Punk Portál - 2019. május 23.





 

McCheap interjú


Írta: Ággi
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2006. jan. 20. péntek - 02:01

Aggi:
Szia. Bocs, a késésért, nem jött a villamos.

McCheap:
Na szia! Ugyan, késtél te már ennél többet is.
Aggi:
Arra gondoltam, hogy…

McCheap:
Nekem minden jó, kérdezz csak.
Aggi:
Ha úgy érzed, hogy nem jó irányba haladunk, szólj nyugodtan.

McCheap:
Nem szólhatok bele, mit kérdez a riporter.
Aggi:
Hehe, ez nem diktatúra.

McCheap:
Ez a te reszortod, majd az olvasók eldöntik…
Aggi:
Érdekes, hogy úgy érzem, mintha a kezdetektől fogva ismernélek, pedig közelebbről csak a nemArt óta ismerjük egymást, nem?

McCheap:
De azért mindig ott voltam az árnyékban, feltörekvő tarajos punkzenészként.
Aggi:
Lehet, én mindig az élet napos oldalát nézem. =;o)))
Első élményem Veled kapcsolatosan, amikor a Ferencvárosi Művelődési Központban játszottatok, a Barackca meghívására.

McCheap:
Ez gyakran előfordult.
Aggi:
Hogy utáltalak…

McCheap:
Érdekes, a volt barátnőm is ezt mondta rólam, amikor először látott...
Aggi:
Mit mondott?

McCheap:
Pontosan nem emlékszem, de valami olyasmit, hogy kis ugrándozós hülyegyerek, valami ilyesmi.
Aggi:
Ennek ellenére összejöttetek? Érdekes, végül mi is? =;o)))

McCheap:
Ezután az életem egy nyitott könyv lesz? Ám legyen!
Aggi:
Már igen fiatalon megismerkedtél a punk szubkultúrával.

McCheap:
Manapság ez már teljesen normális, nem voltam fiatalabb, mint a mostani fiatalok. Ha jól emlékszem, 14 évesen, amikor végeztem az általános iskolában, a cimborám lerángatott egy Barackca koncertre. Na jó, azért nem kellett annyira rángatni. Ő előtte sem, és utána sem járt sokat punk bulikba, de megérezte, hogy ez az én világom, és igaza lett. Ez ilyen egyszerűen történt.
Aggi:
Ekkor ismertél más punk zenekart is, vagy csak a Barackcát?

McCheap:
Az Aurorát kazettáról ismertem, azon kívül nem nagyon. Guns 'n Rosest meg Metallicat hallgattam
előtte, mert az volt a TV-ben, illetve az volt, ami tetszett.
Aggi:
Milyen érzéssel indultál le az első punk koncertre? Tudod, én sokszor fosva indultam a Fekete Lyukba.

McCheap:
Az tudom, milyen érzés, értelek, oda én is…=:o))) Egy pár üveg sörrel.
Aggi:
Akkoriban már ittál?

McCheap:
Ööö, izé, persze. Ilyen bulikat józanul?
Aggi:
Mikor kezdtél alkoholt fogyasztani?

McCheap:
Mikor kezdtem? Amikor az első diszkóba elmentem, szerintem 13 voltam.
Aggi:
A diszkó nem fogott meg?

McCheap:
Hát eleinte nem ismertem mást, de a zenét, azt néhány kivételtől eltekintve nem szerettem. Aztán elmentem egy punk buliba, és onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy hova kell járnom. Persze jártam egyéb rock bulikba is, koncertekre (Sing Sing-sörkert, Tankcsapda-PECSA).
Aggi:
Milyen benyomások értek az első punk bulikon?

McCheap:
Az első buli az Ferencvárosi Művelődési Központban volt. Őrület volt és ehhez természetesen az alkohol is hozzá tartozik. Ennek ellenére már akkor feltűnt, hogy sokkal békésebben, bensőségesebben viszonyulnak egymáshoz az emberek, mint akármelyik diszkóban. Persze voltak kivételek, egyes klikkek, akik nem szerettek senkit. Az biztos, hogy sokkal ÖSZINTÉBB volt az egész, még ha kemény is (pl. a punkok tánca, a pogó nem éppen a finomságról híres). A diszkóban nem ütik az emberek egymást tánc közben, viszont néha (elég gyakran) összeverik egymást utána. A zenekarok is kiálltak, és elmondták a véleményüket, még ha nem is a legkifinomultabb stílusban.
A korosztály, mivel én elég fiatal voltam, nyilván átlagban magasabb volt, nem volt annyira populáris, mint manapság, kevesebb volt a nagyon fiatal, de engem ez soha nem feszélyezett, mert mindig idősebbekkel barátkoztam. Elég hamar találtam hasonló gondolkodású embereket.
Aggi:
Akkoriban mi jellemezte a gondolkodásod?

