Punk Portál - 2019. május 23.





 

The Loved Ones interjú


Írta: Mozart
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2006. ápr. 8. szombat - 13:19

Nemrégiben már írtam a Loved Ones bemutatkozó nagylemezéről. Azóta is hallgatom, és egyre jobban tetszik. Azt túlzás lenne állítani, hogy nem tudom kivenni a CD-játszómból, viszont elég sűrűn visszakerül. Ezért elkezdtem érdeklődni a zenekar iránt, és úgy döntöttem, hogy megpróbálok összehozni egy interjút velük, ha már egyszer úgyis egy friss, eléggé ismeretlen bandáról van szó. Várakozásaimnak megfelelően kicsit hamarabb válaszoltak, mint a Propagandhi, alig több mint egy hetet vett igénybe a dolog. A kérdésekre Dave Hause gitáros-énekes frontember válaszolt.

Nem könnyű egy viszonylag új bandának bekerülni a Fat Wreck-hez. Nálatok hogy történt ez? Fat Mike látott titeket és elájult a koncerttől, vagy meghallgatta az első EP-teket, és a rajongótok lett?

D.H.: Amikor megalakult a banda, a legelső demónkat elküldtük a Fat-hez. Fat Mike meghallgatta, és további demókat kért tőlünk, de mi úgy döntöttünk, hogy nem ismételjük magunkat, hanem inkább várunk. Szóval fölvettük az EP-t, és kiadtuk a Jade Tree Records-nál. Amikor elérkezett az idő, hogy egy nagylemezt készítsünk, fölvettünk egy demó változatot a leendő album legtöbb számáról, és elküldtük Mike-nak. Ekkor leszerződtetett minket és kiadta a lemezt.

Mit gondolsz a pop-punk helyzetéről az USÁ-ban és a világon? Szerintem a 90-es évek közepén sokkal népszerűbb zenei stílus volt. Milyen reakciók érkeznek az albumotokra, ami elég popos, és nem igazán illeszkedik bele a mai trendekbe (emo-screamo stb.)?

D.H.: Nem szoktam túl sokat gondolkozni a pop-punk helyzetéről. Én csak zenélek, és próbálom a lehető legtöbbet kihozni magamból. Az albumra nagyon pozitív visszajelzések érkeztek az emberektől, és mi nagyon hálásak vagyunk ezért.

A 100 K című számotok az első EP-n is rajta volt. Miért döntöttetek úgy, hogy ez a szám rajta legyen a nagylemezen is?

D.H.: Úgy éreztük, hogy az EP terjesztése nem volt annyira jó, mint amennyire lehetett volna, ugyanis a Jade Tree éppen disztrót váltott, amikor az EP-nk kijött. Szóval egyszerűen úgy gondoltuk, hogy a 100 K nagyon jó szám, és nem eléggé vált ismertté. Fat Mike is nagyon szereti ezt a számot, és arra buzdított minket, hogy rakjuk rá a lemezre, szóval közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy vegyük fel újra, és ha jól sikerül, kerüljön föl az albumra. Azt hiszem, az albumos verzió sokkal jobb lett még az EP-s változatnál is, így hát meghagytuk.

Az én személyes kedvencem az albumról a Jane c. szám, de sajnos nem igazán értem a szövegét. El tudnád magyarázni, miről is szól? Azt is láttam egyébként a honlapotokon, hogy ezzel a címmel egy szám rajta volt már az első demón is, 2004-ben. Ez tényleg ugyanaz a dal?

D.H.: Igen, ugyanaz a dal, de átdolgoztuk és lerövidítettük az album verzióra. Ez a szám arról az érzésről szól, amikor egy párkapcsolatban ragaszkodsz a másikhoz és azt akarod, hogy tovább működjenek a dolgok, de valójában kezdenek szétesni. Nem vagy biztos abban, hogy benne akarsz-e maradni, de abban viszont biztos vagy, hogy nem akarod, hogy örökké tartson.

Egyre több politikus punklemez jelenik meg az utóbbi években. Még a poposabb bandák is elkezdtek politizálni. A ti lemezetek sokkal személyesebb. Nem kritizálnak titeket, amiért nem szóltok politikai témákról?

D.H.: Egyelőre még nem.

Manapság újabb reneszánszát éli a pop-punk, többek között a Green Day-nek köszönhetően. Az underground bandák azonban sokat kritizálják őket, azt mondván, nem hitelesek. Mi a te véleményed erről? Szükség van-e pop-punkra a médiában és a nagy kiadóknál, vagy jobb lenne, ha az egész stílus underground maradna?

D.H.: Szerintem nagyon is jó dolog, hogy olyan zenekarok, mint a Green Day vagy a My Chemical Romance tonnaszámra adják el a lemezeiket. Én nem tartom életbevágóan fontosnak, hogy bármi is underground maradjon, a művészet számomra nem egy elitista dolog. Szerintem minél több ember ismeri meg azt, amit csinálunk, annál jobb. Sokkal szívesebben látom a képernyőn Billie Joe-t, mint Nelly-t.

Hogyan kötődik a zenekarotok a Kid Dynamite-hoz? Azt hallottam, hogy a pólóikat árultad a turnékon…

D.H.: Igen, ez így van, és Spider (a basszusgitáros – a szerk.) basszusozott benne.

Milyen érzés olyan zenekarokkal turnézni, mint a NOFX, Bad Religion vagy a Bouncing Souls? Nálunk sokan nem törődnek az előzenekarokkal, csak a főzenekarért jönnek le a koncertre. Mi a helyzet az USÁ-ban?

D.H.: Nálunk szintén elég gyakran jellemző ez, de a mi dolgunk az, hogy minden este egy fél óra alatt megváltozassuk ezt, és azt hiszem, az említett bandákkal turnézva elég jó munkát végeztünk, sokak figyelmét sikerült felkeltenünk.

Jöttök-e a közeljövőben Európába?

D.H.: Nincsenek ilyen terveink a közvetlen közeljövőre nézve, de még ez év vége előtt szeretnénk oda eljutni. Mindannyian jártunk már Európában más bandákkal, és nagyon szeretjük.

Utolsó kérdés, amit szeretünk feltenni amerikai bandáknak. Hallottatok-e már Magyarországról? Melyik három dolog jut eszedbe, ha Magyarországról van szó?

D.H.: Hát persze, hogy hallottam már Magyarországról!
Amire gondolok, az
- Budapest
- a Balaton
- a Bizánci birodalom.

Köszönjük az interjút!