Punk Portál - 2019. augusztus 26.





 

2007. VI. 22-23. Komárom, Csillag-erőd - Punk Rock Riot fesztivál


Írta: kal0z
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2007. jún. 25. hétfõ - 01:47

2007. június 22., péntek

Már nagyon vártam a Punk Rock Riot fesztivált, úgy éreztem, feltétlenül szükségem van két nap tömény punk muzsikára, trógerkodásra, részegségre, sátorozásra, és mivel eme nemes célokat sikerült elérni, így megkapjátok a szokásos éves „büfészagú” fesztiválbeszámolót! :-)
Az utolsó pillanatokban több szervezésbeli probléma is beárnyékolta az örömömet, többek között, hogy mi lesz, ha lekéssük a Partivonatot, de végül Ócsival futva, de elértük, és összeszedtük a PRR Partivonat Crew-t, azaz Brassknuckle-ékat, Csigáékat és Karfiolékat, meg egy rakat színes hajú punkleányt, akik azonban hozzánk képest konszolidáltan viselkedtek a MÁV eme csodás szerelvényén, mert mi nagyjából a Keletitől Komáromig boroskólás palackokkal a kezünkben ordítottunk Büdösök-szövegeket.

Így talán nem meglepő, hogy amikor mi kezdtünk (Kernel Panic), az első hangot megpengetve felugrottam és a nagyszínpad közepén seggre is estem a lendülettől. Hogy milyen volt a koncertünk, arról nem az én feladatom mesélni, úgyhogy ugorjunk.

Sokáig baszakodtunk a sátorállítással, úgyhogy a következő zenekar, akiket láttunk, a Katéter volt. Furkónak nagyon nem tetszett, feltűnően szenvedett, én azonban figyeltem nagyon, mert idejét sem tudom, legutóbb mikor láttam kedvenc tatabányai bányászpunk együttesemet, és már meg akartam hallgatni az olyan ős-slágereket, mint a Nácigeci, a Bürokrácia, a Nem vagyok eladó, vagy a Rugalmas munkaerő. Bogyóékban tehát nem kellett csalódnom, mert ezeket mind játszották, csak olyan technikai problémák voltak, hogy egy-egy pillanatra teljesen elment az áram, amit már a saját koncertünkön is észrevettem, így néha szakadozott az egész. A Katéternek amúgy hamarosan megjelenik az új nagylemeze Ember embernek farkasa címmel.

Csak gyorsan néztem bele a Don't Say A Wordbe, ahol elsősorban az új felállás érdekelt, az új énekes és az új gitáros, akiket máshonnan már ismerek. Összehasonlítási alapom igazából nincs, mert ha láttam is a régi tagsággal, akkor se nagyon emlékszem rá, szóval maradtam úgy két szám erejéig, az viszonylag bejött. Utána mentünk sokan a T-betűs áruházba alkoholt szerezni, mert rettenetes sört csapoltak magán a feszten.

Az alkoholizálásból a Picsa koncertjére értünk vissza, ami azért nem volt túl jó, mert meg akartam volna nézni a Something Against You-t, a Qsst meg pláne, mert Barangó ismét összerántotta, és Via elmondása alapján óriási pogózás folyt, az összes klasszikust eljátszották (a Kézigránátot ska-san, Kalambósra véve a figurát), és lehengerlő volt, na, ezt sajnálom, hogy kihagytam.
Szóval, Picsa. Csak fesztiválokon hallottam őket idáig, és sose szerettem meg őket, ez most se változott. Az utóbbi időben ha a Picsa egyik koncertje valamennyire is érdekel, akkor az a basszeros, Magdy miatt van, akit ismerek régebbről, és koncert előtt/után el lehet kapni, hogy ossza nekem kicsit az észt, mert úgy öt évvel ezelőtt egy négy órás vonatút során felejthetetlen anekdotákkal szórakoztatott minket, úgyhogy kellett vele valamit innom, a koncertet meg messzebbről szemléltem „iksz” Karfiol „iksszel”, akinek nagyon bejött a műsor, de én a kollega minden igyekezete ellenére sem változtam Picsa-fanná.

