Punk Portál - 2024. április 20.





 

2002.11.22. Nesze, Semmi Komoly, HT...


Írta: Keksz
Feltöltötte: Marcell
Ekkor: 2002. nov. 28. csütörtök - 17:35

Körülbelül fél 8 kor érkeztünk meg Simon’sba (előtte komoly előbuli a Ráday utcában a Kókusz nevű vendéglátóipari egységben), mert úgy gondoltuk, hogy ezen a koncerten sokan lesznek. Hát a dolog be is jött, mert az est végére már alig lehetett mozdulni. Nagy tömeg gyűlt össze, nagy volt a hőség és ezért sok volt a fogyasztás (részemről biztos).

Ez volt az első olyan koncertem, ahová digitális fényképezőgéppel
mentem, mivel még nem szoktam hozzá az érzéshez, ezért elhatároztam, hogy alkoholfogyasztásom nem éri el a két sörnél többet, kár hogy ez már az előbuliban meghiúsult, amikor Pitta barátom megitatott „rütyivel”! A másik elhatározás az volt, hogy nem fogok táncikálni (ez is mellé ment). Egész este bosszantottam a tömeget a fényképezéssel, de megérte mert fenomenális képek születtek : )

Kezdett a 4. születésnapját ünneplő Nesze nevezetű formáció. A tagok teljes beleéléssel zavarták le a koncertet. Szeretem a zenéjüket, ezért pár fénykép után zúztam be a „tömegbe”, DAN és én álltunk akkor elöl, a többi ember csak szemlélte a produkciót.
Volt Misfits és Gorilla Biscuits feldolgozás, de a közönség nem nagyon ismerte őket. Kár. A régi tagok is szerepet kaptak a koncerten, ez
nagyon tetszett. Volt rendesen ereszd el a hajamat …
Szerintem ha még többet mennek majd koncertezni, akkor őket is
sztárolni fogják rendesen, mert nem velük van a hiba.
Szünetekben folyamatosan ment a hülyeség, az együttesek együtt mókáztak a közönséggel. Kis baráti kör : ) utolsó információm, hogy 210en voltak ott pénteken (gondolom az eladott jegy ennyi volt).

Második fellépő a Buried By Time. Róluk is készítettem felvételeket, meg az elején, és utána inkább italozva, ülve néztem őket végig. Nekem nem jött be a zenéjük, az énekes srác két mikrofont elbarmolt, és még a fogából is sikerült elveszítenie egy darabot. Nagyon „metál” volt, bent zúztak a közönség között.
Pitta barátom szerzett nekem egy ingyen sört (köszi), ami arra a sorsra jutott, hogy egy koccintás után (mikor az egyik ember a másik sörére rávág, hogy az jól kifusson) kilyukadt az alja és a drága nedű mind a fényképezőgéptokon és a nadrágomon landolt (örültem). Szóval így nem nagyon tudtam figyelni. Igaz úgysem vagyok szakértő!

Jött az est fénypontja, az 5 éves Semmi Komoly! Megtelt a terem, mindenhol emberek, székeken, radiátoron, a színpadon…

Itt előjött a kedvenc mikrofonállványom, az a régi fogas, ami másnap a fényképezőgéptok–tartó is lett :)
Gyors fotózás, főleg az együttes mögül. Aztán ki a küzdőtérre, hát itt lett pár kék-zöld foltom. A nagy tömeg rendesen vitte az embert, én 2x landoltam a dobszerkóban, és majdnem sikerült megint elintéznem a bokám : ) Szokásos számok, de volt egy új is, ami bejött. Volt Operation Ivy feldolgozás (The crowd) és komolyan iszonyat nagy tánc... Koncert alatt valaki sikeresen fejberúgott, miközben a közönséget fényképeztem (örök hála).
Itt említem meg, hogy a Semmi Komoly alatt kiegészült a dob egy emberi dobállvánnyal is, aki mellesleg még fényképezőgéptok-tartónak is használható :) Ezt nem tudtam kihagyni. A végén előkerült egy fekete-fehér torta, és volt Happy Birthsday song
is a közönségtől (én kezdtem)!

Itt már olyan meleg volt bent, hogy az arcomon szabályosan fojt a
verejték, ami nem éppen volt kellemes, de nem mentem ki, mert az még nagyobb bajt csinált volna (szenvedő) a szervezetemmel. Inkább még egy sör a biztonság kedvéért.

HT - MCCheapHatóságilag Tilos!, azt hittem nagyobb tömeg már nem lehet bent, de mégis. Rekordokat döntött aznap éjjel a kis Simon’s, még több ember! Itt már tényleg csak néhány kép, aztán dance hajnalig. : ) Volt pár szám az új albumról: Valahol, Kapuvári Buzibár, és régi dalok. Mondják hogy volt egy Bad Religion feldolgozás is, ami így most nem nagyon jut eszembe (csütörtök van!).

Koncert után még maradtunk, mivel a hangulat jó volt. Ettem VIPes zsíros kenyeret, majd jött egy srác, hogy én pont úgy nézek ki mint az egyik haverja, és mindenképpen csináljunk képet, mert meg akarja mutatni neki, és hogy a következő nagyobb rendezvényre elrángatja magával (pedig nem is ezt a zenét szereti). Szóval mindenkinek most szólók, hogy egy Keksz-hasonmás garázdálkodik a „nagyvárosban”, és aki véletlenül meglátja, az nehogy alaptalan pletykákkal jöjjön nagy nyilvánosság elé, hogy engem látott x-y bevásárlóközpontban, vagy discóban : ) Értve vagyok?!

Hazafelé természetesen nem jött buszunk, így sikeresen gyalogolhattunk a Keleti mellett végig, ahol olyan büdös van mint 10 ezer toi toi WCben!!! Otthon még laza sörivás, kép nézegetés, majd pihi. (Felkészülés a szombati esti gázra!!!).