Punk Portál - 2017. november 18.





 

Joey Cape / Tony Sly interjú


Írta: Mozart
Feltöltötte: Mozart
Ekkor: 2010. már. 6. szombat - 19:58

Ez az interjú 2010. február 24-i, bécsi koncert előtt készült. Mindkét interjúalany elég jókedvűnek tűnt, ami talán részben összefügg azzal, hogy már az öltözőben elkezdtek \"melegíteni\" a koncertre. Tony is készségesen válaszolt, de Joey-t meg alig lehetett lelőni. Néha az interjú inkább beszélgetésbe ment át – kettejük között. Így persze most is egy szerkesztett verziót olvashattok.

PP: Mit gondoltok, miért lett olyan népszerű az utóbbi időben az akusztikus zenélés a punk színtéren?
Tony Sly: (komoly képpel) Szerintem azért, mert 2004-ben megcsináltuk Joey-val azt közös akusztikus lemezt, és mindenki más csak minket követ.
Joey Cape: (megdöbbenve) Pontosan ugyanezt akartam mondani! Ez annyira brutális, éppen már vártam, hogy megszólalhassak, és azt mondhassam, hogy mi Tonyval ezt már 6 éve megcsináltuk…

PP: Az mondjuk igaz, hogy addig nem volt olyan sok ilyen produkció.
JC: Igen, ott volt Simon és Garfunkel, most meg itt van Sly és Caper. És most előadók tömege követ minket, mert valami egészen kiválót alkottunk. (komolyra fordítja a hanghordozását) Tudod, azt hiszem, sok köze van ennek a jelenségnek ahhoz, hogy mennyire rossz bőrben van manapság a zeneipar. Sokan azért kezdték el ezt csinálni, mert ez egy olcsó módja a zenélésnek.
TS: És őszintén szólva ez egy szükséges dolog is számomra, én imádom ezt a zenét. Imádok zenét írni, albumokat felvenni és emberek előtt játszani. Ez a kedvenc dolgom a világon. Szerencsés lehetek, hogy nagyjából ebből élek meg.
JC: (közbevág) Azt azért szeretném leszögezni, hogy nem azért csinálom ezt, mert rá vagyok kényszerítve. Én ezt szerettem volna csinálni.

PP: Mikor fordult meg először komolyan a fejetekben a gondolat?
\"kattJC: Már vagy húsz éve. Mindig is úgy éreztem, hogy dalszerzőként ezt is ki kell próbálni, ebben nagy lehetőségek vannak. Úgy éreztem, hogy akkor vagy igazi zenész és dalszerző, hogyha el is tudod játszani a dalaidat egy akusztikus gitárral vagy egy zongorával a közönségnek. Ez is része a dolognak…
TS: (közbevág) Én úgy voltam ezzel, hogy egész életemben akusztikus gitáron játszogattam magamnak a szobámban, és most kiállok ezzel a színpadra, ahogy Joey mondta. Mindig akusztikus gitáron írtam a számokat. Ez most egy gazdaságos módja annak, hogy színpadra vigyem őket.
JC: Nem hiszem el, haver, hogy már megint félbeszakítottál (nevet)
TS: (nekem) Azért tettem, mert folyamatosan beszél! (mindketten nevetnek)

PP: Van-e olyan kedvenc punkzenészetek, aki most ugyanezt az akusztikus dolgot nyomja?
JC: Én azt mondom, Tony Sly. Vagy Greg Graffin is jó.
TS: Joey Cape. (nevetünk) Egyébként Joey szólt nekem, hogy van ez a Frank Turner nevű srác, és most megvettem az állítólag legjobb albumát az iTunes-on, és letöltöttem az iPodomra, szóval ma alvás előtt azt fogom hallgatni.

PP: Frank Turner zseniális.
JC: Nekem amúgy Jon mutatta a Frank Turnert, szóval tőle származik az ötlet, de én is ismerem.

