Punk Portál - 2024. március 28.





 

2003. VII. 4-5. - Visegrád - NagySKAland tábor


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. júl. 29. kedd - 10:17

Most egy inkább élménybeszámoló, mint koncertbeszámoló következik bizonyos okokból. (Igen, túl sok sört ittam. :)

A helyszínKocsival vágtunk neki a nagy túrának. Visegrádon megküzdöttunk a kurva meredek úttal, csak egy helyen kellett pár srácnak segíteni tolni a Trabit. Volt szép nagy parkoló, megálltunk, pár cuccal elindultunk föl a helyszínre. Nagyon szép hely, egy rét, körben hatalmas sziklák. Már állt pár sátor, a színpad is a helyén volt. Nekiálltunk mi is összedobni a sátrunkat, ami igen nehéz feladat volt a nagyon köves talaj miatt, csak kalapáccsal lehetett a cövekeket valamennyire leverni. Ezek aztán könnyen fel is jöttek. Mire elkészültünk, a sörcsapok is üzemeltek, szóval megvettem az elsőt. 250 Ft volt, ami nem kevés, de nem foglalkoztam vele. Egyébként a tömény pia, meg a kaja is elég drága volt, de azért még elviselhető. The DeadbeatsElvileg nem lehetett piát bevinni, de mivel nem volt semmiféle motozás, simán be lehetett bármivel sétálni. Volt valamennyi szekurity, de ők nem nagyon csináltak semmit, második nap kellett 1-2 embert leráncigálni a színpadról, meg állítólag valami bunyó is volt, amibe be kellett avatkozniuk. Nem tudom hány sört ittam meg, de a jó hangulat garantálva volt, emlékeim a fellépőkről nem 100%-osan tiszták. Ráadásul cserék is voltak, szóval lehet, hogy a sorrendben is rontani fogok. A Y.U.P. helyi ska zenekar fúvósokkal, egész jól nyomták, mondjuk a délutáni hőségben nem tombolt túl sok ember. A Karabély, Deadbeats, Moondogs hármast csak a sátorból hallottam félfüllel. Böilerből nem rémlik túl sok, lehet, hogy még ekkor is a sátorban voltam? Boogie MammaA Boogie Mamma-n már biztosan előbújtam. A mostani design a börtön volt, kiderült, miért is vannak mindig csíkos pólóban. Dávid csinált kartonból bilincset, a lábára egy ezer kilós súly volt kötözve. Malacka és a tahó koncerten is voltam, tisztán emlékszem, hogy Keksszel nyomattuk a mutogatós táncot. Közben meg ittam a söröket is. Meskalin is elég homályos, meg amúgy se szeretem annyira. Játszott az új szaxis is, Sandy. Csizmáskandúrról semmi emlékem nincs, a Kókleren viszont végig táncoltam. CsizmásFelvilágosítanék mindenkit, hogy az úgy van, hogy "A háromlábú nő az ma ritka", és nem Marika. :) Kb. 2-3 óra csúszás volt, szóval mire a Tizenhét kezdett, már elkezdett világosodni. Elég jó hangulat volt a hajnali partyn, rájuk is végig táncoltam. A koncert után tök fáradtan ténferegtünk a sátorba, majd az üvöltő zenére (Raszta műhely volt talán) próbáltunk aludni. Nem nagyon ment, mivel a szomszédban kb. reggel 8-ig pofáztak, szóval max 2-3 óra alvás után keltem, mivel a tűző napon nem lehet megmaradni a sátorban.

