2005. V. 5-6-7. Budapest - Bécs - Budapest

Írta: Dan Feltöltötte: Dan Ekkor: 2005. máj. 11. szerda - 08:09

Újabb kalandos hétvégén vagyok túl, a közepe talán túlságosan is kalandosra sikerült...

2005. V. 5. Zöld Pardon, Marco Polo

Miután kiderült, hogy a magyar punkszintér fuvarozására szakosodott járgányomon még újabb javítások szükségesek, olajos kézzel metróztam majd villamosoztam a Zöld Pardon felé. Már a környéken gyűltek a rajongók, még mindig meglepnek a 10-11 éves Alvin pólós gyerekek. A villamosmegállóban szerencsére összefutottam a már nagylány 16-17 éves csajokkal, majd Mansizt is megtaláltam, akit lerángattam Fürgerókalábak koncertre, mondván tuti jó lesz.

A biztonságiaktól hemzsegő bejáratnál megmotoztak minket, majd a 18 alattiak kaptak pecsétet a kezükre, hogy ne tudjanak piát venni. (Mondjuk később egyedül ők voltak olyan hülyék, hogy a 400 Ft-nál is drágább sört megvegyék...) Már hallottam róla, hogy 100 Ft a belépő, de nem igazán akartam elhinni. Pedig tényleg! Forgóajtó van (vagy hogy hívják ezt), az oldalába bedobod a százast, aztán van pár másodperced, hogy bejuss. Olyan, mint valami nyilvános WC. Érthető a cél, a sok hülye, aki oda jár, inkább bent piázzon, mint hogy kijárjon sörért. Ki emlékszik már azokra az évekre, amikor a Zöld Pardon egy füves rét volt üldögélő fiatalokkal, zenével...

Újabb fejlesztések történtek, elkerített VIP terület, még több kivetítő, még több szekus, még hányadékabb közönség, éljen! Szerencsére nem kellett sokat várni, és érkezett a Fürgerókalábak. Megközelítettük a színpadot, de mindenkit figyelmeztettem, hogy pogó lesz. És lett is, elég keményen nyomták a srácok és lányok, sokakat mozgatott meg a zene. Blamázsék továbbra sem normálisak, szórakoztató átvezetőszövegeket hallhattunk, ráadásul számok közben is produkálták magukat. Ha jól értettem, új dobosuk van. Sok régi számot is játszottak az első demóról, úgy átdolgozva, hogy eleinte rájuk sem ismertem, csak a szöveg volt ismerős. Remek ötlet volt lelassítva előadni ezeket, nem árt a változatosság. Azért hallhattunk persze új slágereket is, mindenki boldogan énekelte a szövegeket. (Én is, ahol tudtam.)

Közben jött az SMS, hogy már megy a Buttholes, szóval kurva gyorsan el is indultunk a Marco Polo fele.

Futottam is, hogy időben odaérjek, 500 Ft leperkálása után a szinte tök üres terembe toppantam. Bal oldalt asztal, körülötte 3-4 ember, kb. 6 fős törzsrajongótábor és én. A Buttholes jelentős változásokon esett át, kiszállt a basszeros, így az egyik gitárosból basszusgitáros lett, és egy új harsonást is felfedeztem a színpadon. Laci többnyire a színpad előtt ugrándozott, egyszer jól meg is rúgta a gitárost. Jellemző volt a fejetlenség és a totál szar hangzás. Szerintem sokat kell még gyakorolni ebben az új felállásban. Elhangzott néhány új szám is, de nem sok értelmezhető jött le belőlük. Külön tetszett a California Hajmáskér változata, sajnos a szöveget nem igazán értettem. Már a búcsúszám következett, amikor pár 15 éves veszprémi fiatal megkért, hogy menjek már arrébb, mert nem látnak. Uhhh.

Na mindegy, jó volt újra látni a Buttholes-ékat, nagyon el voltak tűnve, remélhetőleg újra előtör a régi lelkesedés, felveszik végre az új lemezt, és újra több százan tombolnak majd a régi és új slágerekre.

A Csá, Misi-t nem vártam meg, inkább nyomultam haza aludni, mert még fogalmam nem volt, másnap hogy jutok ki Bécsbe.


