Punk Portál - 2019. május 26.





 

2005. IX. 4. Marco Polo - The Tangled Lines


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. szept. 9. péntek - 10:32

Az egész heti móka zárása volt ez a buli, jól tettem, hogy lenéztem a Marco Polo-ba. Az utóbbi idők egyik legötletesebb szórólapja este 6-ra mondta a kezdést. Ha nem dumálok Borsóval a buli előtt, talán le is megyek addigra. Így viszont csak 7 után érkeztem, persze ekkor se volt még semmi, csak pár kedves ismerős az egyes számú padnál. Beültem közéjük egy söröskorsót markolva, és vártam...

Hagyjuk a rizsát, lettünk vagy 70-en, mire kezdett az Another Way. Talán már láttam őket, talán más felállásban, a mostani produkció mindenesetre elég meglepő volt. Veszett HC/punk sipítozó énekkel. A színpad előtt mikrofonba ordító srácból olyan hangok jöttek ki, amit nem néztünk volna ki belőle. A Coheed and Cambria-s énekes hangja kellemes bariton ehhez képest. Sipítozás, őrült tempó, rövid számok. Kell ennél több?

A debreceni Choose Your Path-re még egy Kék Yukas bulin figyeltem fel, nagyon korrekt összetett hardcore zenét játszanak. Pofátlan módon letöltöttem az új EP-jüket is (megvenném én, de nem láttam sehol), így a koncert egy része már nem ért meglepetésként. Az első sorból figyeltem az igen lelkes előadást. Aki szereti a nem éppen nyugodt zenéket, annak mindenképp ajánlott megismerkedni velük. Vagy a zenéjükkel.

Rövid átszerelés, és érkezett a német The Tangled Lines. Korábbi információk alapján metalcore-ra számítottam, de erről szó sem volt, sokkal inkább a hagyományos amerikai hardcore-punk vonalat követik. Jártak már erre párszor, de soha nem sikerült elcsípnem őket. A legnagyobb élményt a zene mellett az énekeslány nyújtotta, aki a színpad előtt fel-alá mászkálva végig vigyorogva ordított a mikrofonba. Nem is értem, hogy csinálta. Angol nyelven kommentáltak sok számot, pl. elhangzott egy szerzemény a bulikra járó szélsőjobbos egyének ellen. Ezt mindenki szépen meg is tapsolta, kivéve a bulin épp lent levő szélsőjobbos egyének. A koncert végén, amikor bemondták, hogy egy feldolgozás következik, és a zenekarral érkezett barátok már helyezkedtek az első sorban, már éreztem, hogy a Young Till I Die lesz, és tényleg. Itt még valamiféle circle-pit-et is összehoztak néhányan. Amúgy nem volt túl nagy mozgás, de ez vasárnap délután talán megbocsátható.

A koncert után elégedetten indultam volna haza, de előbb még vásároltam limitált split-et (a merch-es lánnyal kerestettem magamnak egy szép sorszámot, enyém a 33-as!), majd politikaelméleti vitába keveredtem, így majdnem utolsóként hagytam el a klubot, és tesztelhettem az új éjszakai járatokat is.