Punk Portál - 2019. május 25.





 

2004. XII. 14. Gecizők


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. dec. 15. szerda - 11:01

Rocktörténeti esemény részese lehettem tegnap, bár nem igazán éreztem az egész rendezvény súlyát. 9 körül érkeztem a Süsibe, mindenki azt állította, ekkortájt lesz kezdés. Persze még sehol senki. Schlekiék merch pultja mellé telepedtem le, és megcsodáltam a Leninszobor... könyv második kiadását, ami plusz novellát tartalmaz (szemétség! most vegyem meg ezt is?), és a csodálatosan szép, frissen gyártott Gecizők kitűzőket. Egy hangolás erejéig már meg lehetett nézni a zenekart, de aztán lerakták hangszereiket, és várhattunk tovább.

10 után valamivel aztán elkezdték. Az addig tök üres Süsi hirtelen megtelt. Meglepően sokan lettünk, persze elég kevés volt az ismerős arc számomra. A zenekar felállása: Bucó - basszusgitár, Bébé a Hippikillerből - gitár, egy számomra ismeretlen gyerek - dob. Egy intróval kezdtek, melyben Bucó papírról olvasott fel egy rövid "disclaimert", miszerint a zenekar elhatárolódik minden saját szövegétől. Ez egész vicces volt. Aztán a Grandpierre Attiláról szóló szerzeményt próbálták előadni, de mivel nem szólt rendesen a basszus, csak harmadszorra sikerült. A Gecizőkhöz méltatlanul jól szólt minden, és a dobos túlságosan is jól tudott játszani! Bébé azért elég bénán pengette azt a két-három hangot, amit számonként kellett. Bucó basszusjátékát is túl jónak találtam. Sajnos a teljes munkássággal nem vagyok tisztában, csak a Rongáljuk meg... album lelkes rajongója voltam úgy 15-16 évesen. Erről csak három szám hangzott el, a sláger Legyen még több baleset, a Régi címkés Kőbányai, és a Stadtrundfahr Budapest. Utóbbi egyből kétszer, mert nagyon tetszett a közönségnek. A számok között elég hosszú szüneteket tartottak, hogy Bucó pihentesse fáradt ujjait, és igen szellemes beszólásokkal szórakoztassa a közönséget. Sőt, párbeszéd is kialakult, többen bekiabálásokkal színesítették a programot. Az tény, hogy jobb volt a hangulat, mint egy Tekintetes Úr koncerten, de azért én annyira nem találtam viccesnek az egész helyzetet. Bucó néha széken ülve játszott, néha állva, sok számot félbeszakított, mert nem voltak elég gyorsak... Általában elszavalta a szöveget, majd zenei kísérettel is előadták ugyanazt. Pofátlanul rövid volt a koncert, max 8-10 szám ha elhangzott (az ismétléseket nem számítva). Zárásként az Anyátok Müller Péteres számát hallgathattuk meg, majd a ráadásban előadtak még 3 számot újra. Ezt már nagyon unalmasnak találtam.

Összességében azt tudom elmondani, hogy kár lett volna kihagyni a koncertet, mert az általam is jól ismert három Gecizők szám nagyon rendben volt. Amúgy az egész kb. arról szólt, hogy Bucó még mindig jó fej, meg lemegyek bebaszni a régi haverokkal... Nagyon remélem, hogy pár év múlva nem leszek olyan, mint a most megjelent közönség nagy része, és nem évi 2x járok majd le nosztalgiázni valami rég elfelejtett zenekar múltidéző koncertjére.

A Flash-re vártam egy darabig, de kurva sokat pöcsöltek, fél 12-kor úgy döntöttem, hogy rohadtul nem érdekel ez engem, és hazajöttem.

Ui:
Most érkezett az infó Bébétől: "az az ismeretlen dobos Gerdesits faszi, a Quimby, az Üllői úti fuck, a Kutyavacsorája, a Marlboro Man és nem utolsósorban a Hippikiller dobosa, a nemzet metronómja."