2005. V. 6. Bécs, Flex - Tsunami Bomb

Korai kelés, Bécs térkép és egyéb utazáshoz fontos kellékek bepakolása után a Volánbusznak telefonáltam, hogy van-e jegy a Bécsi járatra. Volt még 5 hely, rendelni már elvileg nem lehetett, de félrerakott nekem egyet a néni. Még reménykedtem egy autóban, de nem volt sok esély. Aztán kaptam az sms-t, hogy ha 3-ra Szombathelyen vagyok, kivisznek. Erre esély sem volt a meló miatt. Ebédidőben elrohantam kaját venni az útra és Eurót váltani, majd 4-kor el is húztam, hogy az 5 órás indulást elérjem. Pornstartól kaptam diktafont, majd rohantam a Népligetbe. Kicsit nehézkes volt a közlekedés, mivel a metrót megint az ellenőrök uralták, jegyem nem volt, sorbanállni meg végképp nem volt idő.

A buszpályaudvaron még volt jó negyed órám, nagy nehezen megtaláltam a nemzetközi jegypénztárt is, ahol az előttem állókkal baszakodott egy órán keresztül a pénztáros csajszi, azt hittem, megőrülök. Végül nyílt egy másik ablak, ahol 2700 Ft körüli összegért kaptam egy kedvezményes csak oda útra vonatkozó jegyet. Kicsit megnyugodtam, amikor végre a nagyon hi-tech buszon ültem. Tanulmányoztam a metrótérképet, a kinyomtatott Flex-térképet, és csak kicsit izgultam, hogy 8-ra érek ki, miközben a buli elvileg fél8-kor kezdődik.

Belemerültem a magammal hozott fanzine-ekbe, lassan kéne írni egy fanzine-cikket is. A Sally Brown nagyon fasza, mindenkinek ajánlom a Skanzelizé interjút! A határon aztán egyre idegesebb kezdtem lenni. Az előttünk álló német buszból a teljes román utazóközönséget kiterelték... Kb. negyed óra várakozás után egy másik sávba engedtek minket, ahol gyorsan áthaladhattunk volna, ha nem utazott volna velünk is két fiatal román gyerek. Míg az én személyimre egy pillantást se vetett a határőr, a kölykök útlevelét elvitte tanulmányozásra, majd a cuccukat is kipakoltatta a busz aljából.

Már láttam, hogy 7:55-re nem érünk be, de még jó esélyem volt elcsípni a Tsunami Bomb-ot, mivel játszott előttük egy banda elvileg. Idegességem akkor fokozódott, amikor a busz letért az autópályáról és kiment a reptérre. Sajnos ott is volt egy megállója. Bár érdekes volt a kilátás, kicsit sem hiányzott ez. Aztán végre befutottunk az Arena mellett található buszpályaudvarra. Rohantam a metrómegállóba, egy helyi polgárőr jellegű faszi segített venni nekem egy diákjegyet. A metrók faszán közlekedtek, itt tényleg az van kiírva, mikor jön a következő, nem az, mikor ment el az előző. Kb. 20 perc alatt meg is volt az egy átszállásos út.

Most jött a neheze. A Flex a Donaukanal partján található közvetlenül egy híd előtt. Sajnos a csatorna fölött kb. 50 híd van, amik a térképeimen kurvára nem szerepeltek. Szóval nekiálltam rohangálni. Oda-vissza, kérdezgettem embereket, semmi. Aztán nagy nehezen meglett. Kiderült, eggyel korábban szálltam le a metróról. A gondot a metróvonalak kereszteződése okozta, egy másik kereszteződést néztem ki magamnak, mint kellett volna. Pedig pontosan megvolt, melyik megállónál kell leszállnom. Totál kifáradva rohantam a bejárathoz, a kiszűrődő hangokból érzékeltem, hogy játszik a Tsunami Bomb. A jegyszedő mondta is, hogy ez az utolsó szám. Csodálatosan boldog voltam, nagy nehezen lealkudtam a beugrót 14-ről 10 Euróra, majd bementem és megnéztem az utolsó fél számot. Szerencsére adtak egy ráadást is. Fasza volt. Egész jól is szólt, de nem mondanám, hogy ennyit megért akár a 2500 Ft-os beugró is, az útiköltségről nem is beszélve.

