Punk Portál - 2019. május 27.





 

2004. XI. 17. Bécs, Arena - Resistance Tour


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. nov. 18. csütörtök - 15:47

Idén én is eljutottam a Resistance Tour-ra, és azt kell mondanom, nagyon megérte elmenni. A Felvonulási térről indult a kb. 40 személyes busz, ami dugig megtelt. Jó hangulatban utaztunk, a busz végében lefoglaltuk a legjobb arcoknak járó utolsó sort. (Remélem, mindenki emlékszik még a buszos osztálykirándulásokra:) Indulás után pár perccel nagyon örültem, hogy EU tagok vagyunk, ugyanis az útlevelet totál elfelejtettem. Semmi gond nem volt a határon, se oda, se vissza nem kértek semmi papírt. Ez már Európa!! Elég jól haladtunk, Parndorf-ig csak kétszer álltunk meg, pisi-cigi és sörvétel céljából. Parndof-ban aztán megtudtam, milyen is egy outlet center. Most már itthon is nyílnak ilyen szarok, szóval képben kell lenni. A teljes 40 fős csapat benyomult a Vans shop-ba, és szinte mindenki vásárolt egy 9 eurós terepszínű "mamusz"-t. Sokan több zsákkal a kezükben, vigyorogva távoztak. Persze, biztos jó érzés 9 pénzért megvenni az eredetileg 56-ba kerülő cuccot, de én nem álltam be a sorba, inkább a játékboltban csorgattam a nyálam a különböző méretű Spongyabob bábuk és egy elég gagyinak kinéző SBSP társasjáték mellett...

A sikeres vásárlás után Bécsben kóválygott kicsit a busz, nem sikerült elsőre megtalálni a helyet, ami azért érdekes, mert totál egyszerű megközelíteni. Leparkoltunk, majd az elővételes jegyek kiosztása után mindenki mehetett, amerre látott. Mi az interjú részleteinek kiderítése végett a most épült backstage felé vettük az irányt, sikerült a zenekarok kajálását megzavarnunk. A WOJ-s csajszi megtudakolta, mi a helyzet a press-managerrel (épp fürdött), majd közölte velünk az infót. (Megállapítottuk, hogy közelről nem túl szép leányzó.) Az ajtó előtt várakoztunk, amíg megérkezett Nick (a manager), és informált minket, hogy a zenekarok pihiznek, majd jöjjünk később. Elindultunk tehát várost nézni. Metróval mentünk, fogalmunk nem volt, hol kell leszállni, én, mint a hely jó ismerője, irányítottam a csapatot. Szépen eltévedtünk, de térkép segítségével, esőben és szélben egy hosszasabb séta után megtaláltuk a Mariahilfer legelejét, és a megcélzott első állomást, a Jugendinfo-t. Megvettem a jövő heti Leftöver koncertre a jegyeket, majd nekivágtunk a helyi Váci utcának. Következő állomás a jó kurva messze található Yumi lemezbolt volt, amit sikeresen megtaláltunk, végiglapoztunk mindent, majd üres kézzel távoztunk. Közben már kaptuk az sms-t, hogy kéne menni interjúzni. Felpattantunk a metróra, és halál fáradtan értünk vissza az Arénához, kb. este 6-ra. A Sick of it All épp vacsizott, szóval pihi a buszban, majd nagy nehezen sikerült elcsípni Lou-t, az énekest, akivel egy gyors interjút hoztunk össze. Kicsit futószalag-szerűen ment a dolog, sorban váltották egymást a sajtós kollégák. :) Szerencsére a "running order"-t megtudtam, így már nem kellett idegeskedni, hogy lekésünk valamit. Lecuccoltunk, és fél 8 körül, kezdés előtt pár perccel behatoltunk az új nagyterembe. A legjelentősebb változás az, hogy megfordították az egészet, a terem ellenkező végébe került a színpad. Szokás szerint a tánctér mögött lépcsőzetes ülőhelyek találhatók, újdonság viszont a galéria, ahonnan bizonyára mindent remekül lehet látni, én viszont tuti nem bírnék ilyen helyen állva végignézni semmilyen bulit. A méret nem igazán változott, dugig meg is telt a terem. Szerencsére több jegy nélkül maradt magyart sikerült bejuttatni. A közönség összetétele becsléseim szerint: 20% magyar, 70% osztrák, 10% egyéb országokból érkezett ember. (A SOIA tartott kézfeltartásos felmérést, innen az adatok.)