Gyorsan ittunk valami rövidet Magdyval meg Schlekivel, és visszanézve rá kell jönnöm, hogy mindhárman egyre készebbek voltunk. Én így igyekeztem készülni az egész fesztivál legnagyobb dobására, a norvég Haggisre, akiknek a fellépése körül elég nagy vita alakult ki. Odagyűltünk a színpadhoz, és kezdődött is a koncert: a Haggis nagydarab kopasz énekese egy kapucnis pulcsiban állt ki, azt levette, és alatta megláttuk a félig szétvágott Barackca pólót, amit egy pillanattal később Kopasz Cimbi letépett magáról teljesen, kicsit húzgálta a lábai között, majd belefújta az orrát és bedobta a közönségbe. A The vikings are cumming című számmal kezdtek, és a myspace-oldalukon is megtalálható számmal, a The vikings are cumming again cíművel fejezték be a műsort. Kopasz Cimbi általában a feje fölé köpött és szájjal elkapta a köpetet, meg Jägermeistert locsolt az első sorra, ivott egy korty sört és a közönségre köpte, szóval minden sörben és izzadtságban úszott, amikor meg az énekesnek nem tetszett, hogy egy gyerek a színpad szélén ül, vagy fent teszi az agyát, akkor fogta, és lelökte, egy srácot le is fejelt. Egy idő után úgy belelkesültünk, hogy előrementünk egészen a színpad elé táncolni, ahol aztán Via megérintette a Haggis énekesének a hatalmas pocakját (ide picsogós, magas hangú, irritáló rajongást tessék elképzelni :-)). Rájöttünk, hogy a Haggis kibaszott jó zene. Volt egy 21 beers című számuk, abban olyan gitárdallam volt, hogy az arcom leesett (arról nem is beszélve, hogy a felvételen a dal egy böfögéssel zárul ;-)), meg a myspace-es nóta is bejött, és a Mixike által „So Gay”-nek elnevezett szám is, aminek a pontos címe pedig Los Fastidios are gay, és itt hajlamos vagyok arra gondolni, hogy a fent említett vita kiváltója lehet LF-ék sértettsége, de ezt csak csöndben merem feltételezni. Egyébként a koncerten bemondta a nagy kopasz, hogy utálják a nácikat, emellett a koncert alatt egyénként fikázta a közönség egyes kipécézett tagjait, kifejtette, hogy téged utállak, meg szintén a közönségtől szerzett három szemüveget, amiket a két gitárossal együtt felvett, és így elnyomtak egy számot, de hogy mi lett a szemüvegekkel később, azt nem láttam, remélem, azért nem törte őket össze. Nem mintha nem nézném ki belőle. :-)
A Haggis koncertje alatt egyébként Huszár Jani, a Barackca frontembere is a színpadon, vagy – amikor egy srác bedühödött rá és a bokájánál fogva lerántotta, hogy megverje – a színpad előtt táncolt. Szóval, elől legalábbis össznépi bulizás ment.
A koncert végén még elkezdtünk ráadást követelni, mire Kopasz Cimbi kijött a színpad elejéhez, csúnyán nézett a tömegre és a mutatóujját keresztbe végighúzta a nyakán, ettől mintha nekünk is elvágták volna a torkunkat, és oszoltunk.

Haggis után köszöntem az akkor befutott Not This Time-tagságnak, majd Schlekivel döntöttük magunkba az alkoholt, így Konflikt alatt már nem tudom, hol voltam, de az rémlik, hogy mintha messziről hallgattam volna egy pár számot, viszont a CAFB-ről teljesen lemaradtam, pedig azt is megnéztem volna. A következő időkben kezdtek homályosak lenni a részletek, leginkább a kocsmarész előtt lógtam vagy ücsörögtem.

