Punk Portál - 2019. május 27.





 

2003.02.08. - Szombathely, Végállomás klub


Írta: robit
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. feb. 12. szerda - 11:53

Nos ott kezdeném, hogy reggel 6-ra értem haza Vörös Yuk-ból. Ez egy fontos momentum, mert én speciel végig tök fáradt voltam meg minden. Vonattal mentünk a Keletiből. Én és Sas barátom majdnem lekéstük a vonatot, de kaja és ásványvízvásárlás után felszálltunk a vonatra és már indultunk is. A fülkében az út kb. feléig nem volt semmilyen bulihangulat. Miután csak 1 idegen fiatalember maradt velünk máris több lett a káromkodás, undorító sztori meg minden. Én nyomtam egy kicsi-a-rakást is. Miután a srác leszállt utána kezdődött a buli a fülkében. Akkor aztán nem kíméltük egymást, de főleg engem szerettek a többiek, mert állandóan én voltam legalul. A fülem még most is fáj. Pepe csinált egy-két fényképet is, de nem tudom mikor jutunk hozzá. Amúgy jót tett szervezetünknek ez a kis mozgás, mert a vonaton végig nagyon hideg volt. Szerintem mi voltunk a leghangosabbak a vagonban Petiokosnak köszönhetően, akinek be nem állt a szája a sörnek köszönhetően:)

Szombathelyre érkezvén meglepően tapasztaltam, hogy itt hó nem nagyon esett, de így is szétfagytunk a buszmegállóban.

Végre megérkeztünk a helyszínre! Végállomás. Lecuccolás, gyorsan szétnéztünk, és meglepve tapasztaltuk, hogy itt is k....a hideg van. Na mindegy. A hely maga egészen jó, bár én hiányoltam egy vörösyuk szintű öltözőt (de lehet, hogy csak hozzá vagyok szokva a kényelemhez). Színpad nagy, kontroll ládák, fények (amik egy programra voltak beállítva és végig ugyan az ment:( ). A hangosítás jó volt végül is, csak az a baj, hogy az egész hely nagyon visszhangzik és így tökmindegy milyen a hangosítás az eredmény az, hogy élvezhetetlen.

Első fellépő az Iszonyat nevű társaság volt. A kezdés után a terembe bemenve a következő látvány tárul elém. A színpadon a gitárosok, óriási felállított tarajokkal rendelkező punk srác. Az énekest kerestem, mert Zsolesz csinálja a The G Zone fanzine-t és szoros e-mail kapcsolatban voltam/vagyok vele, de még nem találkoztam vele. Megláttam, ő a közönség soraiban nyomult, szegecses-öv, sapka kíséretében jó hc-s módjára:). Zenéjükről: ilyen ős, minimal punkot nyomattak, ami igazából nem az én zeném, de azért megnéztem őket. A közönség pozitívan fogadta a zenekart, ment a pogó ezerrel.

A következő zenekar a New Fight volt. Ők new school hardcore-t játszanak, tehát témázgatós, elborult, metálos hardcore-t. Számomra az ő zenéjük is olyan, mint a Fallen Into Ashes, le kell ülni otthon meghallgatni és csak akkor jönnek ki a részek, amit koncerten elsőre nem tudsz befogadni. Koncertjükön is ment a mozgás, a nézőtéren és a színpadon egyaránt. Náluk jó volt a hangzás, mert hoztak magukkal saját fej-ládákat. Mondjuk én kifelé nem igazán hallottam, mert a színpad mellett álltam, de "bent" jól szólt. Nekem nagyon bejött a zenéjük és Alíznak is, mert végig meredten nézet a színpad felé és emo-zott.
NAGYON SZIMPATIKUS VOLT a gitárosok öltözéke (Guns N' Roses, Sodom pólók JEEEE!)

Utánuk rövid átszerelés után valami rock zenekar jött /Ez az Age lehetett - Dan/, de nem néztem meg, mert már annyira fáradt voltam, hogy legszívesebben azonnal hazamentem volna... E helyett csocsóztunk Petiékkel. A csocsóasztalok nagyon jók voltak, élvezet volt játszani rajtuk! Mező nem tudom, hogy bírta végignézni/hallgatni őket a nemartos cuccoknál ülve...Ja egyszer én ültem a cd-k, kaziknál és jött egy punkcsaj (nem nézett ki jól) és leszámolt 200 Ft-ot 2, 5, 10 és 20 forintosokban, mert ő most kitűzőt szeretne venni. Elkezdett válogatni, és a haverjával beszélték meg, hogy milyet vegyenek, de a beszélgetésből nekem annyi lejött, hogy azt se tudják milyen jelvényt vesznek, de jól néz ki. Ezen kicsit mosolyogtam, nem bántom őket, mert miért kell mindenkinek minden zenekart ismerni, de nekem ez furcsa volt.

Következő zenekar a 17 volt. Az ő koncertjük alatt volt a legnagyobb nézőszám, és táncolt is mindenki, mint állat. Voltak klassz feldolgozások, fúvosok ezerrel. Az énekes srác elég furcsán nézett ki, véleményem szerint már betegesen sovány testalkattal rendelkezik. Mindenki heppi stb.

A Nesze olyan fél 2 körül kezdett. Mindenki fáradt volt, ez hallatszott a zenénken is. Volt minden: dobrész elfelejtés, Zoli részéről előbb abbahagyás, közönség részéről AMD feldolgozás követelés meglehetősen bunkó paraszt tapló módon, zenekartagok anyukájának emlegetése ugyanattól a sráctól, de ahhoz képest, hogy ebben az évben még nem próbáltunk, jó buli volt.

Semmi Komolynak az új számai nagyon állatok! Jó buli volt, szokásos hamis gitárokkal, de kit érdekel, elvégre punk nem? Mező most kevesebbet konferált, mint szokott. Én hátulról néztem végig az egészet egy-két sör kiséretében és tetszett a produkció, a közönség (már ami maradt) is mozgott.

Aztán pakolás, sörözés, várakozás buszra, busz jön, vonatállomás, resti, sör, kaja, IC, röhögés, hirtelenbealvás, durva ébredés, hazamenetel, alvás.