Még aznap reggel írtam mailt pár osztrák net-ismerősnek, hátha tudnak kísérgetni. Sajnos csak Latti válaszolt, aki mindent faszán leírt, többek között azt is, hogy a punkok aznap este az EKH-ba mennek, páran az Arena-ba Exploited-re, de a Flex-et nem szeretik, mert drága és nem punk hely. Van benne valami. Bár elég underground kinézete volt a klubnak, a nagy koktélbár felirat és néhány egyéb jel utalt a hely jellegzetességére. Kicsit Vörös Yuk hangulata volt. ("Undergroundnak néz ki, közben egyáltalán nem az.")

A merch-pulthoz siettem, ahol mindenféle Hopesfall cucc mellett lehetett kapni a Tsunami Bomb két CD-jét, pár felvarrót, kitűzőt, de ruházat nem volt. Pedig büszkén feszítenék egy Tsunami Bomb pólóban. Mindegy, így legalább hasznosabbra, egy live DVD-re költöttem a maradék pénzem. Belenéztem már, elég király, van rajta pár bónusz is, meg teljes audiokommentár. A merch gyereknek szóltam, hogy kerítse elő nekem a turnémenedzsert, Doug szerencsére hamarosan meglett, vele ledumáltam egy interjút a zenekarral. Negyed órát kért, amíg pihennek a tagok. Közben a backstage mellett már gyűltek az autogramot kérő gyerekek. A hamarosan megjelenő dobostól és gitárostól kaptak is sorban, páran közös fotót is készítettek. A legkitartóbban még sokáig álltak ott Agent M-re várva...

Amíg beengedtek az interjúra, belenéztem a Hopesfall-ba. Már Belgiumban sem izgatott különösebben a nyivákolós zenéjük, most sem tetszett különösebben. Azért volt pár pörgősebb darab, amire bólogattam.

Aztán jött Doug, és bent voltam! Ott, személyesen Agent M-mel egy szobában!! Huhh. :) Ilyen sem volt még, a teljes zenekar rendelkezésemre állt, mind a négyen kijöttek velem a klub mellé, ahol feltettem nekik pár kérdést. Barátságosak és szimpatikusak voltak és eloszlattak pár téveszmét a zenekarral kapcsolatban. Remélhetőleg hamarosan olvasható lesz a cikk itt a Portálon.

És igen, mindenkivel kezet foghattam a végén, Agent M-mel is!! Sajnos puszit nem adott, de így is mondhatom, hogy megérte kimenni. :))

Néztem még egy darabig a Hopesfall-t, majd visszaindultam az Arena-hoz. Megtaláltam a helyes metrómegállót (ahol le kellett volna szállnom) és csak reménykedtem, hogy ha esetleg ellenőrrel találkozom, elfogadja a jó 3 órája érvényesített diákjegyemet. :) Szerencsére nem volt semmi gáz, visszajutottam egy átszállás után a kiindulóponthoz. Még szerencse, hogy az Arena környékén ismerős vagyok.

Már odafele láttam tarajosokat a környéken, most csak rámosolyogtam egy mellettem elhaladó Dead Kennedys pólós csajszira. Az Explited még ment, szóval kintről hallgattam őket, miközben megvizsgáltam a kint fetrengő-ténfergő punkokat. Egyértelmű, hogy Budapesten sokkal leszakadtabb emberek voltak, itt még a lepukkant punkok is kocsival járnak... A 'Ploited fasza volt, hallottam pár szerzeményt, ami Pesten nem volt, a Barmy Army is elhangzott. Mondjuk a Punk's Not Dead-et például nem sikerült elsőre előadniuk. A kisteremből pedig a német Boxhamster Green Day-re emlékeztető zenéje szűrődött ki.

Megtaláltam magyar kollegáimat, akiknek nagyon hálás vagyok, hogy elhoztak Szombathelyre. Az úton többnyire aludtam, majd Szombathelyen egy éjjelnappali kocsmában töltöttük Haine fórumtársammal az időt hajnal 2-től kb. 4-ig. Rájöttem, hogy a Soproni egész jó sör, beszélgettünk pánkos témákról, és egy helyi törzsvendég, Szőke szórakoztatott minket. Szőke egy totál részeg Depeche Mode fan, aki bár a szövegeket nem igazán tudta, többször egymás után benyomta a legnagyobb slágereket a jukebox-on, és táncolt is rájuk. Igazából azt se tudta, hol van... Szórakoztató volt.