McCheap:
Tudtam, hogy nem tetszik az a világ, amiben élek, és kerestem a probléma okát, meg a lehetséges megoldásokat (azóta is keresem). Mondanám, hogy zavarodott tinédzser voltam, mint mindenki, csak ez nem igaz, főleg ha a mostani gondolkodásomat összehasonlítom az akkorival. Ugyanazokat a problémákat látom ma is, csak sokkal kifinomultabban.
Aggi:
A probléma keresésén kívül mivel teltek a napjaid?

McCheap:
A suliba járással, meg a nem járással természetesen.
Aggi:
Sokszor kihagytál?

McCheap:
A határig mindig elmentem, és egy kicsit tovább is. Ennek ellenére egyszer sem rúgtak ki. Jó érzés volt lógni. Mindig szerettem megszegni a számomra érthetetlen szabályokat, illetőleg a kényszert sem bírom.
Aggi:
A tanulás is ilyen volt? Vagy az iskolarendszer?

McCheap:
Egy kicsit. Bár kétségtelenül hasznos. Az utóbbi viszont számomra mindig is kritizálni való volt. A tanulás az csak hasznos, de ha kényszerítenek, akkor nem megy úgy.
Aggi:
Akkoriban mit gondoltál az iskolarendszerről?

McCheap:
Hogy beteg emberek élik ki a hatalmukat rajtunk.
Aggi:
Ma ezt hogy látod?

McCheap:
Úgy, hogy a hatalom az embereket ma is ugyanúgy elrontja, ezért valahogy kontrollálni kell. Például: Mi értelme volt a vigyázzállásnak? A tisztelet... Mindig ezt mondták. Ma már teljesen bizonyos (legalábbis a felvilágosultabb országokban), hogy az ilyesfajta nevelés sehova nem vezet. Illetve talán a tekintélytiszteletet, az alattvalói hajlamot esetleg erősíti.
Aggi:
Hova jártatok szórakozni?

McCheap:
Már '95-ben elkezdtem zenélni, úgyhogy már voltak saját bulijaink. A hétvégek már szinte mindig a turnézással teltek. A kocsmázás persze ment. Erről igazából nem is lehet sokat írni, mert mindenki tudja, hogy mi megy egy kocsmában. Volt több törzshelyünk, a KK a Déli pályaudvarnál, meg nem messze onnan a HÍD. Amikor az egyiknek elege lett belőlünk, a másikba kezdtünk járni. Amikor mentünk valahova, mindig ott gyülekeztünk. Persze jártunk más bulikba, házibulikba, más koncertekre a Lyukba, aztán a Patkánylyukba.
Aggi:
Milyen zenék fogtak meg akkoriban?

McCheap:
Nekem a HétköznaPI CSAlódások tetszett akkoriban, az Auróra, meg a Macskanadrág (ezek csak a nagyobbak). Aztán sok kis rövid életű zenekar volt, amelyeknek már a nevére sem emlékszem. Volt valami Snobs nevű, vagy Shitheads vagy mi… =:o)))
Aggi:
Hogyan szereztétek be a zenéket?

McCheap:
Kazi egymástól, meg azért akkor már elég sok mindent lehetett kapni, aztán akkoriban jöttek be az amerikai zenék is, mármint az underground. Azokat hallgattam elsősorban, és ők voltak számomra az elsők, akik bebizonyítottak, hogy a punk zenének sincsenek minőségi határai.
Aggi:
Csajozás? Fiúzás? Egy fiatal mindent ki akar próbálni, ezzel Te is így voltál?

McCheap:
Látom, kapizsgálod a témát, hát hol így, hol úgy, de hamar elintézem ezt a dolgot. Természetesen a csajok érdekeltek elsősorban. A többi, amit fiúk egymás között csináltunk, mind a határtalan bulizásnak a következménye. Ezt kifejtettem az egyik nótánkban, a Kapuvári buzibárban. Bulibólhomo-kultuszt teremtettünk a kis társaságunkban, és állandóan röhögtünk ezen. Nos, kissé okosabb fejjel ma úgy gondolom, hogy azért csináltuk, mert a homoszexualitás, és főleg a magyar társadalomban mindig is lenézendő dolog volt, és a punkok közül sokan így lázadnak ez ellen.
Aggi:
Milyen szellemiséget kaptál az akkori punktól?

McCheap:
Hát, ami pozitív, az az, hogy az egész társaság sokkal bensőségesebben viszonyult mindig egymáshoz, mint a mainstream kultúrák. Sok hasonló gondolkodású emberrel találkoztam, akik foglalkoztak a világ problémáival.
Aggi:
Mi volt az akkori célod? Milyen gondolatok foglalkoztattak?

