Ellentmondásban vagy erősen önmagaddal: egyszer azt mondod, hogy "nem hiszem hogy a kapitalizmus jo dolog", másszor pedig azt: "mert nem en akarok egy uj tarsadalmat, hanem te."
Ha nem hiszed hogy jó a kapitalizmust, de nem akarsz más társadalmat, igazából szerinted jó a kapitalizmus.
Térjünk ki a termelési mód kérdésére, mert úgy gondolom, hogy a történelem szemléletben megyünk el a legjobban egymás mellett.
Az emberek előlények. Az élőlények addig maradnak azok amik, amíg az anyagcseréjük a természettel állandó. Ebbe nem csak a közvetlen táplálkozás számít bele, de a teljes valójuk, játékuk, vakarózásuk, csípésük, szaporodásuk, porzásuk, stb... Az egyes élőlényeket, legyen az gomba, növény, vagy állat létfenntartásuk módja határozza meg. Az ember teljes anyagcseréjét társadalmi keretek között végzi. Akár a gyüjtögetést az őskorban, akár a mai teljes ipari, mezőgazdasági, infrastruktúrális termelést nézzük. Amikor a termelési feltételek megváltoznak, természetesen máshogy kell megszervezni magát a társadalmat, hogy alkalmas legyen a létfenntartásra. Minden társadalom örökli az előző nemzedékek által ráhagyott eszközöket, módszereket, szerveződést, amelyet az éppen aktuális körülményeknek megfelelően átalakít. Ez nem csak a munka közvetlen megszervezésére vonatkozik, de a teljes társadalomra is, amely gyakorlatilag egyre nagyobb szerveződés mellett alakul olyanná, amelyik képes a benne létező egyének fenntartására. Az első munkamegosztás megjelenése, ahol már átlépi a természetadta különbségekből fakadó elkülönbözést, az a rabszolga tartó társadalom. Itt a legfőbb munkaeszköz maga az ember, aki ebben a minőségében már nem ember többé, csak beszélő szerszám. Persze ezek a "szerszámok" jóval nagyobb tömegben kellett, hogy jelen legyenek. A társadalom szerveződése az eszközök folyamatos pótlásán dolgozik, tehát folyamatos rabszolgautánpótláson. A tudati forma is ennek megfelelően alakult, akárcsak a politikai rendszer. A rabszolga, mint beszélő szerszám, szóba se jöhetett, mint ember, az ember viszont szabad polgárként létezett, de nem volt meghatározó társadalmilag az, hogy ezek a szabad emberek nagyon termeltek is volna. A folyamatos rabszolga utánpótlás pedig hatalmas birodalmakat épített, amelyek éppen saját túlnövekedésük következtében összeomlanak. A feudális társadalom a "felszabadított" termelőkön nyugszik, ahol a jobbágy egy teljes, eredetileg katonai hierarchiának a kiszolgálója, maga a termelő erő. Ez a kialakult eszközeivel, és termelési módszereivel, a termelőerő utánpótlást maga a termelő végző rendszerével, kevesebb költséggel járó adminisztrációjával jóval hatékonyabb, mint az ókor birodalmai. Ennek megfelelően alakultak ki a tudatformák is: látjuk, hogy az istenadta hatalom, amellyel mint sors rendelkezik a hadúr, átalakul természetes hatalommá. A fegyver birtokosa tehát minden kultúra, többlet termék, és ez által gazdagság birtokosa. Ezek a folyamatok persze még jelentős különbségeket hordtak magukban, mivel nem volt extenzív a termelés, hanem bizonyos határok közé volt szorítva a fennhatóság megőrzése miatt. A föld tehát Istené, aki nagy kegyeletében szétosztja hatalmát a feudális hűbéri láncban. A kultúra is megváltozik: a rabszolgalázadások eszmei megfelelőjének fellépő kereszténység, amely a patriarchák uralmát kérdőjelezi meg, most átalakul a hűbériség dicséretévé. A magyar kultúra beolvad pl. a feudális rendben, mivel a nomád népek tudata teljesen más, mint a röghöz kötött jobbágyoké. Mindemellett persze Kínában pl. az ázsiai termelési mód uralkodik, ahol a hűbéri láncolat helyett egy központosított burokrácia létezik. A család, a kultúra, mindig olyan módon alakult, hogy részese tudjon lenni az éppen aktuális társadalomnak. A polgári társadalom megjelenésével, a kapitalizmus rohamoson növekedő piac, és áru igényével megszüntette a feudális viszonyokat, és az ázsiai viszonyokat, és ezzel együtt felszámolja folyamatosan a markáns politikai, és kultúrális különbségeket. Ehhez persze az kell, hogy azonos termelési körülmények legyenek adottak a világ minden részén. Ezek pedig minden nappal közelebb kerülnek egymáshoz. A többi már mese. Multikulti, ökumenizmus, vallási türelem, ezek csak azt mutatják, hogy a tudati tükre az egyes területek termelési differenciáinak egyre jobban átfedésbe kerülnek. Az áru az, amely mára már mindenhol ugyan az az áru.
Ki mondta, hogy én homogén világot akarok? De most komolyan? Én akarom? A kapitalizmus teszi ezt minden nap. Felszámolva a sokszínű emberi viszonyokat, mindent visszavezet a tőkeviszonyra. Én ezt támadom, a kommunizmus ezt támadja. Minden védvárával együtt: az állammal, a tulajdonnal, a gyáraival, piacával, ideológiáival, vallásaival egyetemben.
Már sokszor elmondtam: Nem utópia gyárosnak készülök, a tudatos mozgalomnak kell kialakítania magában azt a működési módot, ahogyan a későbbi közösségi társadalom ki fog nézni. Ez egy harc, egy folyamat, nem pedig egy menyország megálmodása. | |
|
|