Benéztem viszont Rollin Wallowinra, akiket nem tudom, láttam-e már, de most igencsak bejött, maradtam vagy 5-6 szám erejéig, nagyon tolták a metált bent a kis HC-színpadon, a közönségnek is bejött. Viszont a valahány szám után otthagytam, mert hirtelen arra a felismerésre jutottam, hogy bár igen fasza a zenéjük, de a számok valahogy egy bizonyos séma szerint épülnek fel, mindegyikben van az a metálos egy hangos belassulós rész. Igen, azt hiszem, őket egyszer megtekintem józanul, jobban odafigyelve.

Rövid lófrálás (meg Axel kerítésszaggató házipáleszéből egy újabb végzetes slukk és az azt követő regenerálódás) után visszatértem a hárdkór színpadhoz, hogy megfigyeljem salgótarjáni barátaim, a pálócz hárdkórban utazó Not This Time zajkeltési tevékenységét.
Szóval a salgótarjáni srácokat kivételesen nem én fényképeztem, így figyelhettem a koncertjükre. Az énekes, Antal mikrofonja túl halk volt Rádi Deraven Gabi vokálmikrofonjához képest, amibe néha én is beleénekeltem, elég jól ismerem a srácok számait, mást se csinálok, csak a koncertjeikre járkálok. :-)

Miután NTT-ék összepakoltak, elindultunk velük együtt a városba – a dobossal és az egyik gitárossal elköszöntünk a többiektől, akik mentek a vonathoz, és a T-betűs áruház felé vettük az irányt (mindez úgy hajnali 2 körül), mert feltétlen szükségét éreztük némi boroskólának. Az áruház környékén ücsörögtünk behasítva, és ekkor vettem észre, hogy világosodik, és menjünk vissza, mert aludni akarok.
A félig összedőlt sátramba belekotorva megtaláltam Schlekit, akit korábban én támogattam be oda, hogy ne az asztalon aludjon, Viát is odafektettem, én meg a hálózsákomban fekve a sátor mellett próbáltam aludni, azonban salgótarjáni barátaim mágnesként vonzották az idiótákat („hasonló a hasonlónak örül”), úgyhogy a pirkadat hűvösében hamarosan mintegy tíz ember ült körülöttem, iszogatva, beszélgetve, és rajtam röhögve, ahogy kétségbeesetten próbálom lehunyni szemeimet.

2007. június 23., szombat

Reggel hat óra felé úgy döntöttem, másfelé költözöm a hálózsákommal, a biztonságiak nem engedték, hogy befeküdjek a nagyszínpad mögé/alá, viszont meghívatták magukat is meg engem is egy sörre, így beszélgettem az egyik nagydarab és eszméletlenül jófej szekás arccal reggel hatkor hálózsákkal a hátamon és egy hideg sörrel a kezemben, miközben lassan ébredezett az erőd. Végül visszatértem a sátramhoz, ahol szerencsére véget ért a parti, és Schleki felébredt, valamerre elvonult, én pedig befeküdtem a sátor romjai alá és aludtam pár órát.

A szombati nap délelőttjére beterveztünk egy kirándulást a hídon túlra, hogy az aznapi véralkohol-szintünket némi szlovák sörrel és Fernettel (szlovák rövid, olyan, mint a Hubi citrommal) alapozzuk meg, de lett dél is, mire átértünk, így lemondtam arról, hogy esetleg megnézem a hatvani oi-srácokat, a Kultúrkört, akiknek megígértem, hogy ott leszek a koncertjükön. Újabb zenekar az „őket nézzed meg rendesebb körülmények között”-listán.
Amikor visszaértünk, találkoztam Schlekivel, aki elmesélte, hogy a városban a körforgalom közepén feküdt, aludt, és egy fiatal rendőrnő találta meg és magázva kérdezte, hogy „elnézést, megengedi, hogy felébresszem?”. Jóó! :-)