McCheap:
A fő célom mindig a tekintélytisztelet minimalizálása volt, és a saját életemben lévő példákka igyekeztem ezt véghezvinni. Erre kiváló partnereket találtam a punkok között.
Aggi:
Milyennek láttad az akkori színteret?

McCheap:
Az általam fontosnak tartott gondolatok, a világ problémáinak megismerése, politikai érdeklődés alapszinten megvolt, de nagyon kiforratlan, és még most is így látom.
Aggi:
Beszélnél egy kicsit a zenekaralapításról? Indíttatás, kezdet, átalakulás, kialakulás...

McCheap:
Milyen zenekar? A Hatóságilag Tilos?!
Aggi:
Oké, akkor ezt át is léphetjük...=;o)))

McCheap:
Persze, beszélek. A punkok között egy zenekar alapítása elég egyszerűen ment végbe.
- Csináljunk egy zenekart!
- Jó!
- Én leszek a gitáros, jó?
- Jó! Én meg énekes leszek.
- OK!
- Kéne még egy dobos.
- OK
- Akkor keressünk egy próbatermet, aztán zenéljünk!
Aggi:
Valahol ezt írtad: „… próbálkoztunk valami muzsikát összehozni, természetesen punk zenét, hiszen ez volt a kedvencünk, meg hát ez az a műfaj szerintem, ahol nem ciki az, ha zéró zenei tudással kezded pályafutásodat…”. Mind nulláról indultatok?

McCheap:
Nem, Kacsa, a gitáros elég jól nyomta. Én csak később kezdtem foglalkozni a zenéléssel. Arad nem tudott éppen dobolni, de volt ritmusérzéke, és lassan belejött. Próbálkoztunk. Az első koncertünk nem is sikerült rosszul. Meglepődtem, hogy többeknek is tetszett. Ott volt Huszár Jani, akivel
akkoriban barátkoztam össze, és neki is tetszett, aztán elhívott minket a turnéjukra. Ez nagyon nagy lökés volt.
Aggi:
Janival hogy ismerkedtél meg?

McCheap:
Jártam Barackca koncertekre, ahonnan már egy kicsit ismert, aztán egyszer a Szigeten ittunk egy jót együtt, és akkor barátkoztunk igazán össze.
Aggi:
Sokat beszélsz a politikáról, gondolkodásról, az elején már említettem, hogy utáltalak, amikor először megláttalak, tudod miért? Mert vörös nyakkendőben voltál… Én abban a rendszerben nőttem fel, nekem nem volt vicces..

McCheap:
Pedig nincs abban semmi szörnyű szerintem, de értelek. Én akkoriban már nagyon sokat olvastam anarchizmusról, kommunizmusról, és néha persze nagyon nehéz olvasmányok voltak, de nagyjából tisztában voltam, hogy ezeknek az eszméknek mik voltak a szándékaik, számomra a vörös nyakkendő már az eredeti értelmét nyerte vissza, mivel kimaradtam abból a korból, amikor ez a kényszert jelentette. Kisdobos még voltam, úttörő már nem.
Aggi:
Azt mondod gondolkodó, világ problémáival foglalkozó emberek voltatok, vagytok, akkor miért játszottatok bugyuta szövegű zenekarokkal?

McCheap:
Mert nem volt lehetőségünk megválasztani, hogy kivel játszunk, akkor, amikor örültünk, hogy felléphetünk valahol, és ez azóta is sokszor volt így. A másik, ami lehet, hogy szerinted hiba, volt olyan zenekar, amiről fogalmunk sem volt, hogy milyen szövegeik vannak, amikor megtudtuk, nem is játszottunk velük többet.
Aggi:
Összességében nem érzed úgy, hogy a ’90-es évek végén általában nem éppen a politizálós, hanem a bulizós punk szövegek voltak túlsúlyban?

McCheap:
Dehogynem, így érzem, és még most is így van. A politizálás nálunk Magyarországon elég veszélyes terep. Nagyon erős a szélsőjobb, és sokan nem merték egyszerűen kimondani a politikai nézeteiket. Az undergroundban is ez a helyzet. A rockzenében kétségtelenül, talán még túlsúlyban is van a szélsőjobb, de a punkok között sem ritka.
Aggi:
Ezt a szélsőjobbos punkot kifejtenéd?

McCheap:
A magyar punzenekarok között nincs sok szélsőjobb, de minthogy az egész társadalmat le lehet vetíteni a kisebb szubkultúrákra, elég nagy az arány a punkok között is, ami abszurdum, ha a mozgalom nyugat-európai vagy amerikai oldalát nézzük. Van egy-két olyan zenekar, aki a szövegeikben nyíltan jobboldali, és ettől a punkok, meg a klubok nem határolódnak el.
Aggi:
Mondjuk én kifejezetten, viszolygok a szélsőbalos punkoktól is. Te ezzel hogy vagy?

