tréning felső. A közönség is szépen gyarapodott, végül nagyjából 50-en lehettünk. Belépő nem volt; koncert előtt és után egy srác járt körbe kis kartondobozzal adományt gyűjteni. Belekezdtek 1 számba beállás gyanánt. Egyre fokozták bennem a nyugtalanságot, mivel még mindig tűrhetőnek mondható volt a szerelésük. Aztán az első szám előtt a fekete-fehér szoknyával és a farmerrel együtt az én lelkemről is legördítettek minden -kínzó kétséget okozó- sziklát.
Persze ment a tapsolás, kiabálás. Allison mosolyogva megjegyezte, elég sok pizzát tolt be a koncert előtt. Végre elkezdték; pörögtek, ugráltak össze- vissza. 2 mikrofonon kívül 1 laptop tartozott hozzájuk, amihez felváltva rohangáltak. Nagyon pocsék volt a hangzás, de az okot hamar megtalálták. Egyáltalán nem szólt az egyik hangfal... Innentől minden tökéletes volt. 1-2 szám után hirtelen lekerültek a kék és rózsaszín tréning felsők. És igen! ! ! Egyszerre dobbant egy hatalmasat minden jelen lévő szíve: ciklámen, je t’aime feliratú topot rejtegettek eddig előlünk. Végig komoly aerobic shownak lehettünk szemtanúi: cigánykerék, spárga, bukfenc.
A zene nem túl bonyolult, mégis hatásos, energikus hip-hop alapok, szinti dallamok, és kizárólag szexuális témákat boncolgató szövegek. Ha muszáj stílust találni rá: laptop-rap, elektro-hip-hop-dancefloor. (*-: A nevük pedig „The Horny Truth” délies változata fonetikusan írva. ("you're so hawnay, dat's da troof") Pár számcím ízelítőként: Who Likes ta Fuk (weliketofuk), Jump n Bump, Dry Hump, Anythang that Walks.
Képtelenség lett volna egy másodpercig is félrenézni. Az egész hihetetlenül intenzív és magával ragadó volt. Mindenki mosolygott, az üvegfalak majd’ kipattantak a pozitív energiától. Mivel színpad nem volt, előttünk pár centire történt minden. Baby Donut-nak nagyon tetszett a hely kirakat stílusa, mivel így még inkább performance jellege lehetett a koncertnek. Örült a sok lánynak is, sugárzott róla az életimádat, folyamatosan pózolt. Egyszerűen imádnivaló! A hideg és a későre járó idő ellenére azért akadt pár járókelő az utcán, akik az első pillantást követő meghökkenés után nevetve nézték az előadást.
Számok közben Vice Cooler föl-alá járkált, ölelgette az embereket, külön- külön köszöngette a jelenlétet, lelkesítő szavakat intézett a közönséghez. Messze nem csak "jugájzárószom", se sablon politikai szöveg, semmi bonyolult, világot megváltani akaró képtelenség. Csak dolgok, amikre ha odafigyel az ember, vidámabb lesz. Mégsem keltette bennem azt az érzetet sem, hogy gyomorforgató, műanyag, hippi álbölcsességekkel mossák az agyam. Mivel a számok 1-2 percesek, hamar véget ért a móka. De a kitartó taps és ováció hatására ráadásként megkaptuk a Dry Hump című slágert, amihez videó is készült. Ezután csak álltunk elvarázsoltan vigyorogva, hirtelen fel sem fogtuk mi is zajlott előttünk.
Nagyon örültek, mikor mondtam, hogy Magyarországról utaztunk a koncertre. Alig akarták elhinni. Beszélgettünk velük még egy kicsit, kiderült, hogy jöttek volna Budapestre is, és legközelebb nagyon szeretnének itt játszani. Miután megtudtuk, hogy jutunk el szállásadónkhoz, elbúcsúztunk. Allison mosolyogva a kezembe nyomott 1 kitűzőt.
Az 1 körül még mindig közlekedő metróval és villamossal hamar odaértünk a keresett környékre. Útbaigazítást kértünk 1 bácsitól, aki alaposan ránk ijesztett, mivel kikapta Balázs kezéből a címet tartalmazó cédulát és futni kezdett vele. Szerencsére csak 1 kirakatig, hogy jobban lássa. Aztán megint ámulatba ejtett minket, odarohant egy kocsihoz, aztán vissza hozzánk. Erre is volt magyarázat: itt tudott leparkolni, de arrafelé lakik, ahova mennünk kell, így elkísért minket. Mesélte, hogy járt már Budapesten az Operett Színházban. Utolsó feladatunk az volt, hogy a kaputelefonon lévő 3 Gross-ból kitaláljuk, melyiket nyomjuk meg. Bali nem sokat szarozott, megnyomta mind a hármat. Ebben a pillanatban szállt ki egy kocsiból házigazdánk Ursi. Majdnem tökéletes időzítés. Már csak 4 emeletnyi lépcső, zuhany és alvás várt ránk. Nem írok összegző befejezést, így is elég hosszú élményhalmaz lett.

http://www.hawnaytroof.com/
További képek