TájA kialvatlanságtól persze tök hülye lettem, szóval a következő napon folyamatosan baromságokat beszéltem mindenkinek. Néhányan elindultunk a lepencei strandra. Érkezésünkkor kiderült, hogy tényleg 950 Ft a beugró, szóval ezt mellőztük, a kerítésen sem másztunk át végül, inkább a Dunában úszott pár vállalkozó szellemű (persze köztük voltam :). A többiek féltek az orbánctól, amit a Dunából lehet elkapni. :)) Szerintem jó volt a víz, és egyelőre semmi kór nem jött ki rajtam. Visszafele irány a palacsintázó, ahol viszonylag olcsón jól bezabáltunk mindenféle édességből. Nagyon jókat csináltak, fagyikehely, fagyis palacsinta, ilyenek. Ráadásul a WC is nagyon tiszta volt, sokkal jobban vonzott, mint a fenti Toi-toi, szóval kihasználtam a lehetőséget. FociVisszasétáltunk a jó meredek úton, aztán nekiálltam újra a söröknek. :) Közben lassan kezdődtek is a koncertek, az első a Sigmund volt, még eléggé kezdők, de nem nyomták rosszul, a koncert végén elhangzott Choking Victim feldolgozás nagyon tetszett. Rohantam is a színpad elé, csak közben kicsit felrúgtam egy sátrat, azt kellett segítenem visszaállítani. Skalambó kutyája alatt fel-alá kóvályogtam, mint ahogy az este további részében folyamatosan, 1-2 Clash feldolgozás nagyon bejött, meg a Kézigránát lassú verziója. Közben megérkeztek a lengyelek is, nekik tolmácsoltam egy kicsit, mondjuk nem nagyon tudtak angolul. Nagyon barátságosak voltak, azonnal kihívták a Csizmáskandúrt egy focimeccsre, tanultak magyarul, pl. a számokat. A Honeyball csak néhány számot tudott eljátszani, amikor kurvára elkezdett ömleni az eső. A hangcuccok is kissé szétáztak a színpadon, szóval miután elállt, 3-4 óra szünet következett. Ez alatt egy lengyel-magyar futballtalálkozóra került sor, egész jól nyomták. Hogy ki nyert, nem igazán tudja senki. :) Miután sikerült megmenteni a hangosítást, a Graveyard At Maximum folytatta a koncertet. SkampararasMost nagyon tetszett a produkció, büszke voltam magamra, hogy elég sok szöveget ismertem, és hogy rajtam kívül szinte senki nem is hallott még róluk. Szerintem van rá esély, hogy befussanak valamilyen szinten. A Whizz-Bang egyáltalán nem rémlik, lehet, hogy nem is játszottak. Következett a Tigris. Ez volt talán a legélvezetesebb koncert az összes közül. Itt még nem voltam halál fáradt, viszont eléggé jó volt a hangulatom. Nagyon sokan táncoltak, énekelték a szövegeket, a lengyelekből is voltak a közönségben, és a Chancers énekese is végignézte a produkciót. Én mindenesetre nagyon jól szórakoztam. Közben meg fárasztottam a közönséget minden baromsággal. A Tigris után játszottak a lengyelek, a Skampararas. Itt már eléggé elfáradtam, szóval nem túl sokra emlékszem, de többek szerint nem volt annyira nagy szám. Néhány számot ismertem, meg táncikáltam is talán, de semmi több. ChancersA Chancers-en már állva elaludtam, szóval kb. a koncert közepénél a sátor felé vettem az irányt. Pedig nagyon jól nyomták, legszívesebben végigtáncoltam volna a bulit. Így persze a Pannonia All Stars-t is a sátorból hallgattam, pedig rájuk is kíváncsi lettem volna, nagyon szuper zenét csinálnak. Azért így messziről is élveztem a koncertet. Aztán pár óra alvás következett.

Reggel mindenki nagyon korán lelépett, 9 körül már szinte üres volt a tábor. Mi nem siettünk, inkább a maradék embereket, főleg 2 lányt fárasztottunk tömény hülyeséggel. Főleg én. :) A reggeli maradék kaja elfogyasztásáról jut eszembe, hogy mindkét nap kaptam a zenekaroknak készült VIP ételből, paprikás krumpli és goulasch volt, ízlett mindkettő, köszi annak, akitől szereztem! (Az első napi kajajegy a Boogie Mammától származik, hála nekik! :) Szóval regenerálódtunk, aztán besegítettem a szemétszedésbe, egész szépen feltakarítottuk a terepet szerintem. Összeszedtük a sátrakat, bepakoltunk a kocsiba, aztán elindultunk hazafele.

Összefoglalva én nagyon jól éreztem magam az egész táborban, ha nem is a zenekarokra koncentráltam. Az volt a jó az egyéb fesztiválokkal szemben, hogy itt szinte csak ismerősök voltak, igazából egy nagy baráti társaság volt az egész, ez össze nem hasonlítható egy Sziget szerű rendezvénnyel, ahol bárki megfordulhat, ahol attól kell félni, hogy kirabolják a sátrad, ilyesmi. Remélem, jövőre is lesz Skanking Camping, én mindenképp ott leszek!

További fotók: