Punk Portál - 2019. augusztus 22.





 

2005. VI. 10. Franciaország, Angers, L’Étincelle - Fiya, Eida


Írta: Mozart
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. jún. 20. hétfõ - 19:32

Mivel sajnos nem lehettem ott a csütörtöki budapesti Green Day koncerten, gondoltam, enyhítem fájdalmamat, és ellátogatok egy helyi klubbulira, ilyen jellegű koncerten még amúgy se nagyon jártam, amióta itt élek. Különben is, ebben a tanévben már voltam pár stadionos megakoncerten, gondoltam tehát, jót fog tenni egy kis változatosság. Kapóra jött hát, hogy európai turnéja keretében pont most játszott a városban egy amcsi banda a floridai Gainesville-ből, név szerint a Fiya. Pár nappal előbb szúrtam ki a plakátot, amelyen úgy jellemezték a zenekart, hogy "Hot Water Music punkosabb változatban", az Eida nevű helyi előzenekart pedig szimplán emo-rocknak titulálták. A koncert napján még gyorsan letöltöttem pár számot a floridaiak honlapjáról, hogy mégis legyen valami lövésem arról, hogy ki fiya-borja a zenekar... :) Hát, annyira nem győztek meg az mp3-mak, de azért reménykedve vágtam neki utamnak.
A helyről érdemes (nem csak) pár szót ejteni. Ha röviden kéne összegeznem, azt mondanám, hogy az Étincelle (magyarul szikra) a legundergroundabb hely, amin valaha jártam. Egy lepukkant bérelt garázsban található kis klub, amelynek nincs vezetője (a programokat havi közgyűlésen szavazzák meg), nem fogad el semmilyen pénzbeli támogatást senkitől, hogy megőrizze függetlenségét, és gyűjtőhelye mindennek, ami alternatív / underground. Vannak itt koncertek, filmvetítések (persze nem "Segítség, felnőttem!"), előadások, vitaestek (nukleáris fegyverkezésről, munkanélküliségről, globalizációról stb). Van egy kis könyvtára is, de a koncert alatt zárva volt, így nem tudtam bepillantani. A bejárat utáni folyosón tengernyi szóróanyag, ingyenes újságok, szórólapok, plakátok. Bent a 20 négyzetméteres "koncertteremben" ezer plakát Afrika felszabadításáról, globalizációellenességről, fogyasztói társadalomról, valamint ilyen-olyan egyesületek plakátjai. Aki bármiféle mozgalomhoz vagy eszméhez szeretne aktivistaként csatlakozni, az itt biztos talál magának való alapanyagot. Még egy olyan plakát is volt, hogy "ki mit tud adni, kinek mire van szüksége". Mindenki ráírhatja az elérhetőségével egyetemben, hogy miben tud segíteni / vár segítséget másoktól. Pl. "tudok kötni", "angolórákat adok", a másik oldalon pedig "meg kéne javítani a bicajom pedálját és beálítani a fékeket". Ja, és volt egy A4-es, kisbetűvel teleírt plakát arról, hogy "Miért vagyunk kénytelenek belépőt szedni", ami azt magyarázta el szinte már szabadkozva, hogy hova kerül az az 5 euró (itt ez nevetséges ár), amit koncertbelépőként elszednek a közönségtől: 1,5 euró a klub fenntartására megy, 3,5 euró pedig a fellépőnek. Kb. 35 fizető vendég esetén nullszaldós egy buli, ami kevésnek tűnik, de ezen a napon szerintem ennyien se voltunk.
A klubkoncerteken azért nyugaton is vannak csúszások, a plakáton található fél kilenc helyett pontban fél tízkor kezdett az Eida, ami a szomorkásabb-féle emocore-t játszotta. A kinézet tipikus emo: a húszéves-forma tagokon kék farmer, fekete, minta nélküli póló, mindhárman vékonyak, és az énekes-gitáros egy ázsiai félvér, szemüveges srác. Nekem a német Tragic Vision ugrott be róla, na meg a Hot Water Music (a főzenekarral ellentétben). Egy nagyon rövid, félórás koncertet nyomtak, a számok elég szomorú, sírós-ordibálós lassú emocore balladák voltak. Elég zúzós volt, az ének inkább ordibálós, a gitártémák viszont nagyon dallamosak. Kihozták az egygitáros alapfelállásból, amit ebben a stílusban ki lehet. A színpadi mozgás is meggyőző volt, kifejezetten élveztem a showt, és annak ellenére, hogy egy "amatőr" helyi bandáról van szó, teljesen úgy csinálták, mint a nagyok. Ja, második számnál húrszakadás, húrcsere helyett persze bevetette a srác az ugyanolyan tartalék gitárját... mégiscsak nyugaton vagyunk. A koncert tömör volt, de hatásos, összesen vagy 5-6 (fejenként kb. ötperces) számot játszottak, aztán slussz. Egyszemélyes „vissza-vissza”, a zenekar visszajön. "A vízert!" "OK, hát akkor a vízer!" És elnyomtak egy Weezer feldolgozást, ami úgy illett bele a műsorba, mint a magyar konyhába a garnélarák, de azért vevő volt rá mindenki. Biztos valami régi hagyomány a zenekar életében, hogy ezt a számot játsszák visszataps után…
Aztán rövid átszerelés, közben egyeurós sör (ez itt nem is ár), és színpadon a Fiya. Nem egy sztárzenekar; teljesen el voltak ájulva, hogy itt lehetnek Európában, és franciáknak játszhatnak. Szerencsére élőben sokkal meggyőzőbbek, mint a felvételeiken, nagyon energikus, pörgős, "majdnem hardcore"-punk. Engem ez a zene a plakáton említett HWM helyett sokkal inkább a Strike Anywhere-re emlékeztetett. Az mp3-makon néhol hamiskás, vagy csak csúszkáló énekhang itt erőteljes ordibálás volt, szóval ezzel se volt gond... :) A számok gyorsak, rövidek és zúzósak, a (kinézetre amúgy teljesen konszolidált) énekes srác majd kiköpte a tüdejét, egyfolytában lihegett két szám között, de azért - szimpatikus módon - minden szám előtt elmondta, hogy miről fog szólni. Ami vicces volt, hogy ezeket az átkötőszövegeket biztos nem tanulta be előre, ugyanis majd' mindig el kellett gondolkoznia, hogy miről is van szó az adott számban... ahogy kivettem, a legtöbbje személyes problémákról, útkeresésről, identitásról szólt. Ez a koncert is hamar lement, utána háromszor (!) visszatapsolta a zenekart a lelkes 25-30 fős közönség, végül úgy ért véget, hogy "Bocs srácok, most már teljesen elment a hangom!"
11-re már vége is volt, aztán szépen öt perc alatt hazabicikliztem a koleszomba, és azon gondolkoztam, hogy mekkora hangulata van már az ilyen családias buliknak, és hogy Borics úrnak igaza volt, amikor valami olyasmit írt egyik nemrégi koncertbeszámolójában, hogy ilyenkor érzi magát igazán "otthon" az ember.