Punk Portál - 2024. április 20.





 

2003. XI. 30. Ausztria, Bécs, Arena - Tsunami Bomb, Bouncing Souls


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. dec. 3. szerda - 10:38

Már rég nem voltam Bécsben, és mivel az egyik új kedvencemet nézhettem meg, már egy hónapja készültem erre a bulira.

Délután háromkor volt a találka, mindenki időben érkezett, sör is volt pár dobozzal, szóval el is indultunk. A kocsiban Tsunami Bomb, Anti-Flag/Bouncing Souls split, és hasonlók szóltak. Győrben felvettük ötödik útitársunk, majd Bécsig csak a határon, és néhány pihenőhelyen álltunk meg. (Hát igen, a sör...:)

Az Arena környéke még teljesen kihalt volt érkezésünkkor (kb. 7 előtt valamivel). A szabadtéri rész körbe van kerítve, és a közepén egy baromi nagy árok látható végig, valamit építenek, vagy csatornáznak, vagy mittomén. Próbáltunk bekukkantani a koncertterembe (a múltkor simán végignéztünk pár hangolás alatt előadott számot), de most nem engedtek be. Szóval megtekintettük a plakát-helyzetet. Az ittenieket nagyon nehéz levakarni, de nem is nagyon volt most semmi érdekes. A benzinkútnál az osztrák csávó tiszta bunkó volt, odaüvöltött nekünk, hogy amit megfogsz, azt meg is kell venni. Éljen a vendégszeretet! Szóval ott is hagytuk a picsába. Kívülről azért elcsíptünk egy kis hangolást, vártuk, hogy Agent M, a Tsunami Bomb énekesnője feltűnjön, de nem jött, sajna. Szóval inkább visszaültünk a kocsiba melegedni egy kicsit. Előkerültek a fényképezőgépek, készült pár idióta kép, videó. Fél 8 körül visszanéztünk, hátha van már jegy. Pár fiatal már gyülekezett, megtudtuk, hogy cváncik uuur, majd akkor lehet venni. Persze már nem mozdultunk az ajtó elől, a leghangosabb a mi kis magyar társaságunk volt, mindenki baromkodott. Időközben megérkezett két 'óvári ismerősünk is, akik most kint tanulnak, és élvezik az osztrákok szabad életét. :) Kicsivel 8 után be is szabadultunk jegyet venni, első utunk a merch pulthoz vezetett. Szomorúan tapasztaltuk, hogy szinte semmi érdemleges vásárolnivalót nem hozott a Tsunami Bomb. A Bouncing Souls-nak volt jó pár cucca, de az engem speciel nem érdekelt. A Tsunami póló és pulcsi tiszta béna volt, így végül néhány kitűzővel, és egy felvarróval lettem csak gazdagabb. (Darabja 1 Euró volt.) A terep felmérése után (nem változott semmi, a nagyteremben volt a buli) visszamentünk a kocsihoz lecuccolni, és vacsorázni, majd a maradék "kék Fanta" (névnapi curacao) elfogyasztása után egy szál pólóban siettünk vissza a helyszínre.

Not KatiesA fél 9-es kezdést pontosan betartották, így az angol Not Katies zenekar elejét sikeresen le is késtük pár perccel. Róluk túl sokat nem tudok nyilatkozni, fiatal gyerekek nyomtak valami emo jellegű pop-os punk-rockot. Végülis kellemes volt, de semmi extra. A gitáros szinte a nyakába húzta fel hangszerét, ez elég viccesen nézett ki. A végén elszállt a basszus cucc, úgyhogy a basszusgitáros beszállt inkább második énekesnek, így fejezték be a koncertet.

Tsunami BombA terem egész jól megtelt, főleg az ülőhelyek, a Not Katies alatt egy-két gyerek ugrándozott összesen. Én teljesen beizgulva álltam az első sorokban, és vártam, hogy megérkezzen Agent M, plátói szerelmem. :) A dobos gyerek már rakta össze a cuccot, a gitárosok is készülődtek, aztán megjelent ő, kis kabátkában, totál unott arccal. Kipakolta az ásványvizeket, aztán nekiállt vetkőzni. Oh yeah. :) Megállapítottuk, hogy hátulról nem néz ki olyan jól, mint elölről, ez kis csalódás volt, meg a cipője is elég érdekes. (Lásd fotók...) CipőAmúgy meg kurva jó csaj élőben is!!! :) Azt hittem, lesz nagy show a kezdésre, hogy besötétítenek, a csaj csak a végén rohan be, vagy valami, ehelyett egyszerűen a húrok közé csaptak és felcsendült az egyik jól ismert dallam, Agent M énekelt, én meg teljes katarzisban álltam és üvöltöttem a szöveget (már ahol tudtam). Körülöttem nem sikerült túl sok rajongót felfedeznem, néhány szlovén gyerek (köztük az este - általam - legjobb csajának kikiáltott piros pólós lányka) táncolt, amúgy csak álltak az emberek.
A koncert további részében néha beállt pár bunkó pogózni, de egy-két válogatáson is szereplő szám kivételével nem ismerték az emberek a számokat. CipőAgent M az első akkordtól kezdve teljesen megváltozott, az unott arcot felváltotta a mosolygás, ugrándozott, ahogy azt már a koncertvideókon megfigyeltem, és szinte végig a színpad legelejéről, a közönségnek énekelt, levegőbe emelt ököllel kalimpált. Többször a szemembe nézett, ez igazán meghatott! :) Most már kezdem érteni, milyen lehet egy Backstreet Boys koncerten az első sorban állni, és sírni a boldogságtól. :) Az új albumról játszottak szinte kizárólag, egy eddig nem ismert, vadiúj szerzemény is elhangzott. Kár, a régi számok között vannak a legjobbak. Ami hiányzott, az az orgona, sajnos nem hordanak magukkal szintist a koncertekre. Amikor bejelentette, hogy még három szám, kicsit elszomorodtam, alig játszottak még valamit. Ráadást sem kaptunk, pedig néhányan nagyon követeltük. Nagyon rövid volt a koncert, talán fél órát játszhattak. Ezért utaztunk ennyit? Mindegy, megérte, én nagyon élveztem a koncertet. Ja, amúgy van új basszgitárosuk, de tökmindegy, az előzőt sem ismerte senki. Új album jövő júniusban várható a punknews.org szerint.

