Punk Portál - 2024. március 28.





 

2003. X. 14. Süss fel nap! - Hardcorepunk tánczest


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. okt. 15. szerda - 18:39

Már egy hete nem voltam sehol egyéb elfoglaltságok miatt, szóval várakozva tértem be (le) a Süsibe kedd este. A kinti fagy után bent melegebb légkör fogadott. A beugró leperkálása után derült ki, hogy a hetek óta hirdetett nagyterem még sehol nincs. Később megtudtam, hogy a késedelem oka, hogy a csövek nincsenek még szigetelve, így a lakók túl hangosnak találták volna a fellépő zenekarokat.

A kezdésig üldögéltem egy kényelmes fotelban, majd a régi kisteremben helyezkedtem el, az első sorban. Mivel erre a bulira nagyon sokan el kellett jönni (a nagyterem miatt), így alig lehetett elférni. Annyira nem volt gáz, mert a fellépő zenekarok célközönsége általában más és más volt, így amíg egy kevésbé kedvelt banda játszott, lehetett kinn sörözni, teljesen cserélődött a közönség.

Tehát a Reach Out kezdett kis késéssel, nem szarakodtak. Toxik mester most is alkotott, a félperces vadállat számokhoz teli torokból üvöltött, közben idióta pofákat vágott, kalimpált. Nagyon beleélte magát, egy szám közben még a szemüvegét is elhagyta. :) Szövegkönyvet sajnos most sem tudtam szerezni, így csak a számvégi 1-1 mondatos zanzákból értesülhettem a társadalomkritikus mondanivalóról. Szóval nekem nagyon tetszett a dolog, ha nem is túl változatos zene, odafigyeléssel észre lehet venni, hogy nagyon összetettek ezek a rövid számok.

Másodikként a Semmi Komoly lépett színpadra. Nem sokat pöcsöltek, elnyomták a 9 számosra tervezett programot. Ez volt Csabi búcsúkoncertje, elvileg mostantól már az új dobossal nyomják. A hét végén veszik fel új kislemezüket, ami split formájában fog megjelenni. A koncerten főleg ennek az anyagát hallhattuk, talán 2 régi vegyült ezek közé. Én nagyon élveztem a koncertet, a hardcore-abb közönség szerintem inkább kinn sörözött (vagy kólázott). Pörgős, dallamos, néhol kis ska elemek, nagyon jó zene, kíváncsi vagyok, milyen lesz a felvétel.

Aztán érkezett a Penalty Kick, ami továbbra is nagyon távol áll tőlem, a hardcore ezen válfaja egyáltalán nem tetszik, inkább nem írok semmit, mert a múltkor is le lettem cseszve, hogy fikázom őket.

A Hold X True viszont már sokkal kellemesebb élmény volt, igaz elég sokszor láttam őket mostanában. Voltak új számok is, de nem tudtam megkülönböztetni őket a régiektől, sőt, szokás szerint a feldolgozásoktól sem. Talán kicsit egysíkú ez a sXe HC stílus. Vagy csak nem értek hozzá. Ennek ellenére jól szórakoztam, és nagyon tetszett (mint mindig) a zenekar beleélése, Nemo közönségmozgató akciói.

Végül a bolgár Last Hope érkezett a színpadra. A stílus leginkább a melegítőgatyás hardcore-ba sorolható. Szóval szerintem béna volt, semmi érdekes. Aztán beindult néhány nagyon kemény gyerek, valaki jól megtaposta a lábam, ezért megsértődtem, és hátramentem, onnan hallgattam a koncert további részét. Nem tetszett. A legvégébe még belehallgattam, épp valami Fuck The Police téma ment. Micsoda eredetiség! A végén egy Madball feldolgozással búcsúztak, az eredetit sem ismerem, de nem is vagyok kíváncsi rá (tudom, ez égő).