Bridge To Solace - Of Bitterness And Hope

Írta: Dan Feltöltötte: Dan Ekkor: 2003. okt. 17. péntek - 21:54

Most eléggé szégyellem magam. Zoli kb. 1,5 hónapja (ha nem több) nyomta át nekem az albumot, hogy írjak róla. Szóval már épp itt volt az ideje... De kezdjük az elején!

Szóval előrebocsátom, hogy a Newborn-ról nem sok fogalmam van. Egyszer láttam őket 2001. júniusában a Whippersnapper előtt, és egyáltalán nem fogott meg a zenéjük. Igaz, akkoriban még eléggé más zenéket hallgattam.

Aztán jött a These maps are written with blood keveretlen verziója, egy oldalnyi .doc-cal, benne szövegkönyvvel, infókkal. Első hallgatásra is tetszett, de aztán még sokszor meghallgattam, és rájöttem, hogy ez kurva jó!

Később elkezdett terjengeni a neten a teljes album keveretlen verziója, gyorsan le is csaptam rá. Innentől kezdve, nagyon sokat hallgattam, csak hát elég laposan szólt, és a szövegeket se nagyon értettem.

És el is jutottunk a történet végére, amiről az első sorban volt szó. Megjelenés előtt Zoli feltöltötte nekem az album teljes, kevert verzióját mp3-ban, borítóval, mindennel. Nagyon boldog voltam, és azóta is rendszeresen hallgatom a lemezt, mert nagyon tetszik.

Első dolgom volt megnézni a borítót, és el is ámultam, milyen húdeszuperül néz ki. A DigitsDestroyDesign készítette, ami tudomásom szerint a Velvet Stab zenekar egyik tagjából áll. Mást nem is nagyon lehet mondani rá, egyszerűen szép. Modern, és nagyon jól néz ki. A hátsó borítón található csoportkép viszont elég vicces, nem tudom, hogy ez követelmény volt-e a kiadáshoz. Ha már itt tartunk: a lemez a német Let It Burn kiadónál jelent meg, ami azért elég nagy számnak mondható, sőt, egy teljes európai lemezbemutató turnén is részt vett a zenekar nemrégiben.

Ha eleget gyönyörködtünk a borítóban, elindíthatjuk a zenét is. Az összesen 9 szám kicsit több, mint fél órát foglal el. Itt tehát nincs szó félperces grindcore témákról (nem is gondolt senki ilyesmire...).

Mit csináljak? Elemezzem számonként? Majd meglátjuk...

Az biztos, hogy a kezdés nagyon erős. A már ezerszer meghallgatott háborúellenes These maps are written with blood-dal indul a lemez. Csak éppen sokkal jobban szól az egész, mint a keveretlen verzión. A zenei stílust nehéz lesz meghatározni. Hardcore, metál hatások, de az egész nagyon dallamos, szerintem nagyon fülbemászó. Néha napokig mentek a számok a fejemben az utcán is. (Discman nélkül.:) Az ének meg persze nagyon hasonlít a Newborn-ra. Eljutva az első szám végére megértettem, mik voltak a keveretlen verzió mp3-ai mellett található rövid dumarészletek. Ezek ugyanis átvezető részek, a lemezen sok helyen megtalálhatóak, Greg Bennick, az egykori Trial zenekar énekese adja elő. Néhol kicsit hosszúnak tűnnek, de szerintem nagyon hatásos.

Elérkeztünk a második track-hez (How Long Do We Have To Bear Our Fucking Crosses?), és újabb meglepetések fogadnak. Elsőre nagyon meglepő volt a keveretlen verzió után, fura effektet raktak az egészre, akadozó kaziszalag, szétszaggatott zene. De ezek is jók. Gyors az egész, mint a franc, aztán meg belassul, és lehet együtt énekelni a zenekarral. A mondanivaló nem teljesen tiszta, filozofikus kérdéseket vet fel. Nagyon jók a szövegek az egész albumon, érdekes témák merülnek fel, egyáltalán nem elcsépelt. Ami kicsit zavart, hogy viszonylag gyakran, számonta többször előjön a "fuck" szócska valamilyen formában. Az tény, hogy a számok tele vannak haraggal, és ezt ki is kell fejezni, de biztos vannak más nyomatékosító jelzők is.

Lépjünk tovább, Will You Rewrite History With Me? Húú, na, ennek az eleje nem gyenge. Tényleg olyan dallam, amitől borsódzik (így kell írni?) az ember háta. Nagyon kreatív elemek vannak benne, változatosak a számok, szólók, halk suttogások, egyéb elemek különböző helyeken. Ez az egész albumra jellemző.

Igazából nem tudom, melyik számokat emeljem még ki, mindegyik nagyon tetszik. Egyesek szerint a vége felé ellaposodik az album. Nem tudom, szerintem szó nincs erről, mondjuk biztos lehetne változatosabb is. A zene végig pörgős marad, néhol lassabb elemekkel, singalonggal, és "táncolhatóbb" részekkel. A szövegek nem teljesen egyértelműek (vagy csak nem tudok eléggé angolul), amit én érteni vélek: felmerül az idő múlása, a vallásellenesség, a jelenkori gusztustalan szemétben megfulladó társadalom (Paper Bags And Plastic Cups - ez a szám különösen tetszik), a közeli halál érzésének leírása.

A kilencedik szám (Hail To Goteborg) bónuszként szerepel a lemezen. Ez egy tisztán metál szám, teljesen kilóg a többi közül, nem is annyira jó. Hallottam már olyat is, hogy ez csak poén. Nem tudom. Teljesen váratlanul ér véget a szám, mintha nem fért volna rá a vége a másolt kazimra. :) Elég furcsa érzéseket hagy bennem, szerintem nagyon hatásos így befejezni az egészet. De nincs gáz, lehet nyomni elölről az első számtól.

Összességében csak azt tudom mondani, hogy nekem egyre nagyobb kedvencem ez a lemez, lehet, hogy még a végén beemelem a Hátsó szándék albumok mellé. :) Mindenkinek ajánlom, aki már túllépett a skatepunkon, és nem ijed meg egy kis hardcore-tól. (Csak vicc.)