McCheap:
Ami még a szélsőbalos punkokat illeti, akik a kommunista szövegeket üvöltözik, és annyi a baloldaliságuk, hogy utálják a nácikat, és esetleg még erőszakosak is, azokat én sem szeretem.
Aggi:
Vajon miért nem határolódnak el ezektől a zenéktől, emberektől?

McCheap:
Az egész politikai élet zavarodott Magyarországon. Elsősorban a diktatúra miatt, nálunk nincsen a kapitalizmusnak baloldali alternatívája. És a kritika elsősorban jobboldalról érkezik, ami sok fiatalt megfertőz, mert ők is ugyanazokat a problémákat látják a világban, mint ahogy mindig is így
volt, csak a megoldás teljesen más.
Aggi:
Ez nem jelenti azt, hogy szélsőbalra kell sodródni.

McCheap:
Az én tapasztalatom szerint, ha a problémákat a végsőkig ki akarom elemezni, és esetleg valami alternatívát keresek, akkor mindenképpen előbb-utóbb a baloldalon találom magam.
Aggi:
De nem a szovjet zászló alatt, vagy igen?

McCheap:
Nem, az bebizonyította, hogy nem képes a világ bajait orvosolni csak szörnyűbbé teszi azt. De nem az eszme változott meg, hanem az emberek megerőszakolták azt.
Aggi:
Visszatérve a Ht-re, Mi okozta a Ht első tagcsere-sorozatát?

McCheap:
Az még nem volt sorozat, mert Kacsa még szinte az elején lépett ki, mivel nem ez a zene volt neki megfelelő. Araddal még azért lenyomtunk elég sok bulit.
Aggi:
Ő miért lépett ki?

McCheap:
Mert túl gyors volt a zene, és egy idő után stresszes volt neki ez. Sokat koncerteztünk, Ö meg egy eléggé otthonülős típus volt. Nyugalmasabb életre vágyott.
Aggi:
Hogy érzed, sztárok lettetek?

McCheap:
Nem. A sztárság szerintem nem erről szól, ami velünk történt.
Aggi:
Közszereplők?

McCheap:
Közszereplőknek sem nevezném magunkat.
Aggi:
A színpadon rengeteg gondolatot adtatok elő, ez nem közszereplés?

McCheap:
Ha a TV-ben szerepelünk, az már igen.
Aggi:
De népszerűek lettetek.

McCheap:
Népszerűek igen.
Aggi:
Hogy élted meg a népszerűséget? Nem zavarta össze a privát életedet?

McCheap:
Nem, abszolut nem zavarta össze. Teljesen nyugodtan viseltem ezt mindig.
Aggi:
Változott az emberek hozzáállása veled szemben? Esetleg a tiéd hozzájuk?

McCheap:
Soha nem felejtettem el, hogy csak egy vagyok közülük, ma is így próbálok viselkedni. Az emberek hozzáállasa csak annyiban változott, hogy többen ismernek, de ez még nem jelenti azt, hogy igazából is többen ismernek, belsőleg. Mivel sokan ismernek, ezért több kritikát is kapunk. Például sokan nem viselik el, hogy egy zenekar fejlődik, és ők mindig a régi számokat hiányolják a koncerteken.
Aggi:
Aztán jött az új felállás?

McCheap:
2000-ben jött Benji, a 16 éves dobos. Akkor így voltunk: Mikosz (basszusgitár), Benji, (dob), és McCheap (ének, gitár).
Aggi:
Szerintem ez volt a legjobb felállás, szerinted?

McCheap:
Ezzel elég sokáig nyomtuk, jól összeszoktunk. Jó kis trió volt! Nem volt sok vita, egész kellemes volt. Benji szerintem elég félénk volt akkoriban. Valahogy igazán mélyen, sajnos soha nem barátkoztunk össze. Mikosszal nagyon jó barátok voltunk, szinte teljesen egyezett a zenei ízlésünk. Mindkettőjüket nagyon jó embernek tartom. Aztán később jöttek Mikosszal a viták. Leginkább azért, mert ö is nyugisabb életet élt már akkor. Egy nyolc éves zenekarról van szó, ami nem a legöregebb, de azért nyolc év alatt sokminden történik. Mikoszon éreztem a fáradságot, és én meg ellenkező irányba mozogtam. Egyre jobban belefolytam a zenébe, és egyre jobban szerettem volna csinálni. Ezért volt egy vitánk a stúdióban, ahol egy kicsit makacs voltam én is. Ez vezetett a szakításhoz. Benji kilépése előtt éreztem, hogy ez így nagyon nehéz lesz, de mégis megpróbáltuk újra, mert nem akartam, hogy így legyen vége.
Aggi:
Úgy érzem, egy profi zenekar lett a HT, de kiveszett belőle a barátság, az emberi kapcsolatok.

