Punk Portál - 2019. május 23.





 

2004. október 4. Bécs, Aréna - Nekromantix


Írta: Ati xxx
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. okt. 7. csütörtök - 18:33

Olyan fél nyolc körül értünk az Arénához és eléggé izgultunk, mert az előzetes hírek szerint csak 50 darab jegy maradt azoknak, akik nem rendeltek elővételes jegyet. Simán bejutottunk, és egy pár perces várakozás után a nyitózenekar elkezdte a műsorát. Hát, mit mondjak. Abszolút nem tetszett. Szerintem valami egyetemista banda lehetett, még a nevüket sem tudom és különösebben nem is érdekel. :-) Utánuk jött a Heartbreaker Engines, akik Essenből érkeztek, és durva punkabillyt nyomtak. A bandában külön énekes volt, és a bőgős mellett 2 gitár szolgáltatta a ritmusszekciót. A dobos is mestere volt a hangszerének, akárcsak a többiek... Olyan fél órát / háromnegyed órát játszhattak, és elég jól sikerült nekik felfűteni a hangulatot a Nekromantix előtt. Majd be kell szerezni a lemezüket...
Végül a várva várt Nekromantix lépett a színpadra. Teljes sötét a teremben, és felcsendül az új lemez Black Wedding című intrója, ezalatt Kim Nekromanék feljöttek a színpadra, és elkezdték ezerrel darálni eddigi lemezeikről a jobbnál-jobb számokat. Lemezen is gyorsak a számaik, de most sikerült még egy kicsit ráturbózniuk. :-) Volt itt minden, ami kell: Subcultural Girl, Struck By A Wrecking Ball, Who Killed The Cheerleader, Bloody Holiday... Egyszer sikerült visszatapsolni őket, és zárásként elnyomták a Survive Or Die-t, amit egy hosszadalmas improvizálás előzött meg. Ebben elhangzott egy pár új disco sláger, és néhány rock klasszikus is feltűnt. :-))) Amíg alapnak ment a tipikus diszkó ütem, addig Peter Sandorff nyomta a slágereket a gitáron, és Kim Nekroman lepihentette egy tömeg énekeltetés erejéig a "koporsóját". Egy pár perc múlva a FUCK <> DISCO szavaktól visszhangzott a terem. A hangulat a csúcsfokára hágott. Talán annyit érdemes tudni, hogy a Survive Or Die szövege alapból az egy estés kapcsolatokról szól, és azt mindenki tudja, hogy ezek hol a leggyakoribbak. :-)
Olyan 1 óra lehetett a műsoruk. Nagyon tetszett, de egy pár kedvenc kimaradt, mint pl: Alice In Psycholand, Haunted Cathouse vagy akár a Nice Day For A Resurrection... Mindent összevetve, eddigi koncertélményeim közül ez egyike volt a legnagyobbaknak.