Punk Portál - 2024. március 28.





 

Hírarchívum > Ismét nyert a Sziget!


Írta: SZIGET 2018
Feltöltötte: xzoleex
Ekkor: 2018. feb. 2. péntek - 11:10

Az idei gálán ismét nagy elismerés érte a Szigetet azzal, hogy a Line-up of the year, azaz a zenei felhozatalért járó díjat ismét a magyar fesztiválnak adták át. A díj átadásakor hangsúlyozták, hogy a megmérettetésben nem csak a headlinerek számítanak, hanem a teljes program. Kádár Tamás, a Sziget cégvezetője a díj átvételekor elmondta “Nagy meglepetés volt számunkra, hogy ismét díjjal mehetünk haza erről a neves versengésről és nagy öröm is, hogy a Sziget egyedülálló zenei sokszínűségét ismét díjazták.”

A Sziget ebben a kategóriában olyan fesztiválokat előzött meg, mint például a Glastonbury, a Roskilde vagy a Lollapalooza. A kategória 10 legjobb fesztiváljának listáját szakemberek állították össze, ezután közönségszavazással dőlt el a végeredmény.

A Sziget 2018-as fellépőinek első neveit a szervezők hamarosan bejelentik – áll a Sziget sajtóiroda közleményében.