Punk Portál - 2019. augusztus 19.





 

2005. I. 15. Kultiplex - Cataract


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. jan. 17. hétfõ - 21:50

Úgy indultam neki a bulinak, hogy tuti szar lesz az egész, semmi kedvem nem volt hozzá. De otthon maradni persze még szarabb, szóval irány a Kulti. Az első meglepetés a ruhatárban ért. 200 Ft. Mondom, ebből már simán iszom egy sört. A válasz: a pohár sör is drágább... Ja, persze, nem itt! :) Következő: táskával nem lehet bemenni. Mi ez baszki, Vörös Yuk? Anyáztam egy sort, kivettem minden értéket a táskámból, majd leadtam.

Időben érkeztem, de már ment a teremben az első zenekar, a Sin of Kain. Hehe, vicces volt. Igazi hosszúhajú metálbanda játszott. 6 húros basszus, nagydarab állat ordító énekes, technikás gitárosok, idegesítő szinti-szólók, duplázó ezerrel. Érdekes volt, de nem igazán az én stílusom. Jól néztek ki az első sorokban hajrázó fiatalok, meg a két srác, akik pogó gyanánt verni kezdték egymást, villogtak is a vakuk sorban...

A Cadaveres de Tortugas-t egyszerűen ki nem állhatom. Nem is igazán ismerem őket, de annyira ellenszenves, amit csinálnak, hogy másfél szám után távoztam is. Azzal nincs gáz, hogy a zene nem az én stílusom, de az önsztárolást, közönségtapsoltatást meg hasonlókat nem bírom. Szépen megtelt a terem, az első számra egyből beindult a pogó.

Hogy mi a nagy látogatottságú bulik titka? Kell egy szombat este, amikor szinte semmi más nincs az egész városban, be kell szervezni különböző stílusú előzenekarokat, és alacsonyan kell tartani a beugró árát. És már csődül is a nép. Kb. 400 ember gyűlt össze, metálosok, pánkosok, hácések, sőt, akár szkások is. Így már tényleg nagyon sok ember előtt mutathatta meg tudását a Bridge to Solace. És életemben talán másodszor, egy igazán korrekt BTS bulin vehettem részt! Faszán szólt minden (mint végig egész este), korrektül játszották el a számokat, és a tánctéren is remek volt a hangulat, sokan zúztak, meglepően sokan (tök ismeretlen arcok) fújták végig a szövegeket. A zenekar tagjai szokás szerint pózoltak, sőt, még itt is volt valami tapsoltatás, de szerintem ezt csak viccnek szánták. Legalábbis remélem. Szóval remek volt, csak nagyon rövid. Pedig ráadást is adtak, ami nem gyakran esik meg.

A Cataract Svájcból érkezett, és metalcore-t játszik. A nem túl izgalmas fajtából. De állítólag ők megtehetik, mert már 10 éve is ezt nyomták. Tagadhatatlan, nagyon profin adták elő számaikat. A színpadképet két zászló is kiegészítette. És mindenki zúzott. A zenekar a színpadon, a metálosok a tánctér bal oldalán pogóztak, pár HC-harcos pedig a jobb oldalon nyomta a karatét. Az első sorokban pedig lehetett csápolni, esetleg ugrándozni. A zenéről többet nem igazán tudok írni, élvezhető koncertet adtak, de számomra ennél nem volt több, semmi más nem maradt meg róluk. Emlékezetesre sikerült viszont a wall of death. A tömeg kettéválasztása még egész jól ment, de a következő számra senki, de senki nem indult meg az ellenkező irányba. Vicces volt. Volt még egy tovább incidens is, amit én ugyancsak szórakoztatónak találtam, de ezt itt most nem részletezem.

A koncertek után már semmi érdekes nem történt. Vártam, hogy legyen valami after-party, de kb. 1 órás ücsörgés után a távozás mellett döntöttem. Csak hallomásból tudom, hogy a bulin megjelent szélsőjobbos srácról végül két külföldi punker szaggatta le a pólót, erre egy hazai sem volt képes.

Hazafele már úgy éreztem, mégiscsak érdemes volt ellátogatni erre a rendezvényre...