Punk Portál - 2024. március 29.





 

2003. XII. 26., 29. - Kultiplex, Jókai Klub - ska, reggae


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. dec. 30. kedd - 18:11

Pénteken, mivel puhányok vagyunk, a Punkkarácsony helyett a Skarácsony a kalács mellett (vagy valami ilyesmi) című rendezvényt látogattuk meg a Kultiban. Jó későn mentünk, de még mindig semmi, néhány ember lófrált. A buli jellege: a szerdánként megszokott, lemezről kevert zenék, zenekarok nélkül. Talán épp ezért elég kevesen jöttek el, és a közönség is állandóan cserélődött, kevesen voltunk, akik egész végig buliztunk. A zenéket Lipiék, Szabola, és főleg Áfonya nyomta, KRSA és Lipi dobolt, ragázott, ilyesmi. Néhány korong erejéig Böiler-Jani is beszállt, és átszellemült arccal pakolta a lemezeket. :) Aztán ahogy telt az idő, egyéb vállalkozó szellemű fiatalok is beálltak kicsit dobolni. A táncoló emberek száma 0 és 10 között mozgott, hajnal 3 tájt megérkeztek páran a Punkkarácsonyról, a felpörgött hangulatban aztán beindult a tánc, reggel kb. fél6-ig meg sem álltunk. Az este legkirályabb arcai (saját megállapítások, és a fórum alapján): Dórika, aki enyhén részegen táncba hívott mindenkit, de a sok gyáva fickó (pl. az egyik szekus gyerek) nem mert rázni vele egyet. Aztán volt egy másik srác, aki a színpad szélén aludta végig az egész estét. Harmadik kedvenc (nem az enyém): egy raszta hajú csávó, aki egyes Jamaika-fanatikus lánykák (khmm:) szerint Jamaikai volt, szerintem tuti nem, viszont látszott, hogy ő élvezi a jó kis reggae slágereket, és próbálja buzdítani a magával hozott haverokat a táncra. Kb. ennyi volt, a buli második felében igazi családias hangulatban partiztunk, tök józanul élveztem a sok részeg társaságát. :)


Tegnap, hétfőn pedig a Jókai klubba mentünk fel. Kb. 8-9 éve jártam arra utoljára. :) A fél órás késésünk még belefért (elvileg pontban 9-kor lett volna kezdés), még nem volt a színpadon a PASO. A közönség kissé szokatlan, mivel ez a Ladánybene 27 minden hónapban tartott klubbulija volt. Érkeztek teljes családok gyerekekkel, sok csini reggae-csaj, és pár ismerős a reggae táborból, és persze pár megrögzött PASO-fan. A büfében csapolt Red Stripe (eredeti jamaikai sör), és kilométeres sor fogadott minket.

Aztán mentünk is be a terembe (utolsó ittjártamkor mintha nagyobb lett volna:), ez valami színházterem jellegű hely, moziként is használható, hátul székek, csomó ember álldogált, a színpad előtti tér elég üres, de a Pannonia Allstars Ska Orchestra első hangjaira az igazi rajongók egyből táncra perdültek. A zenekarban most szerepelt utoljára Ska Peti, aki komolyzenei elfoglaltságai miatt távozik a zenekarból, az őt helyettesítő új trombitás már pár bulit együtt nyomott vele, mostantól egyedül kell majd megmutatnia, mit tud. A hangzással nem voltam teljes mértékben megelégedve, talán a hely akusztikája volt kicsit furcsa, nem szoktunk ilyen koncerthelyekre járni. A repertoár nagyjából a szokásos, játszották a már megismert új számokat, és elhangzott egy, amit én még nem ismertem. Ez valami spanyolos, nagyon sok népzenei (cigányzene?) elemet tartalmazó szerzemény, a ska-hoz már nem sok köze volt, nekem nem igazán tetszett. A vastaps után kérésünknek tettek eleget, és a már régóta hiányolt Cookie-mookie következett, ami ugye köztudott, hogy egy jamaikai tánc (vagy nem:).

A Ladánybene 27 koncertjét egy afrikai táncoktatás előzte meg, nem értek az ilyesmihez, páran táncoltak valami béna pop-reggae-re, biztos élvezték. A Ladánybenére aztán elég szépen megtelt a terem, sokan táncoltak, énekelték a szövegeket. Én nem igazán ismertem a számokat, de azt megállapítottuk, hogy nagyon profi a cucc, amin nyomják. Mindenféle spéci hangszerek (nem írom le mik, mert fogalmam nincs), itt már a hangzás is tökéletes volt. Már a PASO alatt is ment a háttérben vetítés, számítógépről nyomattak mindenféle képeket, mintákat, csak sajnos nem sokat lehetett belőle látni. A gyorsabb számokat lehetett élvezni, de összességében ez a zene nekem elég unalmas volt. A PASO-nak küldtek egy Bob Marley számot ska feldolgozásban, arra azért lejtettünk egy táncot. :) Vendégszerepelt két rapper srác is, akiket először az Animal Cannibals-nak néztünk, de fiatalabbak voltak, egész jól csinálták ezt a rap dolgot.. (Informátorom szerint ők tényleg az Animan Cannibals voltak. :) A koncert második felét már inkább az előtérben vártuk meg.

Ezt követően pedig Áfonya, Lipi és KRSA nyomta megint, és Ska Peti is improvizált a zenére trombitájával. Néhányan táncoltak, mi is, meg üldögéltünk, ilyesmi, aztán amikor meguntuk, elindultunk haza. Azt megállapítottuk, hogy a Kultiban jobb zenéket nyomott Áfonya.