Punk Portál - 2019. május 25.





 

2006. I. 20 Budapest, Marco Polo - Büdösök, Digép


Írta: mangorlo & kaloz
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2006. jan. 22. vasárnap - 02:21

mangorlo:

Egyik nagy kedvencem a Büdösök zenekar, kapva kaptam hát az alkalmon, hogy megtisztelik városunkat látogatásukkal. A kezdés 20 óra, ezt a Marco Polo tekintetében illik komolyan venni, jó fiú voltam hát, és időre jelentem meg a Blaha környékén levő kis pincehelyiségben. A belépő 500-ft, ez még az elviselhető kategóriába számít nálam, ahogy a 300 ft-os sör is, amit természetesen belépve a helyre azonnal meg is veszek. Bent a koncertteremben már hangolnak a zenészek, én üdvözlöm az ismerősöket, Kalózt a kellemes emlékű Ex-Costából, kinek hiába mondom, hogy álljanak össze ismét, Abdult az zúzós Körzeti Megbízottból, Aberráltat, a punk és ska vezért, Szaffit, aki oly ügyesen elkutyulta az én egyik isteni fellépésem videókaziját, és Barangót, az Antikrisztust, akit hiába győzködök hogy punkosat játsszon de nem, ő reggaet akar. Barangó fülembe súgja végül, hogy úgyis be lesz baszva a koncertjén, mely pár hét múlva következik „sajnos a lyukban”, úgyhogy punkosan is lesz dal. Megnyugszom.
Fényfehér István és társai kedvesen behangolnak, és többen megjegyzik aggódva, hogy gyanúsan józanok a zenészek. Elszaladok egy sörért, amit nagyon helyesen a tánctérből is meg lehet vásárolni, és alaposabban szemügyre veszem a közönség összetételét. Van itt minden, többtarajú punk, fehér fűzős skinhead, őspunk, és az egyéb kategóriába tartozó konszolidált emberek, az életkor 16-46 között tendál, tehát ez egy generációkat összehozó rendezvény.

Első fellépő a Büdösök, akik ekkorra már szalonspicces állapotban vannak, az énekes szokásos kellékeiben pompáz, antik motoros sipkában és szocialista stílusú mentében, kezében varázspálca. A dalok között kis négysoros versikék vannak, ez Barangó előadásmódját juttatja eszembe, de tudni lehet, hogy ők még anno az átkosban együtt indultak. Egy a „Dögölj meg, dögölj meg!” refrénű dalnál Barangó meg is jegyzi, hogy ezt még ők írták 77-ben Kazincbarcikán, a zenekar nevet sajna nem értem.
Olyan klasszikusokat hallhatunk, mint a Viva la Ebola („hiába az AIDS, meg csontrák, így is kevés még a hulla”), Paraszthimnusz („ha megérzem a parasztszagot, attól rögtön bepankulok”), Nemzeti dal („a magyar lányok jobban szopnak”). Néha egy fickós ember felrohan a színpadra, hogy osztozzon imádott énekesével a rockmise szertartásában, és pár közös mikrofonba üvöltés után leugrik, ahol barátai vállukra emelik, egyfajta fapados stage divinget mutatnak be így. Mindenesetre rendkívül vicces, mindig is érdekeltek az új szubkulturális rítusok. A zenekar egyébként tökéletes a maga nemében, a dob – basszgitár – trombita – szinti - ének sajátos és egyedi szín kis hazánkban, amit a jó zúzós számok, és „bunkópunk” szövegek csak fokoznak, de a koronát Fényfehér előadásmódja teszi fel a Büdösök fejére. Ahogy forgatja szemeit ének közben, az valóban isteni.

A második zenekar a Digép, ez lényegében ugyanazokból a tagokból áll, mint az előző zenekar, de néhányan még csatlakoznak hozzájuk. Egyikük borotvahabbal fújja be magát és valamit ordibálva a Miskolciakat érő negatív diszkriminációról nekivág a világokat jelentő deszkáknak. Ez utóbbi zenekar koncertjéről már ködösek az emlékeim, részben a sörök egyre fokozódó mennyisége miatt, részben hogy ismeretlen emberekkel elegyedek beszélgetésbe. Összeveszek egy lánnyal, aki valami Vérfanzine nevű nem tudom mi részére készít interjút a Csermanek Lakótelep énekesével, és valami miatt beleszólok a beszélgetésükbe, Aberrálttal újra zenekart alapítunk. És várjuk a sört, mert a derék közönség kiitta a sörkészletet, van hát egy kis szünet a söradagomban, ami idegességgel tölt el. Alternatívaként a merészebbek borozni kezdenek, de én már túl sokszor voltam másnapos. De kisvártatva újra tele a csap, így jobban megfigyelhetem a Digépet. Hasonló elmebeteg zenekar ez is, mint az előző, de valami színpadra vetítés és ipari zene még meg is spékeli, ez már nem is punk, hanem egyfajta kelet európai avantgarde, mintha a Bizottságot és Waszlavikot összeengedték volna, art-punk. A koncert végén az egyik tag családi fotógyűjteményét a közönség közé szórja, aminek maradékát koncert után egy másik tag nekem adja, de már nem emlékszem hogy mit beszéltem vele. Utolsó emlékem, hogy egy punkkal Wass Albertről és a galíciai zsidó irodalomról beszélgetek, vele is alapítunk zenekart, valahogy hazafelé indulok, a Blahán egy Gyros a pociba, és felszállok az éjszakai buszra, a Nyugatinál igazoltatnak a rendőrök, nálam semmi okmány nincs, de kidumálom magam, otthon valahogy ágyba kerülök, és ma kurva másnapos vagyok.

