Punk Portál - 2019. május 26.





 

Bankrupt - Shorter Than Danny DeVito (PiaRRecords, 2006)


Írta: Mozart
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2006. dec. 14. csütörtök - 22:11

Igényes. Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a lemezt, akkor biztosan ezt a szót választanám. Régóta nem volt a kezemben olyan magyar punk-rock CD, aminek ilyen jól meg van rajzolva a borítója, és ilyen egységes, hangulatos és könnyen áttekinthető a dizájnja. Aki ismeri a zenekar tagjait legalább látásból, az biztos meg fog lepődni, hogy milyen élethű a karikatúrájuk a CD borítóján (Danny DeVitóéról nem is beszélve). De az is tetszik, hogy a szövegek normál betűmérettel, elgépelések nélkül, ultrarövid megjegyzésekkel kiegészítve szerepelnek a füzetecskében, ez utóbbiak segítenek világossá tenni a számok eredetét vagy témáját (amúgy erre szerencsére nincs is nagyon szükség, mert eléggé levehető, hogy melyik dal milyen témát dolgoz fel).

Aminek azonban kifejezetten örültem az első hallgatásnál, az az, hogy az igényesség nemcsak a külsőségeket, hanem a hangzást is jellemzi. A magyar zenekarok örök betegsége, hogy valahogy sehogy se tudnak a közelébe érni a nyugati zenekarok hangzásvilágának. Persze vannak kivételek, de az egygitáros formációk általában nagyon szenvednek azzal, hogy hogyan szóljon a lemezen teltebben a gitár, vagy hogyan legyen egyszerre kompakt és ütős a dobhangzás. Én nem tudom, a Bankruptnak hogy jött össze, de sikerült nekik egy olyan hangzást létrehozni, amit nem kell szégyellniük senki előtt. Ha ezt a CD-t megmutatjuk egy külföldinek, nem biztos, hogy rájön, hogy nem magyar bandáról van szó (és hogy tovább folytassam a dicséreteket, ez annak is köszönhető, hogy az angol kiejtés közel tökéletes, és a magyar bandák többségével ellentétben az énekes Rocco kiejtése furcsamód sokkal inkább british-english, mint amerikai. Egyértelműen illik a stílushoz.)

De ha már ennyi papoltam a külcsínyről, a hangzásról, a kiejtésről, azért ne feledkezzünk meg a zenéről sem: a Bankrupt stílusa egyre egységesebb, letisztultabb. Minden szám középtempós, másfél-két és fél perc között van, semmi túlbonyolítás. Leginkább a Ramones, a Buzzcocks és a mai zenekarok közül a Briefs jut az eszembe hallgatás közben. Ennek a zenének ugyanaz ez erénye, mint a hibája: az egyszerűség. Sehol egy bonyolult szóló vagy hatásvadász zenei megoldás, csak egyértelmű és célratörő riffek, ütemek és énekdallamok. Így hát ha valaki azt várja a lemeztől, amit általában a punk-rock zenekaroktól, magyarul rövid, sallangmentes számokat, amelyekkel könnyű azonosulni, az nem fog csalódni. Aki zenei élményre vágyik, érdekes megoldásokra, vagy újításra, a máshol keressen. Ami pedig a szövegeket illeti: a Bankrupt nem veszített a humorából, és szerencsére a témaválasztások is nagyjából jól sikerültek. Bár van egy-két gyengébb szám, ami igazából nem szól semmiről, de a jobbak (Record Store Renagede, Farewell to the Cretins, Koheed and Kembra) azért kárpótolják ezt.

Adott tehát egy Bankrupt zenekar, amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de nem lehet tőle eltagadni, hogy nem hoz szégyent hazánkra külföldön (ahol elég sokat játszik). Van nekünk Bridge to Solace-ünk, meg van nekünk Idorunk, és ez jó. De sokan elfelejtik, hogy van egy Bankruptunk is, és a külföldi ismerőseimnek ezt is habozás nélkül megmutatom, ha igényes magyar punk-rockot szeretnének hallani.