Punk Portál - 2019. május 27.





 

2005. II. 15. - Egy koncertnyi tavasz a Trafóban


Írta: gandalf
Feltöltötte: gandalf
Ekkor: 2005. feb. 16. szerda - 01:10

Bármennyire is bámultam kifelé ablakomon ma délután, a tél a legrosszabb arcát mutatta: latyak és hókása borította a budapesti utcákat. Ilyenkor rendes, böcsületes ember két okból hagyja el a távfűtéses panelhajlékát: vagy sörbe folytja bánatát a sarki sorsfelejtőben, vagy maradék erejét összeszedve megpróbál eljutni oda, ahol süt a nap, kék az ég, és az emberek boldogok. Ahol tavasz van. Esetemben ma ez a hely Trafó pincéje volt, ahol a reagge gyökereit skaval és a punkkal vegyítő Tigris lépett fel.

Miután átküzdöttem magam a bűzös, koszos körúti villamosok embertömegén és a lámpáknál – saját életem védelmében – megadtam az elsőbbséget a piroson nyári gumikkal átcsúszkáló rózsaszín Suzukik hadának, nagy nehezen mégis megérkeztem reményem színhelyére, a Liliom utca 41. alá.

A helyszínen még csak pár, számomra identifikálhatatlan ember lézengett a hivatalos kezdés után 5 perccel, így aztán az időjárásnak megfelelően lehangolt pultos hölgyhöz fordultam, aki borsodi keserűmhöz csont nélkül hozzányomta a ki tudja hány hete ott álló „sörzaccot,” amit valószínűleg nálam fontosabb vendégek sörhabjáról gyűjtött össze gondosan.

Ez alatt viszont ismerős arcok gyülekeztek a színpad körül, és a Tigris is megérkezett, és vad hangolásba kezdett („balközép mikrofonba egy kicsit több kakaót, Józsi”). Miután ez a művelet is megvolt, és bennem tényleg már csak a kevert sör tartotta a lelket, a srácok eltűntek a színpadról, és a Trafó pincéjének kicsiny alapterületét átható ganjaillat töltötte be.

Mikorra azonban a – mint később kiderült keksz.net-es – kollegák is beizzították digitális fényképezőiket, a Tigris legénysége újult erővel támadta meg az Enolából maradt dobokat, nomeg a kongát és a gitárokat, illetve a „Józsi” által behangolt mikrofonokat, és elkezdték az egy órás, fele-fele arányban feldolgozásból és saját szerzeményekből álló koncertet.

Miközben a felszín felett mocskos tél uralta a tájat, a felszín alatt (underground, höhö) kicsit magyar ízű, de mégis igazi jamaikai nyarat varázsolt az együttes. A közönség (köztük mi, Nojémi és én) mintha csak erre várt volna, egy emberként követte a Tigris által diktált aktuális (hol lassabb, hol gyorsabb) ritmust.

A héttagú banda játszotta az összes saját szerzeményét (a Kocsonyáért kérették azért egy kicsit magukat), és szinte minden feldolgozást, amit szoktak. Ugyan ez nem mindenki számára volt egyértelmű. A koncert végén odatévedt hozzám egy olyan résztvevő, akinek már fél órával azelőtt elérte csúcspontját a buli. Fennhangon arra bíztatott, vegyem rá a Tigrist, hogy még egy számot játszanak, hiszen én vagyok a színtér királya. Én udvariasan közöltem vele, hogy az Dan, erre békésen elvonult a West Balkánba.

Igazából akkor kritikus egy kritikus, ha kötekszik, erről a teljesítményről azonban nem nagyon lehet rosszat írni: miután az éneket is sikerült nagy nehezen beállítani, minden a helyén volt. Különösen is jó volt a hangulat a Kettőt szívok című átdolgozás, a Partybilincs, és az általam egyébként legjobb Tigris dalnak tartott Lehet alatt.

A Sensimilia előtt megjegyezte Copy Con, hogy hamarosan elkészül az együttes első videója ebből a nótából. „A második” – javították ki őt azok a rosszabb májú rajongók, akik emlékeznek arra a szégyenletes tényre, hogy a Tigris egy videó erejéig lealacsonyodott kishazánk egyik legszánalmasabb, legszennyebb popbandájához.

„Ez az az együttes, amit először élőben kell látni.” – vonta le a következtetést egy bölcs ismerősöm, és igazat kell, hogy adjak neki. Aki volt már egy ilyen lehangoló, téli napon Tigris koncerten, az még a Fiestával való együttműködést is meg tudja bocsátani a bandának.

Most szólj hozzá!