Punk Portál - 2019. május 27.





 

VIII. 26-28. Szegedi Ifjúsági Napok


Írta: Mozart
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. szept. 3. péntek - 18:11

A SZIN beharangozójában említett nyárvégi kellemetes időjárás sajnos elmaradt, de azért igen eseménydús három napon van túl az, aki kilátogatott erre a nagy volumenű nyárzáró fesztiválra. Nagyon úgy tűnt (és ezt ilyen-olyan források meg is erősítették), hogy az idei SZIN-en sokkal többen vettek részt, mint a tavalyin, pedig akkor aztán tényleg végig gyönyörű időnk volt. Nem baj, azért lehetett volna rosszabb is, hiszen általában nappal esett, és mire a koncertek kezdődtek, addigra már alábbhagyott a dolog, inkább csak a sár volt zavaró. És akkor lássuk is, mit is láttunk...

1. nap – augusztus 26., csütörtök

Első nap leginkább a Bëlgára voltam kíváncsi, mert az új számokat még nem nagyon hallottam élőben. Be kell ismernem, hogy fenntartásokkal álltam hozzá a trióhoz, mert élőben már többször tapasztaltam, hogy semmi pluszt nem adnak hozzá a CD-n hallható számokhoz. Ehhez képest pozitívan kellet csalódnom, végre megjelent a produkciójukban az improvizáció, ez főleg a Hazakísérlek c. számban volt tetten érhető, ahol is bekerült jó pár újító jellegű poén a számba („Átmegyünk a témobil színpadhoz?”; „Mekkora méretű a melltartód? A-s? B-s? C-s? D-s??? Hú!”). Szóval kezdik kiküszöbölni a „nemtudoksemmithozzátenni”-effektust, de azért még mindig van hová fejlődni. A közönség persze tombolt, az ugrálási együtthatóból kiindulva még mindig a Nemzeti hip-hop a fő sláger...
A kisszínpadon fellépett még aznap Jamie Winchester és Hrutka Róbert, akiket eddig nem ismertem, de sokan ajánlották már, így megnéztem. Érdekes, de szerintem ha az emberek Magyarországon tudnák, hogy mi az az emo, akkor őket is biztos emo-zenekarnak neveznék... legalábbis jópár számuk van, amit én el tudtam volna képzelni, mint valamely amerikai emo-formáció szerzeményét. Egyébként az egész egyfajta zenészválogatott, a dobos például Magyarország egyik legjobb dobosa, Borlai Gergő.
Míg a nagyszínpadon a Republic húzta a talpalávalót a szokásos slágerekkel, a nap ezen a színpadon a Supernemmel zárult, azonban ők most se fogtak meg, bár annak örülök, hogy nem erőltetik már annyira a punkos imidzset, mert az sehogy se fekszik nekik. Azért a rajongótáboruk nő, kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a projektből úgy 1-2 lemez múlva. A koncertek után volt szokásos éjszakai mozi a melegvizes medencében, de nekem túl hideg volt az idő, hogy be merjek menni, így aztán hazamentem, hogy tartalékoljam az energiámat másnapra.

2. nap – augusztus 27., péntek

A második nap igazi sztárnap volt a nagyszínpadon: Zanzibár – Emil.Rulez! – Kispál és a borz – Anima Sound System. De még mielőtt elkezdődtek volna a koncertek, megnézhettem élőben a Danubius sátorban, ahogy Vörös Zsuzsa aranyérmes lesz az olimpián, a pólós srácok pedig bejutnak a döntőbe. Nagyon jó hangulat volt itt, fesztiválon szurkolni együtt a közönséggel iszonyatosan élvezetes dolog. A pénteki fellépők közül nekem legjobban az Emil.Rulez! jött és jön be, a Hajós-poénok továbbra is utánozhatatlanok, a zenészek továbbra is vérprofik, az énekes lány hangja pedig továbbra is lenyűgöző. A számlista a „szokásos” módon alakult, már láttam őket párszor idén nyáron... és megint jó volt. A közönség nagyon beindult, félelmetes, hogy ez a viszonylag lassabb és kevésbé populáris zene is mennyire megmozgatja az embereket. A Kispál következett, és ők is kitettek magukért: sokkal jobban tetszett, mint általában, a hangzás nagyon ott volt (ez egyébként mindhárom napra érvényes a nagyszínpadon), volt sok poén, és változatosan összeválogatott számok. Az Animát idén már túl sokszor láttam, szóval most csak fél füllel hallgattam bele, de persze ők is hozták a formájukat, a közönség száma pedig folyamatosan nőtt és nőtt... Éjszaka pedig a Party sátorban régi magyar slágerekre vezethették le fölös energiájukat a bulizni vágyó fiatalok.

