Punk Portál - 2019. május 23.





 

2005. III. 26. Budapest, Trafó - Ultrahang fesztivál


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. már. 28. hétfõ - 09:00

Igazából nem tudtam, mire számítsak, soha nem voltam még UH feszten. Gondoltam, tök üres lesz az egész hely, mint egy szokásos fucktothemusic bulin, ami érdektelenségbe fullad. Érkezésemkor már akkora sor volt, hogy be sem engedtek a Trafóba. Nagy nehezen eljutottam a jegypénztárig, ahol két csaj szerencsétlenkedett, iszonyatosan lassan haladt a sor. A közönséget jól jellemzi a mellettem álló finnyás csajszi, aki ki volt fakadva, hogy áá, tök sokan lesznek, meg lehet ezt hallgatni CD-n is, és hazament.

A nagyteremben volt a rendezvény, ahol most jártam először. Egy nagy komoly színpadra volt felpakolva sok hangszer bemikrofonozva, a nézőtér lépcsős részén és az előtt párnákon fetrengett rengeteg ember. Szerencsére megtaláltam Mansiz-t és The Godfather-t, akik a stoner színtér jeles képviselőivel döglöttek. Sajnos párnát már nem sikerült szereznem (mellettem az arc 2-n feküdt), de azért beültem az igen minimális maradék helyre. A színpadra érkező gyerek kétszer is megkérte a közönséget magyarul és angolul, hogy az első két fellépő között ne hagyják el a termet, mert rövid lesz a szünet.

Be volt ígérve a pontos kezdés, meg hogy fél 8 után senkit nem engednek be a terembe. Ennek ellenére 8 után még jöttek az emberek, és semmi nem történt. Aztán egy nagy táskával a vállán (amit semmire nem használt) érkezett Antony az USA-ból. Leült egy zongora elé, és kicsit sem érdekes dallamokra eléggé vicces magas hangon kornyikált valamit. Szinte végig biztos voltam benne, hogy ez csak poén (voltak rá utaló jelek), és csak altatja a népet, és valami tök más extrém dologba kezd majd el hirtelen, de nem. A szövegek (már amit értettem) ugyancsak nevetségesek voltak. A közönségből pár paraszt bekiabálásokkal, szám közbeni tapssal fejezte ki nemtetszését, mások viszont lelkesen tapsoltak a számok után. Jó fél óra után szerencsére elhagyta a színpadot. Nagyon nagy tehetség kell ahhoz, hogy tök nulla, ötlettelen zenével hatalmas pénzeket kaszáljon az ember, mert sikerült elérnie, hogy a "műértők" felfedezzék. Ezért tisztelem Antony-t.

Mivel megkértek mindenkit, hogy maradjon a seggén, jó 100 ember nekiállt elhagyni a termet. A rövid szünet legalább 20 percre nyúlt.

Aztán besötétítettek mindent (csak a nagy vészkijáratot jelző zöld lámpa világított), és 4 ember érkezett a színpadra. Mindegyikük fölött meggyulladt egy lefelé lógó hosszúkás fénycsóva, és a német Bohren und Der Club of Gore zenekar megkezdte előadását. Sokan áradoztak róluk, ezért jöttem el én is megnézni a produkciót. Kissé kétes érzésekkel távoztam a teremből a koncert után. Az biztos, hogy nem csak a hipergyors zenék lehetnek durvák, hanem az iszonyatosan lelassítottak is, jelen esetben ez utóbbiról volt szó. A dobos többnyire csak a lábcint emelgette, jó másodpercenként egyszer, a szintetizátoros lassú ritmikus hangok mellett valami magasabb csilingelést produkált, a basszusgitáros nagyon mély hangokat pengetett, a szaxofonos pedig erre játszott ezt-azt. Tipikusan az érzésekre ható zene. Kár, hogy nem igazán lehetett átélni az egészet a sok tapló paraszt ember miatt. Kb. az első szám után megindult a népvándorlás kifelé, sorra taposták szét egymást az emberek az ajtó felé igyekezve. Közben körülöttem nekiálltak elemezni a zenét, meg poénkodni, vagy ki tudja, mit csinálni az idióták, így a pofázással csökkentették az élvezeti szintet. Nekem leginkább azok a szerzemények tetszettek, amikor a szaxofonos is basszusgitárt ragadott, és durván lassú és mély játékot hallhattunk. Mikor a mögöttem ülő gyerek is elhagyta a termet, eldőltem, és szépen lassan el is aludtam...

A koncert után a terem elhagyása újabb nehézségbe ütközött, jó nagy nyomor volt. További negatívum a szervezés részéről, hogy a szellőzést nem igazán sikerült megoldani, a teremben majd meg lehetett fulladni.

Kis levegőzés után visszatértünk a terembe, mert még hátra volt Pluramon with Julee Cruise előadása, amit semmiképp nem hagyhattunk ki, hiszen XZozóX megmondta, ők lesznek az est fénypontja, a Twin Peaks zenéjét is ők csinálták. Szinti, gitár, dob volt a felállás, ha nem tévedek, így nyomták el az első számot, ami ugyancsak elég lassú volt, és nem túl izgalmas. Aztán érkezett Julee (ő énekelt a Twin Peaks zenéjében), és az arcvonásaitól és viselkedésétől kinyílt a bicska a zsebemben. Olyan szinten idegesítő volt a megjátszott színészi alakítása, hogy tényleg legszívesebben lepofoztam volna a színpadról. A hangjára mondjuk, hogy érdekes, nekem az sem igazán tetszett. Énekelt ezt-azt a zenekarral, aztán a következő számnál nem bírtam tovább, és távoztam. Amúgy sem volt semmi levegő, ráadásul állós buli lett időközben, mivel túl sokan lettünk, felszedték a párnákat.

Konklúzió: én még nem nőttem fel a magasabb művészetet jelentő "értelmiségi" zenékhez. Inkább maradok szettyó punk, az izgalmasabb. Bár a Bohren tagadhatatlanul érdekes élmény volt. Még annyit, hogy egy behányós bunkó punk közönség tízszer kultúráltabban tud viselkedni, mint az a nagy rakás bunkó paraszt sznob, aki tegnap megjelent.