Bouncing SoulsA Bouncing Souls viszont készült bevonuló zenével, és egy hatalmas zászlót is felhúztak a színpad mögé, egy naplementét ábrázoló képpel, a sarokban a zenekar nevével. Úgy látszik, lassan ők is az emo felé fordulnak. :) A bevonuló zene egy jól ismert western filmbetét, fogalmam nincs, melyikből. Ja, és persze sötét színpad. A szám végén megérkezett az énekes, végigpacsizta az egész sort. Uh, ez azért elég gáz, gondoltam. Aztán belekezdtek. A koncert elején elég sok ismert slágert nyomtak, amiket már én is jópárszor hallottam. Minden szólt tökéletesen, az emberek tomboltak, de egy dolog iszonyatosan idegesített. Az énekes rázta a fejét a zenére, de a mikrofont nem mozgatta vele együtt, ezért minden sor felét mellé énekelte, így semmi nem hallatszott belőle. Szóval valami szaggatott maszlag jött le a színpadról. Néhány szám után levette a mikrofont az állványról, akkor már nem volt gáz. A kölykök pogóztak ezerrel, sokan énekelték a szövegeket, és lassan ugrálni is elkezdtek a színpadról. Szokásos koncerthangulat, senki nem zavarta le őket, de páran kissé ezt ki is használták, fél számokat táncoltak végig a színpadon. Ugrásból nem sok extrát láthattunk, egy gyerek ugrott egy gyengébb hátraszaltót, más nem volt. A gitáros és basszgitáros láthatóan nagyon unta az egész koncertet, az énekes se tűnt lelkesnek. Kb. 3 mondatot szólt a közönséghez egész koncert alatt, a szokásos dolgokat. Tök jó, hogy eljöttetek, köszi, bemutatta a zenekart, aztán ennyi. Egy kis NOFX idézet:

Are you ready to rock?
How ya'll doing tonight?
Your condescending fucks
Make me wanna laugh and puke at the same time.

Na, szóval egyértelműen egy medio-core koncertet láthattunk. Aztán amikor Agent M újra feltűnt a színpadon, egyből felcsillant a szemem. Egy számot közösen adtak elő, valami nagyon ismert darabot, nekem fogalmam nem volt róla, mi ez. A végén vagy 3x visszajöttek, és nyomtak ráadásokat, a legvégén akusztikus gitárkísérettel az agyontetovált basszusgitáros rekedtes hangon énekelt valamit, aztán vége. Ahogy a koncert közben végig poénkodtak, "the show was totally bitchin'". (vö. Reel Big Fish - Rock N Roll is Bitchin) (Ez a "bitchin'" duma is elég idegesítő volt, és egyáltalán nem vicces, szerintem.)

A koncert végén az előtérben flangált a Tsunami dobosa (egy osztrák csaj próbálta felszedni, de nem nagyon foglakozott vele, mert közben a haverjaival is társalgott, szegény fickó meg ott állt, és látszott rajta, hogy most nem tudja, mi van...). Na, szóval megkérdeztem, nem akarnának-e itthon is játszani, a válasz a szokásos volt. Menj a honlapunkra, és keresd meg a turnémenedzserünk... Mindegy, azért szerintem érdemes lesz megpróbálni. Egyébkent a turnéban ma pont egy szünnap van, simán el lehetett volna hozni őket... Késő bánat.

PlakátA koncert után még lefényképeztük a falon a Barackca posztert, majd indultunk vissza a kocsihoz. A kocsinál meglepva jegyezte meg egy osztrák csaj, hogy jééé, mi Magyarországról jöttünk? :) Mondtam, aha, ti honnan? Linzből, szólt a válasz. Kicsit elgondolkoztam, hogy ezek képesek voltak vasárnap este Linzből ideutazni? Aztán rájöttem, hogy mi kicsit messzebről jöttünk. :) Az ufóvárosnál Sublime hiányában Long Beach Dub Allstars szólt, és így is nagyon jó volt. :) A hazafele utat eleinte alvással töltöttem, aztán DJ Robit slágereit hallgattam, játszott minden jót a hallgatóságnak. A határon vagy fél órát tököltünk, csak tudnám miért... Hajnal 3 tájt már otthon is voltam, tehát 12 óra alatt megjártuk az egészet. Kellemes élmény volt, szerintem megérte elmenni.