3. nap – augusztus 28., szombat

KözönségItt már egészen biztosan megdőlt a közönségcsúcs, gondolom leginkább Ákosnak köszönhetően – de ne rohanjunk ennyire előre. A nap a helyi zenekaroké volt a nagyszínpadon, kezdett a Sun City, ami pozitív csalódás volt számomra. Bármennyire is popos, rendkívül igényes zene, jók a zenészek, és látszik, hogy nagyon szeretik csinálni. A legjobban akkor is a szólógitáros, Sanci tetszik, aki a szájával is szólózik (értsd: amikor gitárszóló van, összevissza mozgatja az ajkait, csücsörít, harap, dúdol, stb. Nagyon vicces látvány, majd figyeljétek meg egy Sun City koncerten!). Aztán ismét egy szegedi büszkeség, a Nyers! Őróluk nem tudok elfogulatlanul szólni, úgyhogy csak annyit írok: nagyon király volt, és kár, hogy viszonylag kevesen látták (az Ákos-rajongók ekkor még otthon sminkelték magukat). Volt sok régi szám, és furcsamód szakítottak azzal a hagyománnyal, hogy elnyomják az összes klipes nótájukat. Keményen és jól szólt a koncert, a Czutor-poénok pedig vetekedtek Hajós Andráséival. Egyébként stílszerűen két tag is Gyurcsány Ferenc arcképével díszített pólóban nyomta a koncertet, amelyeket aztán be is hajítottak a közönségbe (a rajongók és az új miniszterelnök híveinek nagy-nagy örömére, akik szinte széttépték egymást a pólókért:). Amúgy a koncerten rátaláltam a fesztivál valószínűleg két legidősebb látogatójára is, akiknek köszönhetően igencsak megkérdőjelezhető az „ifjúsági” napok kifejezés. Na jó, ők biztos örök ifjak voltak. Egyébként a róluk készült fotó kb. az egyetlen értelmes, amit csináltam a három nap alatt... ezúton is bocsánat a vizuálisabb olvasóktól.
Ákos átszerelése több mint egy óráig tartott, nem véletlenül: nála a show is nagy hangsúlyt kap, amit elő kellett készíteni. Volt lehulló függöny, mindenféle elképzelhető fénytechnika, és sok más apró hatásvadász elem. Bármennyire is nem szeretem Ákost, a koncertről csak a „profi” szóval lehet találóan nyilatkozni. A közönség talán 4-5 ezres lehetett, és végig ugrált, tombolt. Én nem nagyon szeretem az ekkora személyi kultuszt, kifejezetten idegesített, hogy bármit mond a mikrofonba két szám között, azért legalább 10 másodperces taps jár. Ezzel együtt tényleg mozgalmas és izgalmas show volt, szóval a nem kifejezetten rajongók is élvezhették. Én azért átnéztem közben egy röpke órára a Hiperkarma koncertre, ahol is egy rég nem látott ismerőssel beszélgettem, de azért a zene is tetszett, már amennyit hallottam belőle. Aztán hirtelen vége lett a fesztiválnak, és megint azon kaptam magam, hogy elrepült három nap a nyaramból. A „jövőre is ott leszek” elég sablonos befejezés, de jobb nem jut eszembe. Szegeden nem is lehet máshogy méltóképpen befejezni a nyarad, mint hogy kimész a SZIN-re.