Punk Portál - 2019. augusztus 18.





 

2005. VII. 22. Csehország, Brno, Fleda - Against Me!


Írta: SellMe
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. aug. 2. kedd - 18:50

Against Me! Kell még mondanom valamit? Rengeteg beszámolót lehetett már olvasni velük kapcsolatban, és azt hiszem nem érdemes ismételni ezeket. Mindenképpen ajánlom Borics Úr beszámolóját, annál jobban nem tudnám megfogalmazni, milyen muzsikát is játszik ez a banda. Sokféle stílus, érzés összegyúrva, ami egy őszinte, szívhezszóló, igazán emberi egyveleget alkot.

A tavalyi budapesti AM! koncert amilyen rövid, olyan intenzív is volt, és megfogadtam, hogy ezt a bandát még megnézem élőben, amint lesz rá alkalmam. Azóta vártam egy esetleges európai turné hírét, és persze egy budapesti koncertét is. Sajnos pesti buli nem jött össze, de a környező országokban számos koncert került meghirdetésre, úgyhogy el is kezdődött a tervek készítése. Prága, Brno, Graz, Bécs? Így jöttek sorban a fejemben a városok, sajnos, ahogy szembesültem a kötelező nyári elfoglaltságaimmal, szépen hullottak is ki. Végül is Bécs kapcsán már célegyenesben voltunk egy busz okán, de sajnos nem jött össze, és ez nagyon hazavágott, aznap este teljes letargia, a nagy szervezésben az az esélyem is elúszott, hogy esetleg busszal vagy vonattal ki tudjak még menni. Másnap aztán a munkahelyemen egy tréning el is terelte a figyelmemet, mikor jött a telefon, hogy busz lett szervezve Brno-ba, Csehországba, és van még egy hely. Nem ért fülig a szám, egy kicsit sem. Megbeszéltem a részleteket, és az estét illetve a másnap délelőttöt teljes extázisban töltöttem.
De vajon miért is lelkesedtem ennyire? A tavalyi koncert élménye, a zene, a szövegek? Talán leginkább a szövegek, az érzések, amik a szavakon átjönnek. Én mindig csodálva bámulom az embereket, legyen szó bárkiről, mikor igazi, már-már gyerekes rajongással gondolnak valamire, csinálnak valamit. Gyerekesen rajongom a gyerekes rajongásért, vagy mi. Na, hát valami ilyesmiről van itt is szó, mikor hallgatom egy lemezüket, nézem valamelyik koncertfelvételüket vagy a DVD-jüket, velük készült interjút olvasok. Ezek a srácok a zenéért rajonganak és még inkább az emberekért, értünk, akiknek elmondhatnak, adhatnak valamit, ha csak egy koncert vagy egy album erejéig is. Persze ott van még maga a zene, ami olyan hangulatot teremt, mint semmi más, amiért igazán különleges élmény hallgatni a lemezeiket.
Évente több, mint 300 koncertet adnak, és tényleg majdnem szó szerint a világ minden táján, ahol létezik is egy kicsit a punk-rock kultúra. Litvánia, Izland, mikor játszik ilyen helyeken egy hasonló volumenű banda?

El is jött ám a koncert napja, pénzváltás, sörvásárlás, majd találka az útitársaimmal. Kis tökölés, aztán indulás. Nekem már az utazás is nagy élménynek ígérkezett, hisz’ nem voltam még Csehországban. Az utazás elején még kicsit megilletődötten, csendben kortyolgattam a sörömet, de hát nem is akartam félbeszakítani a többiek élménybeszámolóit, sztorijait, amiket igazán élvezettel hallgattam. Elég sokáig tartott a szünetekkel tarkított, Rajkáig vezető út, de aztán utána már nem is nagyon álltunk meg Brno-ig. A magyar-szlovák határon a Vodafone reklámemberei vámtisztviselőnek öltözve szórólapokat osztogattak, a metró és az aluljárók után, már az országhatáron is a reklám eme amúgy kicsit sem idegesítő módját választják a marketingesek. Azért mindennek van határa, na. (Ha-ha-ha)

