Punk Portál - 2019. május 23.





 

2006. XI. 7. Süss fel nap - Ruiner (USA), Shell Beach, Azokon A Napokon


Írta: Buster Blues
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2006. nov. 10. péntek - 23:00

Mit csinál az ember, mikor nem sok dolog jut eszébe, mikor koncertről kéne írni? Elkezd hőbörögni. Az mindig bejön. Például, a ruhatáron. A Kultiplex ruhatára fényévekkel veri a Süss Fel Napét, ha árban nem is (jön a tél, a belépő majdnem felét kiteszi a táska-kabát), de hozzáállásban mindenképpen: ha szerencsénkre van bent valaki, akkor a negyedórás telefonbeszélgetés közepén odaveti nekünk, hogy nincs apró, nem tud visszaadni. Mindegy, akkor nézzük meg azt a három zenekart, amire a tervezett négy apadt.

Nem is próbálom tagadni, igencsak meglepett az Azokon A Napokon nevezetű zenekar. Soha nem hallottam róluk, de már a beállásnál gyanús volt, hogy itt valami nem stimmel. Nyitott vagyok én minden újra, de hogy ez a viszonylag átlagos, fuvolás, kongás funky zenekar hogy került a fellépők közé, nekem rejtély (biztos ők hozták a dobot, hehe). Egy-két számot tisztességből végigálltam, majd sör után néztünk. Játszották Britney-től a Toxic-ot, az tetszett, többet nem nagyon tudok mondani a dologról.

Másodiknak lépett a színpadra a Ruiner, akik miatt igazából elmentem a bulira. Fiatal zenekar fiatal tagokkal, sok energiával és egy olyan albummal, ami egyből levett a lábamról. Zeneileg nincs mit magyarázni rajtuk, az ajánlóban említett bandák között helyezkednek el valahol, szóval hibátlan amit csinálnak. Bár teljesen jó volt a hangzás, a két gitár valahogy nem különült el eléggé, a lemez hangulata nem jött vissza teljesen, cserébe viszont nagyon sokat mozogtak a srácok, eldobálták a gitárt ahogy kell, aztán húsz perc elteltével vége is lett az egésznek – tökéletes. A közönség nem volt túl aktív, ebből a szempontból legközelebb mindenképpen többet érdemelnének.

Végül jött a Shell Beach, akiket utoljára is a Süsiben láttam, akkor viszonylag rövid programjuk volt és nem is tetszett igazán a dolog. Most sokkal jobban tudtam élvezni, persze nemcsak azért, mert jóval több számot játszottak (így is hosszúnak tűnt a Ruiner után), inkább azért mert valahogy nem a hardcore „irányából” közelítettem feléjük, ha lehet ilyet mondani, hanem inkább a pop felől. Így, hogy más elvárásokkal hallgattam, nagy százalékban tetszett a dolog: a dallamos énektémák, a hangulatos, horribile dictu: szép torzítatlan gitáros részek. Egyetlen gondom annyi volt, hogy a közönség számok közti állandó buzdítása ellenére is zavaróan halkabb volt Pál gitárja a koncert szinte egészében, meg talán Zoli néha mondhatna pár szót a számok között. Előben tehát meggyőző volt, kíváncsian várom a hamarosan megjelenő albumot.