A Walls of Jericho volt az első zenekar. Nem vagyok nagy rajongójuk, róluk hallva mindig fájó emlékként tör elő belőlem, hogy a Vörös Yuk-béli fellépésükkor elmaradt az Undying. Erről persze nem tehetnek, de akkor is. Nagyon keményen zúztak, bólogattam is rendesen, a közönségből viszont nem sikerült túl sok embert megmozgatniuk. Pár lelkes magyar rajongó azért nagyon szép karetebemutatót tartott, az osztrákok csak néztek. Az énekes csajszi lelkes volt, rohangált fel-alá, "howyadointonite", a gitárosok pózoltak rendesen. Jó volt, elég is volt az a pár szám, amit letoltak.

Már izgultam, milyen lesz az Unearth. Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Hosszúhajú metálosok, geci durva zúzás, slágerek, mosh ezerrel. A színpadot nem is nagyon tudtam figyelni, azt kellett nézni, mikor basznak pofán, vagy épp azt, hogy én ne basszak le senkinek túl nagyot. Igen, én is beálltam a táncba, nagyon jó érzés tud lenni önkívületi állapotban kalimpálni a brutál zenékre. Leszarom, hogy sablon-metált nyomnak, leszarom, hogy ennek az egésznek nem a karatéról kéne szólnia, szerintem igen kellemes szórakoztató műsort adtak, én nagyon élveztem. Az utolsó számot bunyó miatt félbe kellett szakítani, újrakezdték, majd lenyomták az egészet.

A The Bones-t már kevésbé találtam élvezetesnek. Rnr-punkot nyomattak, ez a style elég távol áll tőlem.. Asszem svédek, és Németországban nagyon népszerűek. Itt a vártnál azért sokkal kevesebben tomboltak rá. Most végre beindult a csirkepogó, meg lehetett rockyzni is. Sokan énekelték a szövegeket, amiből nekem kb. a szokásos rnr-életmódra buzdítás jött le, piázás, bulizás, stb. Itt már a színpad jobb szélén álltam, elől, így megvizsgálhattam a zenészeket. Szép gyerekek, persze mindenki kivarrva, a bal szélen egy nagydarab psycho frizus arc nyomta. A korábbiakhoz hasonlóan rövid programot adtak, zárásként egy nagyon fincsi rockabilly szerzemény hangzott el, ami lehet, hogy feldolgozás volt, mindenesetre nagyon tetszett, ráadásul az elejét a WOJ énekese rikácsolta végig. Kár, hogy a többi szám nem ilyen volt.

