Nekem leginkább az a problémám, hogy te elfogadhatónak találod azt, hogy az emberek menekülnek a problémáik elől (tehát örülnek, ha valami illúziót táplálnak bennük). Pl. a keresztény vallás alapjaiban benne rejlik, hogy a fennálló szenvedést tegye elviselhetővé, és ezt a szenvedést pedig gyakorlatilag céllá. De hasonló módon viselkedik az összes olyan politikai séma is, amely "szociális szempontok" alapján akarja berendezni a demokráciát, és még lehetne folytatni a sort. A nacionalizmus például a gonosz külföldi tőkések ellenében lép fel, mondván, a nemzeti az mindig kedves, és aranyos, nem zsákmányol ki, stb. (bár tudnám, ahogy akkor miből is él... :) ). Összességében ez egy struccpolitika.
A helyzet az, hogy a totalitarista rendszerek módszertanai között van a különbség, a cél viszont ugyanaz. Ami a sztálinista diktatúrákban a fegyveres, nyílt erőszak jelentett, azt most a piac közvetett diktatúrája jelent. Nehogy azt hidd, hogy olyan egyszerű pl. A Tőkét megszerezni. De még ha meg is lehet, olyan módon van alakítva az emberek tudata, hogy egyszerűen le se szarják azt, hogy hogyan is van nyomorba döntve, ti. olyan álomképek vannak előttük, hogy ő is tisztes sorban élő vállalkozó. Aztán ha egy élet nyomorúságos munkája se volt ehhez elég, akkor már késő. Másfelől, ha már itt tartunk, azért még most is sok könyv tiltólistán van.
Ha azt vesszük alapul, hogy szólásszabadság van, akkor csak azt mondtuk, hogy a falnak beszélhetek. Mert vannak színesebb, látványosabb, zajosabb, érdekesebb álmok, mint a valóság, aztán meg versenyezz velük. Nem csak kalasnyikovval lehet ám a hatalmat gyakorolni, de ha mégis probléma adódik, akkor azért léteznek ugyanazok a módszerek is, amelyeket a kádár-korszakból örököltünk. (a miheztartás kedvéért fontosnak tartom, hogy ezek a módszerek kikristályosodása a Bethlen-korszakban történt, de az egész modern állam kialakulása óta létezik). Titkos szolgálatok, vád nélkül való letartóztatások ma is vannak, mint ahogy az állam elleni bűntény is. Helyzet pedig mindig eldönti, hogy is lehet ezeket alkalmazni.
Szerintem a társadalmi vonatkozásokban nyugodtan lehet száműzni a _tökéletes_ jelzőt. Csak a valóságos létezik, minden más csak annak valamilyen absztrakciója.
Jah: Amiket te általános emberi vonásoknak tartasz, az már csak akkor lehetne az, ha magát az embert állandónak tartanánk. Márpedig ha így teszel, akkor a konkrét helyzeteket ereszted ki a markodból. Én nem apellálok semmilyen nagy empatikus képességre, nem érzek felelőséget másokért, de azt viszont tudom, hogy a problémáim nem csak az enyémek, tudom, hogy ezeknek a megoldása csakis akkor lehetséges, ha felismeri a munkásosztály, hogy nem maradhat tovább munkás. Amíg ezt nem teszi meg, addig én semmit nem érek. Tehát az egyetlen, és legfontosabb dolog a munkásság tudatosodásának elérése. Ez a kommunista mozgalom. Nincsenek illúzióim viszont: tudom, hogy a jelenlegi állapotok nagyon is lehangolóak, az 1968-as forradalmi hullám óta úgy tűnik: a demokrácia, a tőke olyan győzelmet aratott, amely megkérdőjelezi az egész rendszer elleni forradalom esélyeit. Ennek a visszaesésnek meg voltak/vannak a hatásai: vörös terror a '70es években, szétesett anarchista-kommunista szervezetek, stb...
Azt, hogy a kapitalizmus uniformizálja az embert, azt hiszem elég példa van előttünk. Céljaink, és vágyaink sokszínűsége mélyébe a pénzt, a tőkeviszonyt teszi, a gyerekekről való gondoskodástól fogva a szórakozáson át a betegségeinkhez való viszonyban egyaránt - ez alatt pl. azt értem, hogy inkább beveszünk már egy lázcsillapítót, hogy gyorsan elmúljon, és minnél előbb mehessünk dolgozni, mert kirúgnak, vagy még lázasan is megyünk dolgozni. Pénz-munka-tulajdon: ezekben gondolkodni lassan körülöttem mindenki. Mi ez, ha nem uniformizálódás. Előre gyártott álmokat veszünk készen, tömegcikkekben teljesítjük ki az egyéniségünket. Lehetne itt még vizsgálódni, de ezt már sokan megtették, megteszik rajtam kívül is. Guy Debord: A spektákulum társadalmában kicsit nehézkesen fogalmazva, de a mai interpretációját adja az elidegenedésnek, nagyon is találóan. Az érték diktatúrája az, ami képes a szabad egyénekből felépülő demokráciában társadalmi termelést folytatni. Ehhez pedig azonossá kell tenni az emberek céljait, értékrendjét. Nem megy másként... Ezt nevezem én uniformizálásnak.
Lassan teljesen parttalanná vált a vitánk. Azért szeretném most valamilyen szinten pontot tenni a végére, mert mindig késztetést érzek arra, hogy válaszoljak, pedig sok értelme ennek a vitának nincsen. Sokáig lehetne ragozni a dolgot, és nem jutunk egymással dűlőre. Az általad képviselt álláspontot ezen a módon lehetetlen megdönteni, nem azért, mert az enyém az nem olyan módon alátámasztott, hanem azért, mert nincs egyetlen egy közös kiindulási alapunk, amire vissza lehetne vezetni a cáfolatot egymással szemben. Ezért szeretném, ha befejeznénk, nem ctg építő jellegű kritikája miatt ;) |