Hazáig sok izgalmas már nem történt, aludtam a vonaton, kb. reggel 10-re otthon is voltam Érdekes élmény volt ez az út, legközelebb inkább megyek autóval...

Fotók: http://flex.at/data/gallery/20050506

Ráadás - beszámoló a Metalcore weboldalon, simán ki tudtak volna vinni kocsival...
http://metalcore.uw.hu/


2005. V. 7. Gödör - PASO szülinap

Kisebb délutáni alvás után nagy várakozással indultam el a Gödörbe. Végre újra a megszokott társaságban bulizhatok, ez örömmel töltött el. Esélyem nem volt lekésni a bulit szerencsére. És tényleg volt lenn sok ismerős, többen úgy fogadtak, hogy rég nem láttak. Hát igen, világlátó, külföldre járó punker lett belőlem. :)

Persze szokás szerint rengeteg totál ismeretlen arc is érkezett, akik eléggé kilógtak a sorból. Már egyből a Skambulance koncertjén sokan mosolyogva nézték az első sorokban táncolókat, akik valószínűleg a zenekar tagjainak szülei voltak. Pedig jó dolog ez, a gyerekek zenéje tetszik a szülőknek is, sőt még a szövegeket is tudják! A Skambulance pedig egyre jobb, csak dicsérni tudom őket. Kb. az egyetlen hiteles banda az újak közül. Jól is szólt minden, volt új szám meg régi, megszokott feldolgozások, jó hangulat, pár táncoló fiatal. A Rancid Time Bomb-ját teljesen átdolgozták, nagyon tetszett. Ilyenek kellenek, nem csak az unalmas feldolgozások mindig. Nem véletlen, hogy a Skambulance egyre többször lép fel a PASO rendezvényein...

Igen, én ott voltam a Pannonia Allstars Ska Orchestra első koncertjén (akkor még Pannonia All Stars Ska Orchestra-nak hívták őket), a közönség nagy részéről ez nem volt elmondható, de semmi gáz, lelkesedett mindenki, szépen összegyűlt a nép, táncoltunk sokan. Nem ártott, hogy most egy ideje nem láttam őket, nagyon élveztem a koncertet. Ráadásul meg is újult a program, írtak egy új számot rólam (Break of the Dan - vagy Dawn?:), új feldolgozást is kaptunk, ami Ring-Ding-nek tűnt, de simán lehetett bármi más is. Jani szokásosan részeg volt, mindenki profin játszott, remek PASO buli részesei lehettünk. A születésnapi feelinghez hozzájárult Peter Truffa billentyűs (New York Ska-Jazz Ensemble) is, aki nagyon szép szólókat nyomott le Dáviddal párban. Torta vagy egyéb attrakció viszont nem volt, ráadásul nem is játszottak túl sokat a főzenekarra való tekintettel. Viszont dupla ráadást adtak, annyira követelte a végén a nép a Gagarint. Ja, KRSA az egész terem előtt megjegyezte, hogy nem áll jól a sapkám. Ezt XBenceX nevében személyes sértésnek veszem, szerintem TheSixCuts kamionos sapi csak jól állhat mindenkin.

Mr. T-Bone egy olasz harsonás fickó, aki egy egész zenekarral turnézik, és leginkább tradicionális ska és rocksteady számokat adnak elő. Főleg saját szerzeményeket hallhattunk, de elhangzott néhány feldolgozás is, Skatalites, Hepcat, stb. Az egyikben KRSA is vendégszerepelt. Tipikusan olyan koncert volt, amire eltáncolgattam, de itthon nem gyakran hallgatnám. Szintetizátoron Peter Truffa, T-Bone énekelt és harsonázott, egy másik fickó szaxofonon és fuvolán (?) zenélt, továbbá gitár, basszus, dob volt a felállás. Természetesen PASO után megcsappant a létszám, de azért voltunk elegen, és a maradék ember nagyon lelkes volt, énekelt mindenki, amikor kellett, a ráadást is nagyon hangosan követeltük. Profi zenészek és profi zene jellemezte a koncertet.

Viszonylag korán, 2 körül vágtunk neki éjszakai sétánknak a Körtérre, nagyon kellemes volt az idő, ráadásul külföldi lányokkal is találkoztunk az úton...