Punk Portál - 2024. október 14.





 

2004. II. 28 - Balatonalmádi, Panoráma


Írta: stuncpindli
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. már. 4. csütörtök - 20:39

Az ötlet aznap (szombaton) jött, mikor Gergő (a small fonts nevű sztárzenekar énekese, ha valaki nem tudná) átjött egy kis délutáni szopás-nyalásra. Nekem eszembe se jutott, hogy le kéne mennem Balatonalmádiba koncertre, elvégre nem volt semmi pénzem, és ez nem is az a buli, amiért a világ végére is elmennék. De végül nem bántam meg!
Tehát Gergő átjött, és közölte a tervet. Mindezt délután 5 órakor. A koncert nem is érdekelt igazán, de kedvem támadt utazni egy kicsit (ugye van, aki megteheti), ezért úgy döntöttem, elkísérem a srácot. Volt összesen 200 Ft-om, ezért Gergő fizette az utamat és a belépőt is. Még egyszer köszi! (és majd természetesen visszakapod):)
Gyorsan elindultunk, hogy magunkhoz vegyünk valami elemózsiát, és már rohantunk is, hogy elérjük a 18:40-es vonatot a Déliben. Reménytelen vállalkozásnak tűnt, de végül a 3 perces figyelmeztetésnél értünk a pályaudvarra. Gyorsan elrohantunk jegyet + némi sört venni, és már futottunk is a 7. vágányhoz. A vonatra a bemondó "Azonnal indul!" kijelentésekor szálltunk fel.
Meredek volt!

Igazából azt se tudtuk biztosan, hogy ez a szerelvény megáll-e Almádiban, csak reménykedtünk. A több, mint 2 órás utat barkóbázással, szóláncozással meg sörözéssel töltöttük.
20:55-kor érkeztünk meg a balatonalmádi pályaudvarra, a látvány ijesztő volt: mindenhol hó és legalább minusz 50 fok (persze). Én még azt se tudtam, hogy merre van a Balaton, ezért a jól informált palotai punkokkal tartottunk, hogy megtaláljuk a Panoráma nevű discot. A szervezők ugyanis jó fejek voltak, hogy ráírták a szórólapra: a móló mellett. De hol van az a móló? Először természetesen a másik irányba indultunk el (lehet, hogy mégsem voltak jól informálva a palotaiak!?), megtettünk vagy 500 métert, majd visszafordultunk. Némi szerencsétlenkedés, idegeskedés, kurva anyázás, fagyoskodás és telefonálgatás után érkeztünk meg a discohoz.
A hely neve Panoráma. Közel a parthoz, egy raktárszerű (legalábbis nekem sötétben úgy tűnt), nagy épület. Mivel fél 10 és hóvihar volt, úgy gondoltuk, hogy egyből be is megyük. A bejáratnál fizetéskor a kezünkre nyomtak valami pecsétet, ami egyből el is folyt, és csak egy nagy paca maradt a helyén. Már rögtön az ajtóban majdnem elájultam, amikor az ajtónálló srác "Láthatnám a pecsétet?" kérdésére két helyi tuskó "Milyen pecsétről beszélsz?" kérdéssel válaszolt, majd továbbhaladt a terembe. Úgy látszik, mindenhol vannak parasztok.

Maga a hely elég nagy volt. Középen a színpad, két oldalán asztalok meg székek, háta mögött egy hosszú, könyöklő-szerű pult, ahonnan a vip-esek végig nézhették a koncerteket. Az ajtóban állva letámadott minket Tunyi, akitől megtudtuk, hogy a pesti delegáció össz-vissz belőlünk hármunkból áll. Igaz is, ki más lenne ilyen hülye, hogy 2 órát utazik a Balatonra télen?:) Tunyi - aki veszprémi őslakos volt - a zenekarokkal jött. Tehát az a két hülye mi voltunk. Szerencsére nem késtünk le semmit, mert 10 óra felé kezdődött az egész. Gergővel gondoltuk, elmegyünk venni egy sört, tekintettel arra, hogy a vonaton ittuk meg az utolsót. Hát... az árakkal nem voltam kibékülve: a kis üveges(!) Szalon sör 270 Ft-ba került! Ezen kívül volt még 0.5-ös Heineken (amit elvből nem iszom) 400 Ft-ért. Úgyhogy maradtunk a Szalonnál. Állítólag csak ezt a két sört lehetett kapni, persze az este folyamán láttam ott még Drehert meg Sopronit is.

