Punk Portál - 2024. március 29.





 

2003. V. 24. - Benczúr klub: Boogie Mamma, Csizmáskandúr


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. máj. 25. vasárnap - 13:28

Nyolcra volt hirdetve a kezdés, pár perccel előtte érkeztem, ekkor még teljesen üres volt a hely. Aztán lassan jöttek az emberek, a zenekartagok is előkerültek. Nem népszerű ez a hely valamiért, megint nagyon kevesen voltunk. Megjöttek Kekszék is a Gödörből, Malacka és a tahó koncertről. Majd talán beszámol róla.

A Boogie Mamma kezdett, most éppen négytagú felállással. Dávid hozta a formáját, szerintem mindenki jól szórakozott. A Boogie Mammaszámokról semmi érdekeset nem tudok írni, kb. a szokásos nóták hangzottak el. A tegnapi produkció egyik központi eleme egy diktafon volt, amire Dá előre felvette az egyik szám refrénjét, majd amikor odaért a zenekar, nekem kellett visszajátszani a mikrofonba, így az énekes nyugodtan táncolhatott. Volt még playback közönség előre felvett tapssal. Persze egész koncert alatt fel-alá rohangált Dávid, ahogy szokta, meg fetrengett a földön. Csak a mikrofonból esett ki állandóan a kábel. Kurva vicces volt, amikor a csatlakozóba kezdett el énekelni. :)) Páran táncoltunk, de azért túl nagy tombolás nem volt.

CsizmáskandúrCsizmáskandúr. Megint. :) Azért az ilyen bulikat jobban élvezem, ahol csak páran vagyunk, haverok, és lehet baromkodni, bodysurfolni 5 emberen, egymásra ugrálni, ilyesmik. Mert magában a koncertben semmi újdonság nem volt. Énekeltünk Bonaqua-t, meg Gojko Mitics-et, aztán annyi. Végülis nem volt rossz. Elvileg még lett volna utána magnós ska-disco, de azt már nem vártuk meg. Haza kellett volna menni, helyette elindultunk a Vörös Yukba. Mondjuk még tényleg elég korán volt. Átvágtunk a Városligeten, közben készültek mindenféle idióta fotók nemiszervekről, segglyukakról, ilyesmi. Jó dolog az éjszakában randalírozni.

Kicsi a rakás!!!A Vörös Yukban valami nu-metal party volt, sok furcsa, ismeretlen arccal. Azért pár ismerős törzstag feltűnt. Belenéztem egy-két produkcióba, de nem bírtam sokáig. Dj. Sas ska zenéire lehetett még kicsit táncolgatni, majd hajnalban irány a buszmegálló. Kb. egy hónapja valamiért átrakták párszáz méterrel előbbre. Egy eladó ház elé. Keksz úgy gondolta, hogy akkor biztos nem lakik benne senki. Fel is mászott az ablakhoz, megnézni, hátha nyitva van. Nem volt. Ellenben kiüvöltött egy mérges néni, akit valószínűleg Aberrált nótái ébresztettek hajnal 3-kor. Huligánoknak nevezett minket, és rendőrséggel fenyegetőzött. Jót röhögtünk. De aztán nem jöttek a zsaruk, csak a busz. Nyomás haza...

További fotók: