Punk Portál - 2019. május 27.





 

2006. 02.01. Arena, Bécs - Silverstein, Simple Pan


Írta: Kata
Feltöltötte: csabeeka
Ekkor: 2006. feb. 12. vasárnap - 11:59

Szóval Silverstein…A Silverstein a kedvenc zenekarom, és már nagyon régóta készülök megnézni őket. Úgy volt, hogy tavaly is fellépnek Bécsben, de az a koncert nem jött össze valami miatt. Tehát ezt nem lehetett kihagyni! A Simple Plan volt a főzenekar az európai turnéjukon, aminek ugyancsak örültem, mert őket is szerettem…a koncertjük elejéig. De ne szaladjunk ennyire előre.

A koncert Bécsben, az Arena-ban volt. A kezdés 8-ra volt kiírva. Mi kb fél 8-ra értünk az Arena-hoz, ahol eszméletlen nagy tömeg fogadott. Kicsit hülyén éreztem magam az első perctől kezdve, először is a nagy tömegtől, de főként a tömeget alkotó egyénektől. Bárhova néztem, 10 és 16 év közötti gyerekeket láttam. Beálltunk a sorba, de a tömeg nem nagyon csökkent. Mintha nem is haladt volna a sor. A bejutás lehetetlennek tűnt. Ja, és persze már mindenkinek volt jegye, az összes elfogyott elővételben. Ott már nem is lehetett jegyet venni. (Egyébként ezt egy kicsit furcsállottam, nem gondoltam volna, hogy a S.P. ennyire népszerű, de hát az MTV-nek nagy hatalma van). Végül kb 3 perccel 8 előtt sikerült bejutnunk. Már bent is rohadt nagy tömeg volt. Gyorsan elmentünk a ruhatárhoz, ahol szintén iszonyú sokan álltak sorban. Nem gáz, úgyis biztos lesz még egy előzenekar - gondoltuk. Nehogy már csak 2 zenekar játsszon…
DE rosszul gondoltuk. Pontban 8:00-kor kezdett a Silverstein. Így a legnagyobb télikabátommal a kezemben nyomultam be a tömegbe. Eléggé ideges lettem, hogy még a kabátomtól se tudtam megszabadulni. Nagyon sokan voltak elől, szóval nem jutottunk túl közel a színpadhoz. Körülöttünk csak 12 év körüli kiscsajok. Szerintem alig ismerte valaki a Silversteint.
(Ja, aki esetleg még nem hallott róluk, egy kanadai bandáról van szó, nemrég jelent meg a második albumuk, stílusukat tekintve pedig, hát, legyen emo/emocore. Dallamos, de ütős zene, énekkel, üvöltésekkel, változatos és összetett.)

Nos, hát maga a koncert - minden körülménytől eltekintve - nagyon jó volt. Mindegyik tag energikus volt, látszott rajtuk, hogy élvezik. Az énekes végig aktívan mozgott. (Mellékes, de Aiden póló volt rajta). A három gitáros is beleéléssel pengette a húrokat, kaszáltak a gitárokkal, és mégis hibátlanul játszottak. A hangzással sem volt semmi gond szerencsére. Aránylag nagy volt a mozgás a közönségben is. Bár ezek az ovisok még tuti nem voltak semmi durvább koncerten. A kislányok teljesen ki voltak akadva a lökdösődéstől, lenézően néztek az aktívabb emberekre. (És, ami elszomorító volt, hogy ezek a kis divatmajom ovis lányok elég durván izzadtságszagúak voltak!). Aztán 8:30-kor abba is hagyták a zenélést. Gondoltuk még tuti, hogy visszajönnek eljátszani pár számot, de nem! Szóval csak fél órát játszottak-játszhattak. Kb 6 vagy 7 szám lehetett. Nem biztos, hogy emlékszem mindegyikre, de ezek tuti, hogy voltak: Your Sword vs. My Dagger, Discovering the Waterfront, Giving Up, Call It Karma, Fist Wrapped In Blood, és a nagy kedvencem is volt, a My Heroine. Mondjuk a legjobb számokat lenyomták, de #&@*, fél óra ?! Na mindegy!
Végül is ez a koncert volt, amit már nagyon régóta vártam, és nem is volt rossz, sőt, de azért remélem legközelebb már mint főzenekart látom őket.

Utánuk rögtön elkezdték átszerelni a cuccokat a ’sztár’ zenekarnak, a Simple Plan-nek. Akkor már végre oda tudtunk jutni a ruhatárhoz. Itt ki volt téve egy papír, amin ez állt (persze németül, de csak magyarul tudom leírni): A Simple Plan zenekar érdekében kérjük mellőzzék a dohányzást a koncertteremben. Ezt páran le is fotózták.
9 kor bevonult a Simple Plan. Kb 5 percig visítottak az emberek a zenekar láttán, azok meg pózoltak és ünnepeltették magukat. Aki volt Good Charlotte-on a Szigeten, az el tudja képzelni, hogy mi volt itt. De ez itt még nevetségesebb volt! Ezt a koncertet már hátulról figyeltük csak. Csomószor be kellett fognom a fülemet, mert már nem bírtam a kiscsajok hangos üvöltését, ordítását, nyivákolását. De maga a zene is túl hangos volt. Itt hátrébb már volt egy pár velünk egykorú figura is, de azok is csak nevettek az egész műsoron. Az ovisok és a néhány 20 év körüli emberen kívül volt még egy csomó szülő is! Anyukák, apukák, akik elkísérték a kölykeiket, és nem az, hogy értük jöttek volna, hanem végig bent voltak a koncerten. Az énekes végig hatalmasokat ugrált. Végig próbálta bevonni a közönséget a szokásos szánalmas módszerekkel. A közönség szinte önkívületi állapotban csinálta, amit a zenekar kért…kézfelemelés, üvöltés, tapsolás… Az ’enyhén feminim’ basszusgitáros is végig produkálta magát. Kb 50 pengetőt eldobált a tömegbe. Fél számot játszott egy pengetővel, aztán bekapta őket a szájába, és utána a szájából egyenesen a közönségbe köpte őket, akik persze lelkesen kapkodták fel azokat. Az összes számukat lejátszhatták, mert asszem 2 albumuk van és így is simán játszottak vagy másfél órát.
Nem tudom, hogy hány magyar lehetett, de volt egy kis magyar csapat, akik egy ’Hungary loves Simple Plan’ feliratú zászlót lengettek. Hát, ez még pop koncerten sem divat már, vagy tévedek? Ezt a szokásos ’éhesek a magyarok’ vagy valami hasonló szellemes poénkodás követett az énekes részéről.
Simple Plan alatt megnéztük a merch pultot. Szokásos cuccok, semmi extra, bár szerintem egy póló általában nem 25 Euró a koncerteken. Épp ott volt a Silverstein énekese, Shane. Dumáltunk vele, nagyon közvetlen srác. Mondta, hogy csak fél órát játszhattak, de tervezik, hogy saját turnéval újra jönnek majd ebbe a térségbe. Gondolom akkor már más zenekarral. Előtttünk két kis pózer csaj is odament hozzá akik a aláiratták vele a Vans cipőjüket. Később a basszusgitáros gyerek és a dobos is kijött ide. Dumáltunk velük is.
Közben folyamatosan ment a nyáladzás a színpadon; végül 1 és ľ órát játszott a Simple Plan. Kb 3-szor visszajöttek, így szinte mindegyik számukat leadták. Volt meglepi ’egyedülgitározós’ szám, olyan megható szöveggel, hogy ’we love Vienna’, meg hasonlók. Kár, hogy már nem vagyok 13 éves, én is biztos sírtam volna a többiekkel…
Ahogy kezdtek kijönni az emberek a kijárat felé, előkerültek még fiatalabb egyének, 6-8 év körüliek is, meg a többi szülő. Mindenesetre érdekes látvány volt.