PP: Egyébként voltak-e valamiféle félelmeitek, mielőtt belevágtatok a szólókoncertekbe?
TS: Abszolúte. Én nemrég kezdtem ezt az egészet, ez kábé a tizenötödik koncertem, és az elsőn annyira, de annyira féltem, hogy teljesen berúgtam. Alig tudtam játszani (részeg zenészt imitál). Aztán rájöttem, hogy ennyire nem szabad berúgni, mivel nincs dobos, vagy más zenész, aki egyben tartsa.
JC: Én emlékszem az első szólókoncertemre, talán Texasban volt, és nagyon ideges voltam előtte. Mondtam a haveroknak, hogy el fogom rontani, el fogom felejteni satöbbi, és ekkor egy barátom, Tim mondta, hogy „Figyelj, teljes irányításod van afelett, amit csinálsz. Lelassíthatsz, felgyorsíthatsz, kihagyhatsz részeket...”, és amint ezt felfogtam, már körülbelül az első szám felénél, akkor megnyugodtam. Onnantól kezdve kényelmesen éreztem magam. És persze hibáztam is, de hát mások is hibáznak. És ha hibázok, akkor az általában vicces.
TS: Joey jó abban, hogy elviccelje a rontásokat, de én nem vagyok jó benne. Amikor én rontok, akkor ilyen hülye képet vágok, hogy \"áááh\", és senki sem nevet. Nem tudom, miért van ez.

PP: Egyébként mióta ismeritek egymást, mikor találkoztatok először? Emlékeztek még rá?
TS: (gondolkozik) Joey-t a kilencvenes évek eleje óta ismerem.
JC: Pont nemrég beszéltünk egy Gilman Street-i buliról, amit veletek csináltunk, talán 94-ben.
TS: Section 8 volt a nevük.

PP: Még a Lagwagon előtt?
TS: Igen, a Section 8, a Pennywise és a NOFX játszott. Micsoda felállás!

PP: Ha már a Pennywise-nál tartunk, mit szóltok, hogy az Ignite-os Téglás Zoli az új énekes?
JC: (nagyon meglepődve) Hogy micsoda???!
TS: Igen, hallottam. Őszinte leszek: Andy Summers, aki a Pennywise menedzsere, engem is menedzsel. A turnémenedzserem, Mike Leonard meg írt nekem, hogy mivel én évek óta nem csinálok olyan sok dolgot, tökéletesen beleillenék a képbe. A tagok szeretnek engem, tudok énekelni, mire várok még? Hívjam föl Andyt. Szóval írtam egy e-mailt Andynek, hogy „szerinted ez megérné egyáltalán?”, ő meg visszaírt, hogy „haver, ne akard ezt csinálni”.

PP: És szerintetek Zoli beleillik a bandába?
JC: Hoppá. (elhallgat, nagy csönd)
TS: Mi van? Mi hoppá?
JC: Nem mondok semmit. Félek Fletchertől. (mindenki nevet) Nem, tudod ez gáz. Én nagyon szerettem Jimmyt.
TS: De tud róla, hogy Zoli az új énekes, és nem is volt ellene kifogása.
JC: Ugyanakkor értelmes döntés. Jó énekes, dühös, megvan a kiállása. Lehet, hogy jó lesz. Csak szerintem Jimmy hangja nagyon fontos alkotóeleme volt a Pennywise hangzásának. De tudod mit? Szerintem király lehet. Bárcsak az én bandám is találna egy új énekest.
TS: Itt vagyok én.
JC: Tényleg? Mi lenne, ha bandát cserélnénk? Mondjuk egy évre. Megnéznénk, mi történik. Érdekes lenne. Egyébként nem, csak viccelek…

PP: De amúgy játsszátok most egymás számait is, nem?
JC: Igen, de nem túl jól. Én nem tudom olyan jól az ő számait. Az Amends-et tegnap is elrontottam már megint. Tudom, hogy hol a hiba, és mégis elrontom (itt hosszas fejtegetés kezdődik az Amends-ről, hogy hogy kell játszani). Egyébként jó dolog, hogy Tonyval turnézok: minden számát ismerem, és a koncerteken ott ülök, és hallgatom a számait. Mindegyiket ismerem és énekelem, és ez jó érzés. Bárcsak tudnék vokálozni rájuk. Általában, ha ismerek egy dallamot, akkor tudok rá vokált énekelni, csak nem mindig tudom a szöveget.

PP: Tony, te most adtál ki egy albumot, Joey, te pedig számokat raksz föl havonta a netre egyesével. Mik a tapasztalataitok? Sokan töltik le a számokat? Az albumoknak már leáldozott?
JC: Azt hiszem, sokan félreértik ezt a dolgot. Lesz belőle album is. Lehet, hogy furcsának tűnik ez a módszer, de egyelőre jól megy. \"kattTalán a weboldalamon vagy valahol le is írtam, miért csinálom ezt. Ha működik, akkor havonta tudok egy új számot adni azoknak az embereknek, akik szeretik a zenémet, tehát rendszeresen jutnak zenéhez egy éven át. Ha pedig sikeres, akkor egy év után újrakezdhetem az egészet. Ez elég vagány dolog. Alapjában véve évente van egy lemez, de az emberek havonta kapnak új zenét. Lehet, hogy csak egy számot, de időről időre felrakok ingyenes cuccokat is. Szóval szerintem rá fogok állni erre. A DVD lehet, hogy rossz ötlet volt, azzal egy csomó munka van, és elég sokat turnézok, szóval amiatt aggódom egy kicsit.