Egy ideig még aggódva figyeltem az órámat, majd mikor lassan megérkeztünk, akkor kicsit megnyugodtam, hisz bíztam Dan térképeiben, és reméltem, hogy hamar megtaláljuk a klubot. Nem így lett, de végül nagy izgalmak közepette, az előre beharangozott AM! kezdés előtt öt perccel megérkeztünk a klubhoz.
Szerencsére odébb volt még a kezdés, tudtuk meg Warren-től, az AM! szőrmók dobosától, aki kijött elénk, hisz’ ott volt velünk Pándi Bali, aki a tavalyi, pesti koncertjüket szervezte, és elég jó viszonyban van a zenekarral. Még megittuk a maradék almapálinkát, amitől Balázs odáig, és persze ezek után is igen jó hangulatban tartotta a busz utasait, és később a zenekar tagjait. A Fleda klub elég igényes hely, egy szélesebb folyosóhoz hasonlító kocsma résszel illetve az ennek végéből nyíló, széles koncertteremmel. A berendezés igényes, bent a teremben két oldalt lépcsőszerű állványzat, ventilátor a közönség első sorára irányítva, és a hangtechnika sem volt éppen rozoga állapotban. Érkezésünkkor az utolsó előzenekar kezdett, akik nem igazán nyerték el a magyar különítmény tetszését - rasztás, hegymászószandálos (pfuj) hippipunk volt, ha tudni akarod. Dan meghívatta magát egy sörre :-), amit persze én sem hagyhattam ki, finom és olcsó volt, simán veri az itthoni klubokban mért sört. Sörözés közben merch pult nézegetés, vásárlás, miegymás.

Az előzenekar után már szépen összegyűlt a kis magyar banda az első sorban, én meg már teljesen be voltam zsongva, és csak James hiányzott a színpadról, a többiek már gitárral a nyakban illetve dobverővel a kézben várták. Mikor megjött, bele is csaptak rögtön, a Rice and Bread-del kezdtek, és mit ne mondjak, fantasztikus volt. Az első sorban énekeltem, üvöltöttem a szövegeket, és ez tőlem igazán meglepő. Nagyon kevés zenekar koncertjén tudok feloldódni úgy igazán, hogy elfelejtsek mindent a színpadon kívül, hogy csak én, és a zene legyen a főszereplő. (Tudom, tudom, többet kéne innom.)
Teljesen fellelkesülve tapsoltam és daloltam.

„sing your heart out,
sing it like you mean it,
you're gonna sing everything you're thinking,
and you're gonna sing it until they're listening.”


Elég sok új számot játszottak, a tavalyi pesti és az idei (a többiek elmondása alapján) bécsi konci setlist-je teljesen más volt, de igazából nem volt ez baj. Jöttek a nóták, You look like I need a drink, Sink Florida sink, Unsubstantiated rumors…, Turn those clapping…, Reinventing Axl Rose, mindegyiken totális extázis részemről, és a zenekar részéről is. Koncert közben Balázs jobban bemutatkozott a cseh közönségnek - alsónadrágban és zokniban, a színpadról. Ezután ilyen öltözékben táncolta végig az egész koncertet.
Megint élmény volt nézni a tagok reakcióit, mozgását, különösen Warren dobolásán feledkezett néha rajta a tekintetem. A basszeros megint csinálta a showt, mint láthattuk tavaly is, Tom és James kiordították magukból a lelküket, ahogy mi is ott az első sorokban. A közönség nagy részét nem is láttam, de nem is érdekelt, egy lány állt előttem, mellettem, aki nem igazán tudta felvenni a koncert ritmusát, egyszer-egyszer meglehetősen bárgyún mosolyogtam rá, hogy hát ez egy ilyen játék.
Sok szám lement, és még ráadás is volt. Másodjára már sajna nem sikerült visszakövetelnünk őket, így hát véget is ért az előadás. Valami eszement dolog volt ez az egész, maga a koncert, és persze, hogy én milyen szenvedélyesen viselkedtem (magamhoz képest persze).
Feltöltődve és elégedetten léptem ki a koncertteremből, rendeltünk még egy sört, aztán a zenekar is kijött. Miközben Balázs Jordan-nel, a merch guy-jal ökörködött, addig mi a basszerossal, Andrew-val koccintottunk, dumáltunk, és megállapítottam, hogy tényleg őszinte és szívélyes pofák ezek a srácok mindannyian. Még egy kis bolondozás, aztán irány a busz, és nyomás haza.

Lehetne itt a végén sorolni egy-két negatívumot is (elmaradt nagy slágerek, magas színpad), de nem teszem, mert annak kell örülni amit kaptam, ami így is lehengerlő volt, ami az enyém mostmár. Azt hiszem, meghatározó volt számomra ez a délután, este, éjszaka, sokkal többet jelentett, mint egyszerűen egy zseniális koncertet. Ennek igazából személyes oka van, és mivel nincs blogom, majd ha a legjobb barátaim egyike leszel, akkor talán elmondom Neked is, hogy miért. Itt most csak szeretném megköszönni az útitársaimnak és persze az Against Me!-nek ezt a fantasztikus élményt. Köszönöm.