McCheap:
Jól latod a helyzetet. Bár azt kell mondjam, hogy Kálmánnal (Kálmán a második gitáros, aki ha jól emlékszem 2003-ban jött hozzánk) és Lacival is nagyon jó volt a kapcsolatunk. Szóval magamat is cáfolnom kell egy kicsit, mert ez összeszokás kérdése, ha jól kijövünk, akkor elég hamar össze lehet
szokni, főleg, hogy zeneileg egyre profibb lett a dolog. Csak hát két kilépés az már tényleg érvágás.
Aggi:
Neked mit jelentett a HT? Mi volt a cél? Mi valósult meg ebből? Miképpen gondolsz vissza rá?

McCheap:
Nem voltak soha nagyra törő céljaim.
A cél az volt, legalábbis számomra, hogy nagyon profi punkzenét csináljunk, és hát a szöveg az belőlem jött, az én, a mi életünkről szólt, véleményem a világról. Kétségtelenül jó zenét sikerült csinálni. Pályafutásunk alatt, hogy így fogalmazzak, sokszor megfogalmazódott bennem az a cél is, hogy gondolkodásra serkenteni a fiatal punkokat, hogy tényleg vegyék észre, és kritizálják, hogy miről is énekelnek a zenekarok, hiszen a punk zenének sok más zenével ellentétben, a szövegvilága nagyon fontos. Ez a cél asszem, nem nagyon sikerült, illetve felemásan. Akik azt mondták nekem, hogy a HT nagyon sokat adott nekik az életben, a szövegek miatt is, azok szerintem egyszerűen csak a saját gondolataikat látják az én szövegeimben megfogalmazódni. Ez persze nagyon jó érzés, de azt soha nem akartam, hogy a srácokat konkrétan befolyásoljam a szövegeimmel. Tehát nem lehetek igazán elégedetlen, csak nagyon sokan nem értettek meg, hogy miről énekelek. Ez persze, lehet, hogy az én hibám, sőt…
Aggi:
A HT alatt ismerkedtél meg ZsuzSKAval. Hosszú, boldog éveket töltöttetek együtt.

McCheap:
2000-ben ismerkedtem meg vele, négy és fél évet voltunk együtt.
Aggi:
Tényleg, Te hűséges típus vagy?

McCheap:
Igen, és ö is az volt.
Aggi:
Mágikus: 2000 Benji, nemArt, Suzy…

McCheap:
Az emberek, tele voltak energiával az új évezred küszöbén.
Aggi:
Volt egy nagy próbálkozás 2000-től a magyar szintéren, ez pedig a nemArt volt, mesélnél róla? Te hogy láttad a kezdetekkor? Miképp élted meg azokat az éveket? Mit gondolsz magáról a nemArtról, mint kezdeményezésről?

McCheap:
Mivel valamilyen szinten én is részese voltam ennek, nehéz elfogulatlanul nyilatkozni. Én reménnyel éltem meg azokat az időket. Sok nagyon pozitív kezdeményezés volt, hogy az egész szinteret egy közösségbe foglalni, illetve aki szeretne csatlakozni. A klub, ahova nagyon sok, addig nem látott jó zenekar jött el. Külföldiekre gondolok elsősorban. Óriási bulik voltak. Az ideológiai rész a már említett társadalmi problémák miatt nagyon nehéz terep. Mármint csak a fogalmakat helyrerakni. De azért láttam fiatalokat, akik nagyon sokat láttak ebben a kezdeményezésben. Sokan segítettek önként. Talán azonban nem elegen. Nekem egy nagyon pozitív időszak volt. Ami az eredményt illeti, felemás, de azért sokan visszasírják. Persze ennek nincs sok értelme szerintem. Előre kell nézni.
Aggi:
Mit gondolsz, miért alakult így?

McCheap:
Kevés volt az elszántság és elüzletesedett. Aztán megszűnt a klub. Anélkül meg már nagyon nehéz.
Aggi:
Azt gondolod, hogy a fő húzóerő a klub volt?

McCheap:
Igen, határozottan. Hiszen ott találkoztak elsősorban az emberek.
Aggi:
Én azt gondolom, hogy nem csak egy klub volt a nemArt.

McCheap:
Nem azt mondtam, hogy a klub volt a nemArt, csak azt mondom, hogy egy klub nélkül ez nagyon nehéz, összehozni egy közösséget.
Aggi:
Mint írtad, Te egyre mélyebbre ástad magad a zenébe? A konziba nem vettek fel, de elkezdtél tanárhoz járni, vagy fordítva?

