Punk Portál - 2019. május 26.





 

2005. III. 23. Kultiplex - Crowbar


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. már. 24. csütörtök - 22:03

Ez rövid lesz...

Úgy tűnik, az utóbbi időben jó az érzékem az érkezésre. Besétáltam az ajtón, vetettem egy pillantást a merch-re (felesleges, mert az összes pólómintát láthattam nem sokkal később az embereken), majd a terembe lépve kezdett is a Chief Rebel Angel. Igazi fukka wanker lószar zenét játszottak jó 20 percben. Hogy miről szólnak a számok, az még nem tiszta, amúgy elég jól szóltak. A "stoner" számuk, melyben Jakab Zoli énekelni próbált, elég érdekes volt.

A Path of No Return egy svéd metalcore banda. A közönség legnagyobb részének köze nem volt a metál "core" válfajához, így a reakció sem éppen illett a stílushoz. Léggitár és headbang ment. :) Pozitívum, hogy az énekesen egy szakadt Misfits póló volt. Eleinte próbálkozott a közönséggel való interakcióra, de gyorsan lemondott erről. Szóval inkább ledarálták a számaikat. Kb. úgy éreztem magam, mint egy Sziget nagyszínpados koncerten az első sorban. Előttem 6-7 fényképész, tátongó tér, mögöttem hatalmas tömeg. A végén játszottak egy slágert, amit a kb. 2-3 fős hardcore közönség ismert, ennek nagyon örült az énekes, nyomta is az arcukba a mikrofont.

A továbbiakról nem igazán tudok nyilatkozni. A Redrum Inc. tagjai németek, nem éppen szép emberek, és metált játszanak. Az énekes hangja kifejezetten idegesítő volt, a zene sem tetszett, szóval gyorsan el is hagytam a termet.

A Crowbarra kíváncsi voltam, bár semmit nem hallottam tőlük korábban. A terem dugig megtelt, szinte mozdulni sem lehetett. Külön road-ok hangolgatták be a gitárokat, majd egy jelentősebb szünet következett, ez sztárzenekaroknál így illik. Aztán jöttek a tagok, az énekes egy szakállas kopasz bácsi volt. Aztán a húrok közé csaptak, és valamiféle lassú metálzenét kezdtek el nyomatni. Kisebb metálpogó is kialakult, lökdösték egymást az emberek. Mellettem egy gyerek magyarázta a haverjának: "Úristen, Crowbarra pogózni??" Úgy látszik, erre sem ezt illett volna. Egyáltalán nem tetszett a zene, nem az én stílusom. Aztán amikor az előttem álló gyerek elkezdte a méteres haját az arcomba csapkodni, távoztam. Pedig épp hozzákezdtek egy gyors számhoz... Majd legközelebb...