kaloz:

Mángorló megelőzött. De arra gondoltam, írok én is az ominózus Büdösök-Digép koncertről, mielőtt még bekerülök a szembefésülthajas-kifestett imólány kategóriába az utóbbi pár beszámolóm miatt. :-)
A Büdösök az a fajta minőségi suttyóság, ami mellett lehetetlen elmenni: aki szerint a Büdösök szar, az egyszerűen máshol él. A Büdösök annyira lényeges és fontos helyet foglal el az életemben, hogy egy kedves barátom utolsó részegségi szintje a bealvás illetve a delirium tremens előtt Fény-Fehér úr zseniális szövegeinek az ordítása („Irtsd az öreg nőt!” stb.), fennhangon, bárhol.
Szóval a budapesti kulturális találkozókon általában ott szoktunk lenni, jónéhány egyéb fanatikussal együtt. Ez ezen a bulin sem történt másként, ahogy leértem a Marco Polóba, összefutottam Ócsival, Furkóval és egy Via nevű IRC-es leányzóval, illetve a szokásos Büdösök-és Digép kedvelők népes csoportjával, lásd fent. Jelen volt még Traubi is, aki kedvenc fórumunkon megnyittatta a Digép topicot.

Hamarosan kezdett is az első zenekar, a Büdösök, akik, mint kiderült, „interaktív” koncertet tartottak a haladás jegyében: általában megkérdezték a közönségtől, hogy milyen számot játsszanak most. Bennem (is) megfogalmazódott az a félelem, hogy Büdös István, és a basszeros túl józanok, de mivel a koncertet sűrűn megszakították „kávészünetek” (Fény-Fehér úr, amint trombitával az egyik kezében bontogatja a sörét, illetve a varázspálcájával kavargatja, amitől a malátalé instant varázssörré varázsolódik), ezért hamarosan a szokásos minőségben élvezhettük az olyan remek (és szerencsére korántsem politikailag korrekt :-))suttyóságokat, mint az Öld az öreget, Tévéstáb-űző (új, akuálisabb versszakkal kiegészítve), Bármi áron, Henteskézre ellenőrt, meg amiket még Mangorlo kolléga felsorolt. Amikor a Büdösöket először hallottam koncerten, akkor kevesebben voltak, talán csak mostanra vált igazán kultikussá az ifjúság körében is az együttes, egy csütörtök esti bulihoz képest rengetegen jöttek el, és sokakkal együtt kiabáltuk, hogy „Havas Henrik zakóját galandférgek szagolják”.

Ezután következett a Digép. Elkezdték felpakolni a szokásos durva rozsdás vasdarabokat a színpadra, ám most több divájsszal kiegészítve: például egy olajoshordó, belehegesztve (?) a Digép felirat, benne egy lámpa, ami világított és egyedivé tette a színpadképet.
A hordón egy ősi orsós magnó állt, mögötte a Dilisként emlegetett szemüveges zenekari barát (vagy zenekartag?) működött DJ-ként, miközben egy egylapos villanyrezsón főzte a rántott cédét és kazettát. Eme ínycsiklandó finomság receptje: végy sok zsírt, sok cédét és kazettát, az utóbbiakat kicsit pirítsd meg, majd forgasd meg zsemlemorzsában, kicsit süsd a zsírban és voilá, már kész is a vacsora az éhes közönségnek.
A Dilis mellett helyezkedett el a Szaki, a jómunkásember, aki civilben akár egyetemi tanár is lehet, ő egy fantasztikus állványra szerelt különböző gázpalackokon és egyéb vasdarabokon muzsikált. Mögötte Fény-Fehér úr, amint szörnyen elmebajos fejjel üvölti, hogy „irány Irán!”, mellette a basszusütögető-és tangóharmónikázó úr, a színpad túloldalán pedig a normál basszeros, hegesztőmaszkban. Mindenképpen óriási audiovizuális élményt nyújtottak, egy maréknyi fényképet haza is hoztam. De a fent említett koncerten a Digép nagyon feszes, monoton ritmusban játszott, itt pedig nagyon kaotikusra sikerült a buli, így, bár a vizuális élmény sokkal meggyőzőbb volt, mint amikor nálam volt egy kamera, a dolog audio része nem győzött meg. Ráadásul még a „kora, teszkó, praktiker, ezekre mind szarni kell” refrénű opuszt sem hallhattuk. Szóval egy igazi atomfasza Digép koncetre még várnom kell, ellenben a Büdösök továbbra is utolérhetetlen.

Az est mottói, mindkettő by Furkó: „A khhhuuurva anyátokat!” illetve: „A Büdösök a világörökség része.”
Esküszöm, tényleg megvágom már azt a koncertvideót! :-)

http://www.foldalattikhe.hu