McCheap:
Igazából nem is konzi volt, hanem egy könnyűzenei középiskola, de jól mondod, nem vettek fel. Ott ismerkedtem meg egybekben Kálmánnal (Öt sem vették fel). Nem sokkal előtte kezdtem gitártanárhoz járni, szóval nem voltam még elég jó. De aztán rájöttem, hogy a tanárom, Jozsa Tamás éppen annyira (ha nem jobban) képes volt azt a funkciót betölteni, amit a zeneiskola tett volna. Három évet jártam hozzá.
Aggi:
Itt kötöttél mélyebb barátságot az akusztikus zenével, és egy érdekes projektbe csöppentél… Mesélnél erről?

McCheap:
Igen, bár Tamás elsősorban elektromos gitárra tanított, Ő ehhez értett igazán. Az akusztikus zene mindig is érdekelt, és az utóbbi időben elkezdtem az amerikai népzenével foglalkozni, amely ott gyökeredzik a kedvenc punk zenekaraim zenéjében. És ez az, amit sokan kielemeztek már ugyan, de
magamtól is rájöttem, hogy a magyar punk zenekarok és általában a magyar zenekarok nagyon keveset használják a folk elemeket a zenéjükben. És ez szerintem hiba. Elég megnézni a keleti punk zenéket, vagy az amerikait, oroszt, lengyelt, bármilyen szlávot, stb. Mindegyik a népi elemeket veszi át a saját zenéjükből, ettől lesz egyedi. A magyar zenekarok meg nem értik ezt, és próbálják utánozni a külföldieket. Persze van, aki szinte nem gondolkodik ezen, de zsigerből megy.
Aggi:
Ezért kezdtél akusztikus punk zenét játszani kocsmákba?

McCheap:
Igen, ez egy nagyon jó kis kihívás volt, és még mindig az. Én visszafele mozdultam, kicsit a gyökerekhez. Átdolgoztam sok Bad Religion meg egyéb más számot akusztikusra. Aztán elkezdtek jönni az ötletek, saját szerzemények amelyek tartalmazzák a HT-s dallamvilágot. Ugyanakkor tudatosabban alkalmazom a népzenei elemeket is.
Aggi:
Egy kicsit még visszakanyarodva a kocsmai zenéléshez, hogy kell elképzelni egy ilyen estét?

McCheap:
Az ingyenes kocsmazenélős esteknek szerencsére Budapesten kifejezetten van hagyománya, ezt azóta tudom, amióta Németországban élek. Ezeken többnyire egyedül játszottam minimális kihangosítással egy szál gitárral, 12-20-30 ember előtt.
Aggi:
Hogy kerültél a kocsmákba?

McCheap:
Nagyon sok helyen jártam. Megnéztem a kocsmákat, és egyszerűen megkérdeztem, hogy lehetne-e itt zenélni. Elég kicsi volt ugyan az arány, dehát ez minden munkával így van. Az utóbbi időben ebből éltem.
Aggi:
Mesélnél a Vivaldis projektről?

McCheap:
Ez meg Tamásnak (gitártanár) egy nagyszerű ötlete volt, hogy tudniillik dolgozzuk fel a Vivaldi-féle Négy évszakot elektromos gitárokkal. De nem torzítva, hanem tiszta hangzással, esetleg effektezve. Gyakorlatilag az összes évszakot már tudtuk, de én az utazás miatt elsősorban kiszálltam még az
első koncert előtt. Ők tovább folytatták, engem sikerült pótolni, és azóta már volt két vagy három koncert. Nagyszerű ötletnek tartottam, és tartom most is, csak nagyon nehéz.
Aggi:
Hova, mikor és miért utaztál ki?

McCheap:
A 2005-ös év nagyon sok változást hozott az életemben, és ezt még egy HT-nak szánt számban meg is írtam, remélem, hogy meg fogjuk tudni csinálni még egyszer. A barátnőmmel való szakítás, a zenekar szétesése, illetve elég kaotikus állapota, együtt késztettek arra a döntésre, hogy elhagyjam az országot. Aztán az új kihívás lendületet adott nekem. A kritikus napokban, illetve amikor már meghoztam a döntésemet, írtam egy barátomnak Augsburgba (Wälk), hogy mit szólna, ha kiköltöznék. Ö meglepően könnyedén kezelte ezt a helyzetet, aminek az lett az eredménye, hogy most itt élek 2005. júniusa óta Augsburgban.
Aggi:
Miből élsz? Milyen ott az élet?