Az izgalom a tetőfokára hág, a terem telik... A korábbi zenekaroktól eltérően zászló, bevonulózene, és minden egyéb szarság nélkül, egyszerűen besétál az egyik legnagyobb élő legenda zenekar, a 7 Seconds. "Hi, we're Turbonegro!" Bevallom, kurvára nem ismerem a zenéjüket, a koncert előtt kezdtem el többet hallgatni a lemezeiket, de az tuti, hogy mostantól ott lesznek a hall of fame-ben számomra. Nem akarom nagyon ragozni, ők egy igazi hardcore-punk zenekar, semmi más. Bizonyára nem olyan már egy mai buli hangulata, mint kb. 20 éve, azt sem tudom, hány eredeti tag nyomja benne (Kevin tutira az eredeti volt.:), mindenesetre hatalmas élmény volt az egész. Az első számra a legnagyobb meglepetésemre senki nem mozdult meg... Nem értettem, mi van... Aztán rájöttem, ez az új lemez egyik slágere volt. Később elhangzott a kérdés, kinek van meg az új, boldogan emeltem a magasba a kezem, rajtam kívül még egy gyerek tett így. Mint megtudtam, csak januárban jelenik meg... :) Hoppá. Na mindegy, a második számtól kezdve beindultak az emberek, singalong, kezek a magasban, stagedive ezerrel (eddig nem nagyon ment fel senki a színpadra). Számcímeket nem írok, mert nem vagyok nagy ismerője a zenéjüknek, mint említettem, ennek ellenére szinte minden számot hallottam már korábban, ami arra enged következtetni, hogy igazi slágerparádét kaptunk. Énekeltem is, ahol tudtam a szöveget, ahol nem, ott ment a halandzsa. :) Remélem, nem buktam le. Nagyon szimpatikus volt az egész zenekar hozzáállása, Kevin dumái nem a megszokott sablon faszságok, hanem tényleg értelmes mondatok voltak. Nem azért beszélt, hogy húzza az időt, hanem azért, mert tényleg mondani is akart valamit. Ezt a többi zenekarnál kicsit sem éreztem. Nem volt előre megmondva, hogy most circle pit legyen, most tapsoljatok, semmi. Igazi punk koncertet kaptunk. Bunyó persze most is volt, valami osztrák /mint kiderült, horvát/ tapló csinálta a fesztivált... Az If The Kids Are United-re aztán mindenki beindult, erre volt a legnagyobb singalong természetesen. Fogalmam nincs, milyen hosszú koncertet adtak, az előzenekaroknál tuti hosszabbat. Végül a 99 Red Balloons-zal zártak. Nekem hatalmas élmény volt az egész, a koncert után ment is a vastaps meg a one more song, de az időkeretek miatt nem jöttek vissza.

Innentől kezdve meg már nem igazán érdekelt a Sick of it All. Persze, alap, meg kurva nagy zenekar, de engem nem hatott meg. Kifejezetten idegesített a minden szám után benyögött "howyadoin'", a "hú de fasza a buli, jajjdejó". Ugyanaz volt az intró zene, mint az A38-on, ugyanúgy volt wall of death a Scratch the Surface-re. Mondjuk most elég jól sikerült, az egész terem elindult az ellenkező irányba, szinte mindenkit megmozgattak. A színpadra is egyre többen másztak fel, egyesek össze is törték magukat landoláskor. Volt pár nácinak kinéző gyökér is, gusztusosan pózoltak mindig, ha feljutottak... Azért kicsit szomorú, hogy a SOIA volt a főzenekar, és kb. 2x annyian tomboltak rá, mint a 7 Seconds-re. Tényleg kurva nagy bulit nyomtak, meg alap, meg ilyenek, de nálam más a mérce. Rohadt fáradt voltam már amúgy is, szóval végignéztem a bulit, aztán ennyi. A végén ment a dobverő és pengetőosztás, hoztak egy köteggel, pacsizás, hasonló baromságok...

A hangzásról még nem esett szó, természetesen minden remekül szólt, az Unearth eleinte nem tűnt tökéletesnek, de javítottak rajta. Aztán lehet, hogy csak én éreztem így. Kevin Seconds hangja néha kissé gyengének tűnt, szerintem már nem bírja úgy a turnézást, mint 10 éve.

A SOIA merch pultja a ruhatárnál, a többieké a kisteremben volt kipakolva. Igen széles volt a kínálat, de bakeliteket szinte egyáltalán nem hoztak, egyetlen Bones picdisc-et lehetett kapni. A 15 eurós pólókat és CD-ket inkább kihagytam. Vettem volna inkább Spongyabobot. :)

Visszasétáltunk a buszhoz, vártuk a Knuckelduster 'zine-es kollégát, aki még meginterjúvolt pár zenekart, majd indultunk haza. Aludtam végig, a Blahán leszálltam, majd az első buszokkal tértem haza. 5-kor már fekhettem is le...

Interjú itt lesz a PunkPortálon, fotók várhatók a TheSixCuts-on, a Keksz.net-en és az Eightball-on, élménybeszámolók/osztrákszidás a fórum Resistance topicjában!