PP: Volt egy akusztikus verziójú Making Friends a myspace-oldaladon, aztán eltűnt. Az megjelenik valahol?
JC: Már meg is jelent, a Jon Snodgrass-szel készült közös CD-nken, a címe Liverbirds. Fölvettük öt-öt számunkat, amiket szoktunk játszani ezen a turnén.

PP: Tony, a következő kérdés neked szól: a Teenage Bottlerockettel és a NOFX-szel fogsz turnézni, mire számítasz? Te leszel az „előzenekar”?
TS: Igen, én nyitom a bulikat, és kicsit aggódom, mert két punkbanda előtt fogok játszani egyedül. De tudod, mit? Összesen 25 perc lesz az egész. Úgy fogok hozzáállni, mint ahogy bármi máshoz szoktam. Csak odaállok, és csinálom. A NOFX előtt játszom, nem tudom, hogy azok az emberek benn lesznek-e az én koncertemen. \"katt

PP: Általában azért ugyanazok az emberek mennének le a te bulidra is, nem?
TS: Igen, nagyjából. Játszani fogom pár ismertebb számomat, meg egy-két gyorsabb számot az új szólóalbumomról. Meg pár folkosabb, más jellegű számot is.
JC: De a legfontosabb: ne hallgass Fat Mike-ra. Nem szabad sohasem elhinni, amit mond. Mert biztos, hogy az első napokban valami ilyesmit fog mondani: „lassú számokat kellene játszanod”. Mindig olyasmit mond, ami ellenkezik azzal, amit te hiszel. Aztán, ha hallgatsz rá, bajba kerülsz. Szerintem jó bulik lesznek ezek, szeretném megnézni.
TS: Mindenesetre csak csinálni fogom, amit szoktam. Odaállok, és nyomom a zenét. Ha elkezdenek dobálni, majd belekezdek egy NOFX-számba. Játszani fogom a Boxcart (egy Jawbreaker-szám, amit ezen a koncerten is játszottak - a szerk.), és majd átmegyek a Franco Un-Americanbe. A végén belekezdek, hogy „That’s no way to go, Franco Un-American…” (nevet)
JC: Tényleg ezt kéne csinálnod! (nevet)
TS: És utána: „sziasztok, ennyi volt!” Szerintem az első este után hazaküldene.

PP: Egy kérdés mindkettőtöknek: most a szólókarrierre fogtok koncentrálni, vagy a zenekaraitokkal is írtok azért zenét?
TS: Én mindkettőt akarom folytatni. A No Use-szal is akarok új zenét írni. Imádok zenélni és zenét írni, tehát ha bármi olyan van, amiben kreatívan részt tudok venni – én benne vagyok. Imádom a zenekaromat, szóval fogunk turnézni továbbra is. (Joey közben mással beszélget, ezért Tony odasúgja:) Ne kérdezd őt a Lagwagonről. Tényleg.
JC: (közben visszafordul) Mi is volt a kérdés?

PP: Nincs több kérdés.
JC: Ja igen, hogy a szólókarrierre koncentrálunk-e. Én elsősorban magamra fogok koncentrálni. Mindenre, amihez éppen kedvem van. Szeretem a zenét – ez a válaszom a kérdésedre. Csak zenélek, és megragadok minden lehetőséget, ami jön.
TS: Amit mondani próbál, az az, hogy szólóban fogja nyomni.
JC: Nem, vannak zenekaraim is.
TS: Igen, van vagy négy másik.

PP: Kár, hogy a Bad Astronaut nem aktív.
JC: Képzeld, turnézni fogunk! Európába egyelőre nem jövünk, Kaliforniában csinálunk egy turnét. Dobos nélkül fogunk játszani, mivel a dobos ugyebár meghalt. Szóval ez egy akusztikus verziója lesz a zenekarnak. De ha tényleg sikeres lesz Kaliforniában, talán rá tudom venni a srácokat, hogy jöjjünk el Európába is.

PP: Hú, az jó lenne! Jó koncertet, és köszi az interjút!