McCheap:
Most elsősorban utcazenélésből élek, ami ebben a városban teljesen legális, aztán a másik megélhetési forrásom az új zenekarom, ezen kívül néha takarítok egy bicikliboltban. Az élet itt viszonylag nyugis, aminek örülök, hiszen Budapesten voltak olyan éjszakák, amikor nem szívesen mentem ki az utcára. Az utcazenélés pofon egyszerű. Kimész a sétáló utcára, kirakod a gitártokot,
megpendíted a gitárt, meg a hangszálaidat, és az emberek dobják a zsetont.
Aggi:
Miket énekelsz az utcákon és a tereken?

McCheap:
Az utcán sok populáris dalt énekelek (Red Hot Chili, REM, Credence Cleerwater Revival, Johnny Cash, stb), általában olyat, aminek köze van az amerikai népzenéhez, hiszen az akusztikus western gitárt (fémhúros akusztikus gitárt) ez a zene használja ki a legmagasabb szinten. De ezen kívül játszom a saját dalaimat, punk fel-és átdolgozásokat, és néhány latinosabb nótát is (Manu Chao pl.).
Aggi:
Nyugodt város Augsburg, de nem messze van München? Milyen a szintér? Milyenek a fiatalok?

McCheap:
Münchennel sajnos még nem sikerült elég jól megismerkednem. Kétszer-háromszor voltam ott összesen. A punk közösségek Németországban elég magas szinten működnek, így van ez Bajorországban is, és ezek gyakorlatilag össze vannak fonódva az összes underground színtérrel, és az autonóm közösségekkel. Ebbe az underground technot, vagy hip-hop-ot nem nagyon értem bele. Én itt kezdtem el elsősorban a zenémhez közönséget szerezni, és nagyon kellemes meglepetés volt. Amikor egyedül játszottam punkoknak egy 200 fős koncerten, teljesen pozitívan álltak a zenémhez. Nyitottak itt az emberek a más stílusokra, és nagy hangsúlyt helyeznek a mondanivalóra. Az itteni punkerek alapjában véve sokkal öntudatosabbak. Képben vannak politikailag. Tevékenyek. Kiállnak a jogaikért. Ami a 90-es évek eleji házfoglalásoknál is már megmutatkozott. Berlin újraegyesítésekor rengeteg ház állt üresen, ahova autonóm csoportok és más polgárok költöztek be. Ez sokszor nem volt egyszerű, utcai harcok rendőrökkel, meg szélsőjobboldali csoportokkal. Ennek az lett az eredménye, hogy a rendőrség nagyobb kontroll alá került. Ha rendőri túlkapás van, az sokkal hamarabb napvilágra kerül, és következménye van, nem úgy mint például nálunk. Ezenkívül megtanultak a rendőrök kedvesebbek lenni (például egy egyszerű autós igazoltatás során).
Aggi:
Visszakanyarodva Hozzád, az utcai zenélésen túl alakítottál egy akusztikus triót. Mesélnél erről egy
kicsit bővebben?

McCheap:
A punk zene után ebben tudom magam a legjobban kifejezni. Nagyon szeretem az akusztikus zenék dinamikai szabadságát. Az akusztikus hangszerek ráadásul most egy új kihívást jelentenek számomra.
Azért trió, mert ez a minimum, hogy egy viszonylag nagyobb koncertet lehessen adni, és egyelőre a maximum is, mert még így sem állandó például a basszusgitáros. A basszusgitár adja a mély alapokat. A gitár az egésznek a gerince, ritmus és szóló funkciót tölt be. Johanna Regenbogen, aki az augsburgi zenei főiskola növendéke, játszik brácsán, ami szerintem a különleges ízét adja meg ennek a zenének. És természetesen ének, angol és magyar szövegekkel. A zene bluegrass ritmusokra épül, és a magyar népzenei jelleg elsősorban a szöveg- és a dallamszerkezetben mutatkozik meg. Én énekelek egyelőre egyedül, de mindenképpen szeretnék vokált a későbbiekben. Így keresünk basszusgitárost, csak hát elég kicsi a folk szintér itt Augsburgban.
Aggi:
Milyen témájú szövegeitek vannak?

McCheap:
Az egyik legelső, a Végveszély című számom egy vízióról szól, hogy a világ népei, különféle népcsoportok különböző hangszereik által jelzik, hogy nagy baj van, és az állatok is. Mindenki, aki úgy érzi, hogy változtatni kell. A dal végén kiderül, hogy csak álom az egész, mert ilyen egység nincs, illetve nem elég hangos. Vannak szerelmes témák. Szokásomhoz híven nem mindennapi szemszögből megjelenítve. Van egy angol nóta, az In The Army (mint a 80-as évekbeli sláger), ami a kilátástalan fiatalok katonai toborzódala, elég cinikus stílusban. Abszolút bluegrass dal. Aztán van egy dal a reformációról, hogy nem éppen sikerült. Ez az otthoni körkép.
Aggi:
Hol szoktatok fellépni?