Kezdett a Buttholes, akiket Titan barátnője, Zsófi szeretett volna nagyon látni. Sokszor hallottam már őket koncerten, de itthon egyszer sem hallgattam semennyit a zenéjükből, mert a koncertek alapján valahogy nem éreztem késztetést rá. A mai napig nem értem, hogy miért is nem szeretem a Buttholest, ezen a koncerten is minden rendben volt a néhány áramkimaradást kivéve, van fúvós, van zúzós meg dallamos rész, én tényleg nem tudom, mindenesetre ismét beigazolódott, hogy a Buttholes engem valahogy nem köt le, és emiatt inkább elmentem a Kickin' it Down legénységével a T-betűs áruházba a napi betevő ételt és alkoholt vételezni, addigra már Stajnberg is csatlakozott hozzánk.
Miután eleget röhögtünk azon, ahogy a Kickin it tagság becézgeti egymást, visszatértünk a fesztiválra, ahol kiderült, hogy az előzetes pletykákkal ellentétben mégsem lesz Böiler (először azt hittük, nem lesz, végül valaki azt mondta, mégis, végül mégse). Zugló urainak a távolléte igen fájdalmasan érintett engem is és Stajnberg barátomat is, mivel mindketten kedveljük a sörcsapok eme rémeit, úgyhogy bánatunkat inkább mi is sörbe fojtottuk, és én izgatottan vártam egy régi legenda fellépését...

… ami nem más, mint az Üveges Csirkeszemek. Úgy látszik, nem ismerek és nem szeretek elég klasszikusnak számító punkzenét, hogy fel legyek készülve arra a csalódásra, ami egy-egy ilyen öreg legenda fellépésekor ér. A zenekart egészen másmilyennek képzeltem, a koncert maga lapos volt és unalmas a frontember minden erőlködése ellenére, ráadásul én végig igyekeztem állni a koncertet, hogy hátha a következő szám valamelyik lesz a kettőből, amit ismerek, és ami nagyon tetszik (Miskolc, Csirkefej), de egyik se volt, csak valami „bébi, bébi”, amit kétszer is eljátszottak. Később az este során Schleki bemutatott az énekesnek, aki szemmel láthatólag átnézett rajtam, és amikor rákérdeztem, hogy ez a két szám miért maradt ki (holott ezek szerepelnek a Pankráció válogatáson is), annyit mondott, hogy elfelejtettük játszani. Én vettem a lapot és odébbálltam, hogy hátha majd...

… majd a Macskanadrág felvidít. Hisz mégiscsak ők a hazai skatepunk alfája és omegája, és hányan nőttünk fel a zenéjükön. De – és már érzem, ahogy Garfield tervezgeti, hogy megver :-) – a Cicanaci is lapos volt (egy gitár, semmi fúvós), ráadásul röhejessé tette a színpadképet a két oda-vissza rohangászó MNG-pólós road, az egyik a zenekar tagjait szórta konfettivel (!!), a másik meg fényképezte a koncertet. Főként a konfettin röhögtem nagyon.
Mindezek ellenére együtt vagyunk megint, mint egy nagy család énekeltük a régi szövegeket Stajnberggel és olyan underground legendákkal, mint „iksz” Karfiol „iksz”, és Another Way-Bandi, aki – nem törődvén kemény grind-hardcos imidzsével – mosolyogva mondta, hogy amikor ez a szám megjelent, akkor ő még javában ilyeneket hallgatott. Szóval az összes külsőségek ellenére volt a Macskanadrágnak valami különös nosztalgikus varázsa, nekem is eszembe jutott a másolt Modern szerenád kazettám, és, hogy kitől kaptam, és mikor.

Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy átnézzek a hardcore színpadon a Kickin' it Downékhoz, akik épp akkor kezdtek. Kicsit idegesek voltak a fiúk, ugyanis a hangosítós gyerek óra hétkor azt mondta nekik, hogy akkor óra húszig játszhatnak, mire közölték vele, hogy addigra pont felpakolnak és beállnak, szóval csúszás nem kevés volt, a nagyszínpad meg a hardcore színpad programja kicsit elcsúszott egymáshoz képest, sose tudtuk, hogy épp hol mi megy. A Kickin' it is nagy változáson esett keresztül: először lett egy új dobosuk a Not This Time-os szakállas személyében, majd Kisgé helyett két új énekes, ahonnan az egyiket, „fütyőkét” ismertem régebbről. Pár hete voltam a próbájukon is, és igencsak meggyőző volt, amit hallottam. Mindezek ellenére látszott, hogy a zenekar az új felállásban most debütált, nem szoktak még össze teljesen, a két énekes úgy tűnt, hogy nem mindig tudja, ki is énekli azt a sort. Sajnos azonban a KID-ből csak egy-két számot néztem meg, mondván, hogy július 1-jén a Kultiban úgyis láthatom őket. ;-)

