Punk Portál - 2024. április 20.





 

2003. X. 23. Gödöllő, Trafo - Barackca 10. szülinap


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. okt. 24. péntek - 17:24

Nem terveztem a buli meglátogatását, de a fórumon Robit írta, hogy le kéne nézni. Mivel nem volt más programom (és nem bírok a seggemen ülni), végülis elmentünk.

Érkezéskor azon szenvedtünk, hova állítsuk le a járgányt, ahol nem zúzzák szét a punkok. :) Gyűltek már rendesen a gyerekek. Aztán mivel nem ihattam sört, elindultam a benzinkúthoz csokit venni (sörpótlás), épp akkor érkezett a következő HÉV, csak úgy özönlöttek le a gyerekek. Szinte csak olyan arcok, akiket amúgy soha nem látni. Kár, hogy ezek az emberek nem ismernek meg más zenekarokat. Ezért lenne például jó, ha a Barackca más zenekarokat is rakna maga elé. Szóval elég furcsa volt a közönség. Nagyon sokan voltak, főleg persze fiatalok, és szinte mindenki részeg, és tarajos. Tarhálás is ment elég rendesen. Ami még fura volt, hogy az este folyamán kb. 50x jöttek nekem. Ettől már elszoktam, hogy csak úgy fellöknek szó nélkül. De még mindig sokkal szimpatikusabb ez a szakadt közönség, mint a karba font kézzel álló fültágítósok. :) Mondjuk mindkettőtől elég távol állok.

Többeknek eldicsekedtem vele, hogy én már a 3. szülinapi bulin is ottvoltam. És igazából akkor is ilyen volt a közönség, csak én nőttem ki belőle kicsit. Nagyon régen volt már. :( Lent gyűltek már az emberek, egy darabig fel sem engedtek minket a leáramló tömeg miatt, pisálni se lehetett felmenni. Végig elég ingerült volt a személyzet, biztos nem vidította fel őket ennyi punk látványa. :) A beugróhoz egy Barackca válogatás kazetta is járt, azt nem tudom, hogy újra felvették-e a számokat, vagy a régiek szerepelnek rajta. El is fogyott mind, tudtommal a végén érkezőknek majd postán küldik el.

A Hatóságilag Tilos! kezdett, igazából főleg miattuk mentünk. Egyre jobbak, és a fiatalok is nagyon szeretik őket. Két gitárral szólt minden, mint állat. Azért nem rossz hallani, ahogy kb. 200 ember egyszerre üvölti a szövegeket. Persze óriási pogó is indult egyből. Én csak a Valahol...-ra merészkedtem be egy kicsit. Már ebből is kiöregedtem, régebben nem bírtam volna ki, hogy ne álljak be azonnal zúzni. Egy új szám hangzott el, nagyon tetszett. Szerintem egyértelmű NOFX hatás van benne, nagyon változatos, lassú részek, üvöltözős zúzások váltogatják egymást, spéci dobtémák is vannak benne. Egyébként kb. a szokásos műsort hallhattuk, nagyon jó volt a hangulat.

A Snobs-t kevésbé szeretem. Axe, Snobs szakértő kollégám felkészített előre, hogy több új számot is hallhatunk majd. Valóban előkerültek eddig nem hallott művek, de persze a nagy slágerek sem maradhattak el, ezekre azért beindult a fiatalság, de nem volt akkora pogó, mint HT-re. Ezek a régebbi anarchiás számok szövegileg nem az én világom, de zeneileg nagyon jók. Ági bassztémái nagyon profik, az énekeslányról csak annyit, hogy Zsuzsi (nemtom, mi volt a művészneve, bocs) szerintem jobban nyomta. Jók ezek az összetett, művészibb alkotások, az értelmes szövegek, kár, hogy senki nem figyelt oda rájuk. A földön eddigre már mindenhol punkok hevertek, meg egy rakás törött üveg, volt, aki szét is vágta magát. Közutálatot váltott még ki egy barom tarajos csávó, aki vadállat módjára pogózott, és ha valaki hozzáért, azt kiráncigálta a tömegből, és elkezdte fojtogatni, ütni, rúgni. Eljátszotta vagy 10x. Kár, hogy senki nem baszta ki a picsába, az ilyenektől idegbajt kapok, egyszer már nekem kellet leráncigálnom valakiről, pedig én aztán tényleg nagyon kemény gyerek vagyok...

Végül Barackca. Az ünnephez méltóan Krisztián gyönyörű platinaszőke tarajjal, Jani fehér ingben (Punk Unio felirattal) lépett színpadra. Tudtommal 35 számot terveztek játszani, nem tudom, meddig jutottak. A terem teljesen megtelt, végig emberek álltak, és majdnem mindenki pogózott. Mi oldalról, az asztalok mellől követtük az eseményeket. Nagyon pörgősen adták elő a számokat, szerintem mind gyorsabb volt, mint szokott. Kb. a buli feléig maradtunk, ezalatt sok igazi régi sláger elhangzott, amiket évek óta nem hallottam, pl. Punkkarácsony, Micimackó, Felhőtlen... Szuper élmény volt! Ráadásul persze mindet kívülről fújtam. :) Játszottak az újabb lemezekről is, és két vadiújat is hallottam, amik a következő lemezen jönnek ki. Jani nagyon keményen játszott, már az elején eltépett egy húrt. Amikor meguntuk a dolgot, elindultunk hazafelé.

Kellemes élmény volt az éjszaka közepén hóviharban hazavezetni, szerencsére túléltük. Nagy élmény volt ez a buli, de most egy darabig szerintem hanyagolom az ilyen stílust, és visszatérek a megszokott hangulatú partykhoz.