McCheap:
Volt már 5 koncertünk. Itt Augsburgban három, ezen kívül Ulmban és Nürtingenben egy-egy. Augsburgban egy punk klubban szoktunk játszani, Ulmban egy kocsmában játszottunk, és Nürtingenben egy egyetemi fesztiválon. Eddig az alternatív közönséget céloztuk meg, mert ott vannak ismerőseim. A fogadtatás eddig nagyon jó volt, ami energiát ad nekünk. Szeretünk zenélni, és ezt látják az emberek. Johanna a klasszikus zenei projektjei mellett nagyon szereti ezt csinálni, és itt a zenére is meg a közönségre is gondolok. Ez egy teljesen más világ neki.
Aggi:
Terveid?

McCheap:
Azt tervezem, hogy minden energiámat a zenekaromnak szentelem, és ami ezzel együtt jár: lemezfelvétel, koncertek, próbák, szervezés, és hát sokszor a reklámot is nekünk kell megcsinálni. Ezenkívül szeretnénk saját honlapot is. Mindenképpen szeretnék még egy albumot készíteni, mielőtt abbahagyom a HT-t. Ez egy nagyon nehéz dolog, mert ahhoz legalább fél évre haza kellene mennem. Ami most elképzelhetetlen. Itt szeretnék maradni egyelőre Augsburgban, mert nagyon kellemes helynek tartom minden szempontból.
Aggi:
Akkor most egy hosszabb Hatóságilag Tilos szünet következik, lehet, hogy ezt be is kéne fejezni, és fókuszálni a jelenre, és a jövőre.

McCheap:
Természetesen erre én is gondoltam, de ezek a számok,(kb.4-5), amik megvannak, szerintem nagyon jók, és méltó befejezés lehetne, ha kiadnánk őket. De tényleg hosszú szünet jön. Homályos a jövő.
Aggi:
Láthatunk valamikor Magyarországon játszani az új trióddal?

McCheap:
Igen, ennek külön örülök, hogy sikerült leszervezni egy bulit Budapestre (2005. 01 .20. Budapest - Music Factory), ahol egyrészt nagyon jó barátainkkal játszunk, akik bár teljesen más stílust játszanak, a mondanivalónk sok ponton egyezik. A Semmi Komoly punk és Tes akusztikus zenéje teljesen passzol az estéhez.
Aggi:
Mit gondolsz a jelenlegi zenei piacról?

McCheap:
Fontos témának tartom a mostanában világszintű vitákat kiváltó zenei piac kérdést. Úgy gondolom, mindenki, aki ezt az új helyzetet, tudniillik, hogy az interneten keresztül le lehet tölteni ingyen szinte minden hanganyagot, úgy próbálja meg kezelni, hogy korlátozni akarja az információ szabadságát, nagyon rossz úton jár. Nem lehet az idő kerekét visszaforgatni, meg kell birkózni az új kihívásokkal. Új megoldásokat kell kitalálni, hogy a művészek meg tudjanak élni a zenélésből. Szerintem, nem lehet a ZENÉT tulajdonnak tekinteni. Úgy gondolom, hogy amit megírok, azt úgyis mindenki tudja, hogy én írtam, de maga a zene, a dal nem a tulajdonom. A Hatóságilag Tilos egyik
pozitívuma, hogy ingyen le lehet tölteni a lemezeket a zenekar honlapjáról.
Aggi:
Miképpen tudnád összefoglalni a legfőbb változásokat, amik értek?

McCheap:
A legfontosabb változás, hogy a HT előrehaladtával, és az új zenék megismerésével egyre inkább bizonyossá vált bennem, hogy van egy határa ennek a dallamos punk zenének, és itt nem minőségbeli határra gondolok, csak arra, hogy egy idő után nem jönnek az ötletek, amint ezt láthatjuk sok zenekarnál. Nem akarok sok szar albumot kiadni, csak hogy fennmaradjon a zenekar. Az új ötletek meg jönnek, csak egy teljesen más világban. A szellemi dolgokban a változás még annyira sem jött hirtelen, sőt ez inkább fejlődés, úgy érzem, ahogy egyre több mindent ismerek meg a világból, egyre kifinomultabban tudom megfogalmazni a gondolataimat. Nem érzem úgy, hogy eddig rossz úton jártam, ezután is szeretnék ezen az úton maradni. A világ jövőjét tekintve pesszimista vagyok. Szeretném, ha egyre többen lennénk, akik ezt a folyamatot, ami előbb utóbb, vagy újra egy nagy háborúba vezet, vagy új diktatúrákba, vagy egyszerűen csak elpusztulunk, megpróbálnánk késleltetni.