Ezután vissza a nagyszínpadhoz, mert kezdett a Prosectura! Az első, amit észrevettem, hogy Imre Norbi meghízott (vagy csak én láttam nagyon rég a zenekart), és néha öregnek tűnt, akkor is, ha a lendület töretlen. A második, hogy a számok között alig volt beszéd, csak ledarálták a dalokat gyors egymásutánban, régieket és újakat vegyesen, slágereket. Az új lemezhez még nem volt szerencsém, így eléggé meglepett a koncert végén előadott szerelmes ballada, a Vivien az iwiwen, ami az én gyomromnak kicsit túlzottan hosszú és szerelmes és ballada volt.

A nagyszínpad következő fellépőjeként a fesztivál házigazdái, a Parasite kezdett szerelni, itt kicsit rohangásztam gitárkábelért, aztán Stajnberggel vártuk, hogy kezdődjön a koncert, eközben viszont hátrafelé, a HC színpad felé is füleltünk, hogy nem kezd-e az Another Way. A Parasite-ot kevésszer láttam, pedig korábban egy próbateremben laktunk velük, és az egyik gitárosuk, Titan egyúttal a mi gitárosunk is. Őt furcsa is volt a színpadon látni úgy, hogy én nem vagyok ott fent. :-) Mindenesetre rövid ideig gyönyörködhettünk a dobos, Kozsó duplázós beindulásaiban, mert gyorsan hátrahúztunk, nem akartam a békési fiúk egy hangjáról se lemaradni.

A kezembe nyomták az énekes-basszeros Gida fényképezőgépét, hogy dokumentáljam a az Another Way-hangversenyt, amit meg is tettem. Szokás szerint húsz szám, húsz perc alatt, és ismét jött a népszerű sztárok fikázása: Gida az egyik szám előtt hirtelen egy Tokio Hotel-plakátot prezentált, bemutatta, majd a színpad elé helyezte. Mozgás nem nagyon volt, így épségben maradt, de láttam rajta pár köpést. Én már nagyon vártam az Another Way-t, és most sem csalódtam bennük, a zaj csak hömpölygött a színpad felől, és még nekem sem sikerült minden esetben megkülönböztetni a számokat. Szeretem bennük, hogy bár iszonyú durva zenét játszanak, nem veszik magukat halálosan komolyan, semmi felesleges keménykedés, és a zenei poénok is beleférnek.

Mire végeztek a békési srácok, a Parazitának is vége lett, több zenekar nem igazán érdekelt, körülöttem mindenki vagy aludni ment, vagy csak szimplán eltűnt, úgyhogy ücsörögtem, a Kretens koncertje alatt beszélgettem, aztán elmentem aludni, másnap déltájban pedig már itthon voltam.

Összességében szerintem egy rendkívül hangulatos punkfesztivált sikerült összehozniuk a szervezőknek, csak olyan szervezésbeli és infrastrukturális problémák adódtak, hogy néha nem tudtuk, hol melyik zenekar játszik, ki cserélt kivel, mi marad el, és a második napon kellemetlen volt a vécék hiánya is, mert a kihelyezett öt toitoi megtelt az első nap estéjére. Ha a hangosítási problémákat, meg a az ilyen és ehhez hasonló szervezési gondokat ki tudják küszöbölni, akkor egyre nagyobb lesz az érdeklődés a feszt irányt, egyre nagyobb nevek jelenhetnek meg. Mindenesetre találkozunk a Punk Rock Riot 2008-on! :-)