Na, írok pár szót a zenekarokról is, hátha valakit ez érdekel. :)
Ha jól emlékszem, 10 óra fele kezdett a Végállomás nevű formáció. A fellépők közül egyedül a Buttholest ismertem, tehát érdeklődéssel vártam mindent. A zenekar jól szólalt meg, fasza volt a hangosítás (az egész este folyamán egyébként). Nekem erről a dallamos, trombitával megspékelt skatepunkról a Macskanadrág jutott eszembe. Jól tolták, de semmi különöset nem éreztem. A szövegek kb. az igazságtalanságról, a küzdelemről szóltak, és egész jól lehetett érteni őket. Egy refrént meg is jegyeztem: "Az igazság rég elfeledett szó / Szerintem nem pótolható" Ugye így volt, srácok?:) A közönség már a koncert elején elkezdte a pogót és - kisebb-nagyobb megszakításokkal - végig tolta is.
Aztán hosszú-hosszú szarakodás, hangolás, dobolás után következett a God's Lonely Man nevű metal-core csapat Zircről (?). Legjobban rájuk voltam kíváncsi. Már a gitárok beállításánál játszottakból tudtam, hogy mire számíthatok. Nagyon odabaszós bulit nyomtak! Zúzós, metálos gitártémák, "belehányok a pofádba"-ének (2 énekes), szeletelés... Fasza! Koncert közben az egyik énekes beugrott a tömegbe a zenekar demójával: "Azé, aki elveszi tőlem!" Volt nagy verekedés, a zenére ekkor senki sem figyelt.:) Egyébként végig ment az ugrálás, kaszabolás, dara. Nekem nagyon tetszett.
A metal-core után következett az est fénypontja, a Buttholes. A zenekart szerintem senkinek sem kell bemutatni, nem is írok róla sokat: nagyon nagy bulit csináltak, itt volt a legnagyobb közönség, a legtöbb pogózó, és úgy gondoltuk, hogy ide már mi is beállunk mulatni. Ennek a vége az lett, hogy össze-vissza rúgdostak bakanccsal, úgyhogy néha azért kimentük a szélére és csendesen szemléltük az eseményeket. Nem vagyunk mi olyan kemény legények! Meg is beszéltük Gergővel, hogy legközelebb valami ska partiba megyünk, hisz nem nekünk való ez a lökdösődés.:) Tehát a Buttholes szuper volt, a koncert végére már mindenki egymás hegyén-hátán üvöltötte a szövegeket. Debil készült egy éppen most divatos LL Junior dallal is: "Szép lány vagy, a legszebb itt igen...":)
Az utolsó zenekar a Real Noise volt. Őket már kevesebben nézték meg, mivel kb. 2 órakor kezdtek (ha jól emlékszem). Ekkor már mi is elég fáradtak voltunk ahhoz, hogy csak oldalról, székben ülve, félálomban figyeljük a koncertet. Játszottak egy csomó feldolgozást (NOFX, Anti-Flag, Rancid, Pennywise, stb) meg saját számokat. Az ének néha (NOFX - Leave It Alone) hamis volt, de a kisebb közönség ellenére azért nekik is sikerült jó hangulatot csinálniuk.
A közönség előtt le a kalappal! Végig pogóztak, zúztak, táncoltak. Tunyin kívül senkit sem ismertünk, ugyanis a jelen levők nagy része veszprémi punkokból állt. A legviccesebb talán a 12 vagy 13 éves punkgyerek 30 centis taréjjal, cigicel a szájában, tök részegen. A kedvencünk mégis Eb hasonmása, akinek tényleg kiköpött Eb-feje volt (a piros taraja is hasonlított):)

A koncertek után benyomták a Hatebreedet, a pár órája még lelkes közönség meg részegen, kabátokba burkolózva aludt. Iszonyatosan hideg volt! Majd megfagytunk. A fűtést valószínű elfelejtették bekapcsolni, mert nem sok különbség volt a kinti és a benti hőmérséklet között. Akadtak is hőbörgők rendesen: "Ha ilyen szar ez a hely, akkor legalább ne legyen ilyen drága!" Nekem nem volt semmi gondom, azon kívül, hogy beázott a tető meg elfagytak a lábujjaim. Tunyi persze nem fázott. Jól berúgott, össze-vissza ugrált, idióta volt, tehát hozta a formáját.

Kb. 4 óra felé indultunk el, hogy megnézzük, mikor megy az első vonat. Kint még nagyobb hó és fagy fogadott. Az állomáson már nem volt olyan jó kedvünk, amikor megláttuk a vasárnapi menetrendet: első vonat indul 06:07- kor!:(
Szóval nem siettünk sehova, viszont majd éhenhaltunk már,úgyhogy gondoltuk elnézünk az egyetlen közeli non- stop boltba, ami a kiírás (0-24) ellenére hatkor nyitott. Éheztünk tovább. Visszamentünk az állomásra, és beültünk a kocsmába, megittunk egy fröccsöt, majd félálomban vártuk tovább a vonatot. A váróterem 5:30-kor nyitott, úgyhogy gondoltuk beülünk oda. De csak gondoltuk, mivel a MÁV-os nőci még plusz 10 percig takarította a havat a peronról, gondolván, hogy úgysem fázunk. Kapott is Tunyitól megjegyzéseket bőven...:) A váróteremben én már nem bírtam tovább és elaludtam, csak 6 körül keltem föl. Bemondták a vonat érkezését, mi meg lassan kicammogtunk a peronra. A vonaton szinte senki sem utazott, így lehetőségünk nyílt fetrengeni. Én felhúztam az órámat, aztán már aludtunk is... zzz...
Fel se keltünk egészen a Déli pályaudvarig, ahol aztán lemásztunk a vonatról és félkómában elindultunk a metró felé...

Ma délután 7-kor keltem. Fárasztó volt, de mindenképpen megérte lemenni.